Minap épp veletek heherésztünk egy jót a Nintendo tízeren, ahol plasztikbarátok, plasztikcsaládok játszadoznak a legújabb Switch kiegészítõvel. Sokszor érezhetjük, hogy ezek a reklámok tényleg távol állnak a valóságtól, de egyfajta olyan életérzést is közvetítenek, amivel a legtöbben ki tudnánk egyezni a mindennapokra. No, épp a héten történt, hogy én magam is egy megtestesült Nintendo reklámmá váltam. Egy konferencián vettünk részt lengyel barátainknál. Eléggé hipszter apartmanházban laktunk, betonmintákat nyers fadekorral keverõ hipszterkávézóval. Tudjátok, ahol a kávé világos pörkölésû, és ahova kutya, vagy rövid szárú bársonynadrág alá felvett banános zokni nélkül nem is lehet beülni. Na, amíg vártunk a reggelire, elõkaptam a Switchet, behúztam rajta a Heave Ho-t, magam mellé ültettem az egyik kolleginát és hangosan röhögve, máskor egymásra harsogva nyomtuk a kis háromszög alakú asztalon a játékot. Tisztára úgy, mint egy Nintendo reklámban…
A Heave Ho pedig tipikusan egy olyan játék, amelyik a Switch fentebb vázolt renoméjához illeszkedik. Egyedül, vagy multiplayerben, az lesz a feladatunk, hogy egy fej-tor-kétkéz figurát eltereljünk a pálya egyik oldaláról a másik felé. Az analóg karral mozgatjuk a testet, a két ravasszal pedig kapaszkodunk a bal-jobb kezünknek megfelelõen. Lógva, tótágast állva, kapálózva, de lendíteni is kell a figuránkon, ezzel tehát rajzfilmszerû hõsünk lendülete is bejön a képletbe. Valahogy úgy kell a dolgot elképzelni, mint a Donkey Kong: King of Swing-ben, csak attól lazább, lendületesebb a karakterünk, a kapaszkodás pedig olyan bénázásokhoz vezethet, mint pl. amit az I am Bread-ben is láthattunk annak idején. Ha ketten vagyunk, akkor tovább bonyolódik a képlet, hiszen nem elég a saját ügyetlenségünket leküzdeni, hanem a másik játékossal (vagy játékosokkal, egyszerre maximum 4-el) is egymásra kell hangolódni. Ehhez extra tereptárgyak, atommód fokozódó nehézség, minijátékok és egyre õrültebb látképek társulnak, olyan bekészült körvonalakkal, amit az Ed, Edd and Eddy rajzolói is megirigyeltek volna. A játék pofátlanul egyszerû mechanikákat talál fel újra, mégis precíz szem, kéz és agyi koordinációra lesz szükség a hatékony játékhoz. Higgyétek el, nem is olyan egyszerû az összegabalyodott, fejjel lefelé lógó karakterláncok végén elkülöníteni bal kezünket a jobbtól.
Mint láthatjátok, a program tökéletesen illeszkedik a Devolver Digital játékainak sorába. Extrém ökörségek, különleges látvány és emlékezetes kacagások kísérik a Heave Ho-t. A hozzáférhetõsége miatt akár eseti játékosoknak is lehetne ajánlani, de a látszat megtévesztõ. Egy játékos-intuíciókkal (==tapasztalattal) rendelkezõ egyén és egy kezdõbb gamer között sajnos nagy szakadék lehet, ami hamar frusztrációhoz vezethet. A nehézség is elég durva szintekre tud jutni, de ezt az érzést a „clumsimulator” játékok rajongói már vastagon ismerhetik. Sajna egy idõ után az összes geg és mechanikai bõvülés ellenére is száraz lesz a játék, mégis nehezen hiszem, hogy ebbõl a koncepcióból többet is ki lehetett volna hozni.
Jópofa ötlet, a Switch koncepciójához tökéletesen illeszkedõ megvalósítás és a szokásos Devolveres bolondokháza – ennyibõl szerintem el tudtad dönteni, hogy tetszik-e a Heave Ho, vagy a lehetõ legmesszebb elkerülöd indiefölde legújabb lakóját.
1038 | 
