Ki ne ismerné a közelmúltunk, s jelenkorunk popkultúrájánk szerves részét képezõ Dragonball animációs sorozatot, fõleg annak "Z"-vel jelölt történetfolyamát? Még a laikus is hallott, látott a franchise megannyi kivetülésébõl ezt-azt: képregény-füzeteket, rajzfilmek végeláthatatlan folyamát, figurákat, turbórágós matricákat, gyûjtögetõs kártyajátékot és igen: videójátékokat. Bár a Z saga témája miatt adja magát, hogy ez utóbbiak kevés kivétellel a verekedõs mûfaj képviselõi voltak, akadt közöttük néhány (többnyire handheld) szerepjátékos feldolgozás is. Volt-e viszont olyan akció-RPG, ami vegyíti eme két mûfaj legjobb elemeit? Most már igen! Kérdés, hogy milyen hatásfokkal sikerül a mûfaji keverés...
Elöljáróban tisztáznom kell egy dolgot: nem számítok abszolút DBZ-fanatikusnak, egyszerûen akkoriban, mikor kis hazánkban vetítették, éppen más dolgok foglalkoztattak (kucc), s csak nagyjából ismerem a történetet, pár alapvetõ dolgon kívül nem követtem azt (a Saiyanok és Frieza még megvan, Cell csak részlegesen, Buu viszont ködös). Éppen ezért számomra hatalmas élményt nyújtott a játék, egyszerre volt nosztalgikus és érdekes, az pedig különösen örömteli, hogy nem éreztem elnyújtott rétestésztának a harcokat. Sõt! Viszont annak, aki álmából felébresztve is fel tudja idézni a DBZ eseményeit, sztori szinten a Kakarot nem sok újdonságot tud felmutatni. A fejlesztõk elmondása szerint nem szerettek volna a fõsodortól eltérni, inkább csak a mellékágaknál volt nagyobb szabadságuk ilyen téren, s az igazat megvallva a játék pont itt nem remekel: az opcionális küldetések javarészt átlagosak, semmitmondók (menj ide, gyûjts ezt, támadd meg azt stb.). Hiába tervezett tehát Akira Toriyama egy vadonatúj karaktert (Bonyu), a Z történetvonala maradt a régi.
De ne riasszanak el senkit a fentiek, hiszen szintén kitûzött cél volt a játékos maximális immerziója, s ezt tökéletesen sikerült elérnie a Cyberconnect2 csapatának! A DBZK alaphelyzetben harmadik személyû perspektívával operál (remek in-engine, valamint rajzfilmes bejátszásokkal tarkítva), melyet a harcok váll-feletti kamerás szegmensei váltanak. Vizuálisan kiváló, noha stilizált, de szemkápráztató helyszíneken barangolhatunk, repülhetünk akár, kezdetben a felhõ (flying nimbus) segítségével, nem sokkal késõbb önerõbõl. Veszettül élvezetes a repülés egyébként, miután megszoktuk az irányítást, s bár a program nem restelli egyszerre ránk zúdítani az összes információt, könnyû belejönni ebbe is. Ha jobban körülnézünk, látható amúgy, hogy nincsenek a helyszínek túlzsúfolva és amolyan kvázi-nyílt világ érzését keltik - nem végtelen játszóterek, a világtérképen kell majd ugrándozni közöttük. Méretük is különbözik, Zseniális teknõs szigete roppant kicsi például, de megtalálták a fejlesztõk az egyensúlyt, hogy ne érezzük magunkat korlátok közé szorítva. A terepen elszórva találunk mindenféle gyûjtögethetõ mütyûrt (sajnos ezek szinte kivétel nélkül gömbök/labdák), illetve npc-kkel elegyedhetünk rövid diskurzusba és tucat-ellenfelekkel harcolhatunk. Szerencsére nincsenek random harcok a világban, simán kikerülhetjük, akár repülve áttörhetjük a nemkívánatos töltelék-csatákat. Különbözõ színû gömböket gyûjtögetve tudjuk karakterünket fejleszteni, noha a fejlesztési fa sincs túlbonyolítva, képességeink, tulajdonságaink növelésével erõsödünk, ahogy haladunk a történetben. Sajnos a DBZK ezen része csak amolyan RPG-light hatást kelt, egyáltalán nem bonyolult gyorsabban haladni, az ellenfelek ereje is velünk skálázódik kalandjaink során, s a megfelelõ csatáknál már-már biztosak lehetünk abban, hogy bármely opponens legyûrhetõ.
