Masonic. Jelentése: kőműves, esetünkben szabadkőműves. Egyszer egy összeesküvés elméletekkel foglalkozó videoban láttam ezt a szójátékot az akkor aktuális Mario & Sonic játékkal kapcsolatban és azóta mindig ez ugrik be elsőként, amikor találkozom ezzel a párosítással. Mert érti ugye a kedves közönség: Mario & Sonic, mekkora felfedezés, mekkora poén. Kár, hogy az elkövető komolyan gondolta.




Mario, Sonic és Olimpia. Három szó, amik egyesével is különösebb erőlködés nélkül nyitják a marketing-mennyország kapuit: ahhoz, hogy itt valaki hibázzon, tényleg különleges anti-szkillek szükségesek. Nem kellenek a jól bevált trükkök, az elbűvölő csomagolás és hangzatos szlogenek, lassan már játék vagy bármilyen érdembeli kontent sem ahhoz, hogy milliók a kosarukba hajítsák a terméket. És sajnos a tény, hogy ezzel a fejlesztést és kiadást végző SEGA fejlesztői és egyéb koordinátorai is tisztában voltak, mitöbb: a tokiói Olimpia előtt tisztelgő MaSonic játék pontosan ezen elvek mentén készült.



Mert mit kapsz a nehezen megszerzett forintjaidért? 24 + 10 retro minijátékot, melyek mennyiségével még úgy különösebb probléma nem is volna, még annak ellenére sem, hogy többen ezek közül korábbi MaSonic játékból lettek átörökítve. A különösebb probléma ezek minősége, ugyanis a legtöbbje - kicsit betekintve a mézesmázos körítés mögé - nem más, mint agyatlan button mashing vagy "nyomd meg ezeket a gombokat egymás után, jajj, de ügyes vagy, kisóvodás!" stílusú szomorítás. Ezen csavarva egyet: a 24 "modern" minijáték nagyrészét a JoyCon mozgásérzéseklését előtérbe helyezve is játszhatod, de sajnos erről sem tudok semmi jót elmondani: a legtöbb esetben csupán ész nélküli rángatózás (nem, csakazért sem fogom leírni) az amit elvár tőlünk a program. Ahol pedig valami precízebb művelet elvégzésére volna szükség, ott sajnos gyakran nem úgy reagál a mozdulataidra, ahogy kellene. Ez sajnos a hardver limitációiból fakadó probléma, bővebben: nem volt okos dolog olyanra álmodni a JoyCon-okat, hogy ne tudjanak valamihez viszonyítva bármikor újrakalibrálni.



És hát ott a sztori mód is, ami... édes Jézus, hát nem fogok hazudni: non-stop szekunder szégyenérzet generátor. Mario és Sonic nagyban készülnek az Olimpiára majd jön Eggman és Bowser és fogságba ejti őket egy kvarcjátékba, de olyan balfék módon, hogy ők is odalesznek. Innentől két szálon fut a cselekmény: Mario-ék visszamennek az időben 1964-be, ahol nyolcbites önmaguk vesz részt az akkori Olimpián, miközben Luigi próbálja kimenteni őket onnan. Mégpedig ilyen dramaturgiai csúcsokkal, mint: "ÚRISTEN, MINIBOWSER ELVETTE A KVARCJÁTÉKOMAT!" vagy "JÉZUSOM, MOST ELSZALADT!!" és "BAKKER, AZ ELŐBB MÉG ITT VOLT, DE MOST MÁR NINCS!!!"... Nem fogok túlozni: ha odaadom a mekis Mario figurákat meg az Amiibo-kat a 6 és 4 éves lányaimnak, azok komolyabb sztorit gurítanak velük.



Egyszerűen nem értem, ki itt a célközönség. Mert még egy óvodás korú gyermek talán tudná ezt értékelni, de ők még javarészt nem tudnak olvasni, szinkron meg ugye talán elvétve ha van... Az egész olyan, mint csajozni/pasizni egy közepesen csúnya partnerrel: udvarolgatjátok egymást körbe-körbe, egy kis vacsi, egy kis mozi, majd történik körülbelül öt percnyi lényegi aktus, amire azért nem mondod azt, hogy hú, de jó volt, maximum annyit: na, hát történt valami. És akármilyen sajnálatos, ez sajnos tökéletesen lefedi a Masonic jelenséget.



Hogy valami pozitívat is mondjak: a helyszíneken különféle kis táblákon érdekes információkra bukkanhatunk. Te például tudtad, hogy a 64-es Tokiói Olimpia volt az első Olimpia Ázsiában? Nalátod. Valamint egy-két játékkal azért társaságban némi kedvfokozó segítségével el lehet lenni - no nem sokáig, maximum egy-két kör erejéig. De ha már társaságban vagy és mindenképp játszani szeretnétek, annyi jó alternatíva van. Esetleg kisgyermekkel együtt játszós mókának el tudnám képzelni, de akkor is: előbb porolnám le a Super Mario Party-t vagy esetleg a Nintendoland-et.



A nap végén sajnos ott tartunk, hogy mégiscsak van összeesküvés: no nem gonosz, hegybe zárt hercegek és titkos társaságok törnek az életünkre, csupán a mindenki által ismert és szeretett kulcsfigurák indulnak meg a pénztárcád ellen. Az, ha hagyod, egyedül a te problémád, én szóltam: ennél sokkal értelmesebb játékok is vannak a polcon 2019 késő őszén, amik arra várnak, hogy a gépedbe kerüljenek.