Végigtekintek a főoldalon, és azt látom, hogy az egykor PC-n kiváltságos műfajok vígan élnek a mai napig, sőt, olykor konzolokon is sikeresen vetik meg a lábukat. Már csak néhány Infinity-motorral készült játék hiányzik, horkanhat fel az egyszeri olvasó, a Gamer365 pedig teljesíti is a kívánságát, mindjárt négy Infinity-klasszikussal. A Baldur’s Gate I-II, a hozzájuk tartozó DLC-k (a 2016-ös Siege of Dragonspear-el egyetemben), valamint a Planescape: Torment és az Icewind Dale: Enhanced Edition jártak a tesztműhelyben. Ezek a csomagok így, a felsorolás mentén, kettesével kaphatóak konzolra, így ha valaki beruház az egyik duplázó pakkosba, az garantáltan egy-kétszáz óra feletti játékidővel számolhat. Ezek a címek ugyanis nem vicceltek a maguk idejében sem – annyi tartalmat zsúfoltak az eredeti fejlesztők (Black Isle és Bioware) a játékokba, amelyek ma is vígan elmennének egy korszerű szerepjátékban.



Kezdjük ott, amire mindenki kíváncsi, és amely pontok univerzálisan értelmezendők mind a négy játékra. Avagy, hogyan is másztak át ezek a címek PC-ről konzolra? A Beamdog egyszer már kiváló munkát végzett - a felújított változatok a gondos, aprólékos munkának köszönhetően már évekkel ezelőtt ismét meghódították a régi rajongókat. Ugyanez az érzés, a portolási munka alázatos elismerése a konzolos verziók indítása után is elönti az embert. Figyelmes UI finomhangolások és grafikai lehetőségek sora várja a játékosokat, melyek értelemszerűen és intelligensen lettek konzolra áthangszerelve. Tévé-nappalimérettől függően skálázhatóak a betűk, a menük pillanatok alatt elérhetőek az okos gamepad kiosztásnak köszönhetően. Zoomolhatunk ki-be, mintha nem lenne holnap, és a pre-renderelt háttér olykor kaotikus áttekintését is segíti néhány okos furfang a felhasználói interface szerves részeként. Meglepett, hogy a karaktereket, mint egy csapatot, kvázi az analóg karral együtt irányíthatjuk. Persze messze van ez a fajta irányítás a point and click szemlélettől, és ez a rendszer olykor útkeresési galibákat is tud okozni, de mégis sokkal konzolosabb lesz így az összkép. Persze hiába van pause, meg újszerű kontrol, olykor azért problémákkal is találkozhatunk - az elénk terülő tárgyak kijelölése néha például problémákat tud okozni, és sok a statikus elem - mondom ezt OLED TV tulajként. Megmondom őszintén, ezt a szövegmennyiséget a tévé előtt amúgy is nehezemre esik olvasgatni. A Beamdog még arra is vette a fáradtságot, hogy különböző D&D szabályok szerint sorolja a nehézségi szinteket, de messziről jött embernek ez ma már esetleg keveset mondhat. Kellő elhivatottsággal ezeket a problémákat (amelyek az eredeti forrásanyagoktól származnak) meg lehet ugrani. De hangsúlyozom még egyszer: kellő elhivatottsággal.



A játékok viszonylagos öregsége például szintén megosztó lehet. Hiába tett meg mindent a Beamdog, azért a televízió előtt tényleg más mondjuk egy Baldur 2-t látni, mint annak idején a 14’-es CRT monitorunk előtt. Fontos látni, hogy míg pár éve vígan újrakezdtem egy IWD partyt az Enhanced Edition megjelenésének idején a laptopommal, most ugyanezt már Xbox előtt szinte csak a teszt kedvéért tettem meg. Persze az első pillanatokban nagyon lelkes voltam, de tudjátok, amikor elmélyülős-szöszmötölős PC-s játékélményre vágyom, az egész más, mint amikor a kanapéba huppanok le valami élményszerűt keresni. Félreértés ne essék, a négy Infinty-játék most is ténylegesen élményszámba megy.



A Baldur első része (bár ez tűnik a legkopottabbnak mind közül), bemutat egy olyan kezdetet, amire a mai napig építkezik az ipar, például a sok szinten elismert Pillars of Eternity sorozat formájában. A Baldur 2 megtolja ezt az egészet egy már-már ünnepélyesen durva tartalommal és helyszínválasztékkal. Itt kapunk egy olyan sztorit, aminek a mellékküldetései is gyakran akkora és olyan minőségű térképekre terelnek, amelyekre annak idején sok más RPG főszála is irigykedett volna. Aztán jön a Torment, aminek az első órájában már tízszer lehidalsz, olyan dumákkal és akkora hangulattal találkozol. Tudod, ez az a játék, ami nélkül a Disco Elysium sem lett volna az év GOTY várományosa. Aztán ott van az akciósabb, egyenesebb Icewind Dale. Olyan hangulattal és északi környezettel, ami besírósan szép, és elmesélhetetlenül mesés, mind a mai napig.



Szóval ebben a kettősségben kell magunkkal és a négy játékkal zöld ágra vergődnünk. Még egyszer mondom, a Beamdog maximális lelkiismerettel végezte a dolgát. Egyszerűen nem tudom, hogy lehetett volna ettől okosabban áthozni a televízió+gamepad kényelmére az Infinity játékok legjavát. Sőt, amint látjátok, a programok értékei nem vesztek el – ezek vérbeli klasszikusok, rettentő súlyos, iparági alapokat hozó és rengető minőséggel. A rengéseket a mai napig érezzük, még ha nem is tudjuk, hogy annak idején ezek a formulák honnan származtak. Csak ugye az a fránya kényelmes habitusunk ne lenne. Ezeket a címeket nem feltétlenül a tévére teremtették. Ha nyomultál a Pillars-szal konzolon, vagy ha nagyon vágysz a régi élményekre a kedvenc Xboxod, PS-ed vagy Switch-ed mellett (Ez utóbbin nincs touch-irányítás, ami nagy hiba!), főleg akkor érdemes az árában sem szerény Enhanced Edition kiadásokat behúzni. Csak aztán vigyázz, nehogy falakba fuss, vagy túl hamar elvessz a részletekben.

A Baldur játékok, az Icewind Dale és a Torment is meghálálja a rétegekben való áskálódást. Ám, hogy ezt konzolon, PC-n vagy inkább tableten/telefonon teszed, az immár szokás, vágy és pénztárca, nem pedig elérhetőségi korlátok kérdése.