Amint harcra kerül a sor, vált a kameranézet, s egy láthatatlan buborékban verekedhetünk ellenfelünkkel - értsd: a környezet elemei nem játszanak szerepet, de annyi baj legyen. Ütés, kitérés, Ki-támadás és Ki-töltés, védekezés az alap eszköztárunk, lehetõségünk nyílik ezenkívül speciális képességek elsütésére (Kamehame és egyebek), tárgyak használatára (gyk: hp-növelõk, stimulánsok), esetenként velünk lévõ segítõink egy-egy képességének beiktatására. Plusz, akár átalakulásokat is eszközölhetünk, hogy könnyebben fogást találjunk a makacsabb egyedeken (a boss-fightokon kívül én ritkán éltem a lehetõséggel). A harcok is nagyon élvezetesek, feszesek, gyorsak, ugyanakkor változatosak. A kezelés kicsit a Kingdom Hearts-ot idézi, meglepõen dinamikus és átlátható, mindeközben kimondottan látványos, közbeékelt anime-bejátszásokkal, a szokásos japán túlzásokkal, amiket amúgy imádok. Mint említettem, igazán kemény dió egyik összecsapás sem lesz, a FighterZ összetettségét ne keressük, ha kiütnének is, rögtön újrakezdhetjük az adott harcot. Kicsit olyan érzés (az egész játék egyébként), mint egy Yakuza-epizód könnyû fokozaton, mesterien kimért gameplay-sztori egyensúllyal, varázslatos körítéssel. Említésre alig méltó a community-rendszer, ahol az egyes szereplõktõl kapott korongokat megfelelõen elhelyezve hét kártya egyikén extra bónuszokhoz juthatunk. Dacára annak, hogy külön menüpontot kapott, sok vizet nem zavart. Ez az egész RPG-rendszer kritikája is, valahogy hiányzik belõle a hangsúlyosság és az, hogy igazán testreszabhatóak legyenek karaktereink. Ennek nyilván a kötött szereplõgárda az oka, de pont például a community-rendszer teljes egészében kihagyható lett volna.
Fantasztikus amúgy, hogy mennyire rajzfilmszerû az egész látvány - rádöbbenek ilyen esetekben, hogy a kilencvenes évek óta ilyen szintû immerzióra vágytam és lám, most elérkezett ez az idõszak! A Cyberconnect2 csapata ugyan nem újonc a japanimáció videojátékba ültetésében, többek között Naruto címek és a .hack széria is az õ kezeik munkáját dícsérik. Nem tökéletes (de hát mi az?), ritkán vannak megakadások, apróbb technikai malõrök, mégis, ahogyan az egész produktumot összefûzték, az mesteri. Lehetõségeink ugyan korlátozottak, de ami jelen van, az csiszolt, átgondolt. Több évnyi WoW-os pecázás után már nem hittem, hogy halak kifogása valaha is élvezetes lesz, itt bizony az! Persze nem vittem túlzásba azért. A fõzõcskézés annyira nem kreatív, de ahogy a folyamat lezajlik, mosolyt csal az arcomra. Ami viszont tényleg lehetne változatosabb, az a tucat-ellenfelek kinézete, valamint mechanikája, lévén nem vettem észre a számjegyeken túl változást a harcok során, s egy idõ után nem is erõltettem õket.
Végigrohanva a sztorin cirka 25 órányi élményt tartogat a játék, viszont amint hozzálátunk a mellékes tennivalókhoz, ez a szám jelentõsen felduzzad. Érdemes-e? Nincs egyértelmû válaszom erre, mert bár a maximalizmus különleges endorfint tud adni, határozottan kevesen fogják a folyamatot élvezetesnek tartani. Mint említettem, a mellékküldetések elég fantáziátlanok és a gyûjtögetés is hamar unalomba fullad, ha csak színükben különbözõ gömböket szedegetünk. Az egyetlen dolog, amit szívesen keresgéltem, azok a kis diaképek, amik az eredeti Dragonball anime történéseit foglalják össze. Horgászni is korlátozott ideig móka csupán. Sem az akció, sem a szerepjátékos elemei nem tökéletesek, az összkép mégis pozitív, köszönhetõen az egész játékon átívelõ könnyedségnek. Mindezek ellenére nem tudok igazán haragudni a DBZK-ra; látni a hibáit, a megszorításokat, de fantasztikusan keveri a hozzávalóit egy igazán ízletes lakomához. Képzeljük el, mintha nagymamánk fõztjét sikerülne egy az egyben reprodukálni, amit megkóstolva visszarepülnénk az idõben, kellemes, nosztalgikus emlékek közé egy idilli napon - pontosan ilyen, amikor ezzel a programmal játszunk, kiszakadunk a rohanó hétköznapokból, emlékezünk és boldogság tölt el bennünket.
Dracoo
) ezelõtti önmagam most ugrándozva tapsikolna örömében, viszont a mostani inkább megvár egy komolyabb leárazást. Addig is újra elõszedi a DS-es Attack of the Saiyans-ot és / vagy a PSP-s Shin Budokai 2-t. 
11 | 
