Wolfenstein: YoungbloodTeszt

A Wolfenstein széria „modern”, a The New Ordertől számított történetében már találkozhattunk mellékággal: a TNO előzményeként funkcionáló The Old Blood sokak szerint a MachineGames féle Wolfensteinek eddigi csúcspontja volt. A Youngblood hasonló spin-off - de vajion hasonló minőséget is képvisel, mint a remek TOB?

A válasz: nem. A tesztnek vége, kint süt a nap, a nyárból hátra van még két hét, mire vártok?

Aki esetleg mégis itt maradt: a Youngblood nem rossz játék, de számos sebből vérzik. Kezdjük rögtön magával a sztorival és a karakterekkel. A történet papírvékony, és (egy csavaron kívül) semmi olyasmit nem kínál, amit vagy ne lehetne egy kilométerről látni, vagy különösebb közvetlen következménye lenne - az egész inkább tűnik egyfajta elnyújtott felütésnek a későbbi, jelentőségteljesebb eseményekhez, mint magában, a saját lábán is stabilan megálló sztorinak.

A karakterekkel hasonló a helyzet. Lehetett szeretni vagy utálni a korábbi részekben Blazkowicz egzisztencialista belső monológjait, vagy a őrültebbnél őrültebb mellékszereplőket, az azonban nehezen volt vitatható, hogy egyediek voltak. Most, (a sztori szerint) húsz évvel az azóta fiatal nőkké cseperedett Blazkowicz ikerlányok meglehetősen idegesítő teremtések, akik elvileg tizenkilenc évesek, de inkább tűnnek két bekészült kilencévesnek, akiknek amfetaminos nyalókát és automata fegyvereket hozott ajándékba a Mikulás. Magyarán szólva: nagyon (nagyon) nehéz azonosulni velük, emlékezetes egyéb karakterek pedig gyakorlatilag nincsenek.

A sztori felütése szerint Blazko váratlanul (és titokzatos módon) eltűnik, a csajok pedig elindulnak megkeresni a náci megszállás alatt álló Neu-Párizsba, ebből pedig tetemes mennyiségű brutális gyilkolászás kerekedik - ahogy azt megszokhattuk, és elvárjuk. A különbség annyi, hogy a lányok együtt szeretnek gyilkolászni, a Youngblood minden elemében kooperatív játék, annak minden előnyével és hátrányával.

Kezdjük az előnyökkel: kettesben minden jobb, legyen az mozizás, főzőcskézés, szex, vagy germán harcirobotok lézerfegyverekkel való megsütése. A koop örömök itt is jól működnek, a gunplay olyan, amilyet a szériától eddig megszokhattuk, az ellenfél-variáció jó (néhány új belépővel) a harcok pedig roppant látványosak. Még némi interakcióra is lehetőség van a két karakter között: a pep szignálok (gyakorlatilag: buffok) segítségével harc közben különféle átmeneti bónuszokkal ruházhatod fel a társad.

A Youngblood az általunk látott / próbált platformokon jól futott (a játék PS4 és Xbox konzolokon hatvan FPS-t céloz meg, teszi ezt a dinamikus felbontásváltogatás néha elég agresszív használatával), és Neu-Párizs is csinos hely, esztétikai fronton nem érheti szó a ház elejét.

A probléma a játék szerkezetével van. Miszerint: a Youngblood erősen küldetés-alapú, ezeket a hub-központként funkcionáló párizsi katakombákban tudjuk felvenni, hogy aztán a nagyváros egyes kerületeiben teljesítsük. Ami még rendben is volna, ha a Youngblood a fő-küldetések rovására nem erőltetné már-már eszetlen mennyiségben azokat a mellék-missziókat, amik egyrészt jóval kevésbé izgalmasak, másrészt könnyen előfordul az, hogy ennek köszönhetően újra és újra (és újra) ugyanarra a tucatszor látott területre kell visszatérned, és majdnem ugyanazt csinálnod, mint fél órája.

De mi van, ha nincs koop partner? Elvileg ilyenkor sincs nagy baj, ott az AI, akik lelkesen beugrik bármelyik lány helyére, amíg nem akad koop partnered. De milyen az AI? Amolyan háromponthatos: nem jó, de nem is tragikus. (Mindenki szíves elnézését kérem, muszáj volt.) A harcokban még egész jól teljesít, de ha az újraélesztésedről van szó (ilyet is lehet), már jóval kevésbé hatékony, néha kifejezetten bosszantó, ahogy ott toporog pár méterre tőled, és nem csinál semmit. Ami gond, mert ilyenkor meghalsz, egy misszió során pedig három darab (megosztott!) életetek van, ha ezek elfogynak… úgy bizony, vissza az elejére.

És mi van akkor, ha valaki nem lövöldözni, hanem (ahogy eddig erre lehetőség volt) osonkodni, és csendben gyilkolni óhajt? Nos, számukra van egy rossz hírünk: ez a lehetőség, bár továbbra is ott van, a Youngblood esetében jóval visszafogottabban alkalmazható. A YB koopra van tervezve, a pályák kevésbé lineárisak, ellenfélből több van, és szeretnek csoportokban elhelyezkedni - ennek oltárán pedig a fejlesztők (kényszerűen?) beáldozták a hatékony lopakodás intézményét. Adnak ugyan egy képességet. amivel átmenetileg láthatatlanná válhatunk, de ez maximum arra jó, hogy némileg elodázzuk az elkerülhetetlenül bekövetkező fegyveres vérfürdőt.

A Youngblood, mint sok más játék manapság, kicsit RPG is akar lenni, és nem vagyok benne biztos, hogy a jövőben erőltetni kéne ezt a vonalat. A pályákon összeszedhető pénzből eszközölt többlépcsős fegyver modifikáció / fejlesztés még oké, de a játékba a nyakánál berángatott XP, és a háromágú skill-fa szinte csak azért szerepel, hogy legyen ilyen is, javarészt olyan „képességeket” pakoltak mögé, amiket a korábbi részekben vagy alapból megkaptunk, vagy a játék során megszerezhettünk.

Ismétlem önmagam: a Youngblood nem rossz játék, de a széria eddigi leggyengébb epizódja. A játékmenet terén ami újdonságot kínál, azok olyan „újdonságok”, amik szerepeltek már sok más játékban. A sztori feledhető, a küldetés-struktúra pedig néha fájóan repetitív. Ha szereted a sorozatot, bírod ezt a típusú tűzharcot, és van egy hasonlóan gondolkodó haverod, még így is érdemes belevágni - az amúgy budget-árú alapverziónál tíz euróval drágábban kínált Deluxe kiadás Buddy Pass lehetőségének köszönhetően neki nem kell megvennie külön a játékot.