A Wolfenstein széria „modern”, a The New Ordertõl számított történetében már találkozhattunk mellékággal: a TNO elõzményeként funkcionáló The Old Blood sokak szerint a MachineGames féle Wolfensteinek eddigi csúcspontja volt. A Youngblood hasonló spin-off – de vajion hasonló minõséget is képvisel, mint a remek TOB?
A válasz: nem. A tesztnek vége, kint süt a nap, a nyárból hátra van még két hét, mire vártok?
Aki esetleg mégis itt maradt: a Youngblood nem rossz játék, de számos sebbõl vérzik. Kezdjük rögtön magával a sztorival és a karakterekkel. A történet papírvékony, és (egy csavaron kívül) semmi olyasmit nem kínál, amit vagy ne lehetne egy kilométerrõl látni, vagy különösebb közvetlen következménye lenne – az egész inkább tûnik egyfajta elnyújtott felütésnek a késõbbi, jelentõségteljesebb eseményekhez, mint magában, a saját lábán is stabilan megálló sztorinak.
A karakterekkel hasonló a helyzet. Lehetett szeretni vagy utálni a korábbi részekben Blazkowicz egzisztencialista belsõ monológjait, vagy a õrültebbnél õrültebb mellékszereplõket, az azonban nehezen volt vitatható, hogy egyediek voltak. Most, (a sztori szerint) húsz évvel az azóta fiatal nõkké cseperedett Blazkowicz ikerlányok meglehetõsen idegesítõ teremtések, akik elvileg tizenkilenc évesek, de inkább tûnnek két bekészült kilencévesnek, akiknek amfetaminos nyalókát és automata fegyvereket hozott ajándékba a Mikulás. Magyarán szólva: nagyon (nagyon) nehéz azonosulni velük, emlékezetes egyéb karakterek pedig gyakorlatilag nincsenek.
A sztori felütése szerint Blazko váratlanul (és titokzatos módon) eltûnik, a csajok pedig elindulnak megkeresni a náci megszállás alatt álló Neu-Párizsba, ebbõl pedig tetemes mennyiségû brutális gyilkolászás kerekedik – ahogy azt megszokhattuk, és elvárjuk. A különbség annyi, hogy a lányok együtt szeretnek gyilkolászni, a Youngblood minden elemében kooperatív játék, annak minden elõnyével és hátrányával.
Kezdjük az elõnyökkel: kettesben minden jobb, legyen az mozizás, fõzõcskézés, szex, vagy germán harcirobotok lézerfegyverekkel való megsütése. A koop örömök itt is jól mûködnek, a gunplay olyan, amilyet a szériától eddig megszokhattuk, az ellenfél-variáció jó (néhány új belépõvel) a harcok pedig roppant látványosak. Még némi interakcióra is lehetõség van a két karakter között: a pep szignálok (gyakorlatilag: buffok) segítségével harc közben különféle átmeneti bónuszokkal ruházhatod fel a társad.
A Youngblood az általunk látott / próbált platformokon jól futott (a játék PS4 és Xbox konzolokon hatvan FPS-t céloz meg, teszi ezt a dinamikus felbontásváltogatás néha elég agresszív használatával), és Neu-Párizs is csinos hely, esztétikai fronton nem érheti szó a ház elejét.
A probléma a játék szerkezetével van. Miszerint: a Youngblood erõsen küldetés-alapú, ezeket a hub-központként funkcionáló párizsi katakombákban tudjuk felvenni, hogy aztán a nagyváros egyes kerületeiben teljesítsük. Ami még rendben is volna, ha a Youngblood a fõ-küldetések rovására nem erõltetné már-már eszetlen mennyiségben azokat a mellék-missziókat, amik egyrészt jóval kevésbé izgalmasak, másrészt könnyen elõfordul az, hogy ennek köszönhetõen újra és újra (és újra) ugyanarra a tucatszor látott területre kell visszatérned, és majdnem ugyanazt csinálnod, mint fél órája.
De mi van, ha nincs koop partner? Elvileg ilyenkor sincs nagy baj, ott az AI, akik lelkesen beugrik bármelyik lány helyére, amíg nem akad koop partnered. De milyen az AI? Amolyan háromponthatos: nem jó, de nem is tragikus. (Mindenki szíves elnézését kérem, muszáj volt.) A harcokban még egész jól teljesít, de ha az újraélesztésedrõl van szó (ilyet is lehet), már jóval kevésbé hatékony, néha kifejezetten bosszantó, ahogy ott toporog pár méterre tõled, és nem csinál semmit. Ami gond, mert ilyenkor meghalsz, egy misszió során pedig három darab (megosztott!) életetek van, ha ezek elfogynak… úgy bizony, vissza az elejére.
És mi van akkor, ha valaki nem lövöldözni, hanem (ahogy eddig erre lehetõség volt) osonkodni, és csendben gyilkolni óhajt? Nos, számukra van egy rossz hírünk: ez a lehetõség, bár továbbra is ott van, a Youngblood esetében jóval visszafogottabban alkalmazható. A YB koopra van tervezve, a pályák kevésbé lineárisak, ellenfélbõl több van, és szeretnek csoportokban elhelyezkedni – ennek oltárán pedig a fejlesztõk (kényszerûen?) beáldozták a hatékony lopakodás intézményét. Adnak ugyan egy képességet. amivel átmenetileg láthatatlanná válhatunk, de ez maximum arra jó, hogy némileg elodázzuk az elkerülhetetlenül bekövetkezõ fegyveres vérfürdõt.
A Youngblood, mint sok más játék manapság, kicsit RPG is akar lenni, és nem vagyok benne biztos, hogy a jövõben erõltetni kéne ezt a vonalat. A pályákon összeszedhetõ pénzbõl eszközölt többlépcsõs fegyver modifikáció / fejlesztés még oké, de a játékba a nyakánál berángatott XP, és a háromágú skill-fa szinte csak azért szerepel, hogy legyen ilyen is, javarészt olyan „képességeket” pakoltak mögé, amiket a korábbi részekben vagy alapból megkaptunk, vagy a játék során megszerezhettünk.
Ismétlem önmagam: a Youngblood nem rossz játék, de a széria eddigi leggyengébb epizódja. A játékmenet terén ami újdonságot kínál, azok olyan „újdonságok”, amik szerepeltek már sok más játékban. A sztori feledhetõ, a küldetés-struktúra pedig néha fájóan repetitív. Ha szereted a sorozatot, bírod ezt a típusú tûzharcot, és van egy hasonlóan gondolkodó haverod, még így is érdemes belevágni – az amúgy budget-árú alapverziónál tíz euróval drágábban kínált Deluxe kiadás Buddy Pass lehetõségének köszönhetõen neki nem kell megvennie külön a játékot.
Ettõl függetlenül ez is kap egy esélyt, de nem szaladok most megvenni.
6 | 
