A platformer mûfaj viszonylag hálás jószág, hiszen néhány, évtizedek óta kõbe vésett alapot kell megfelelõen kivitelezni és nagy baj már nem is lehet. A gondok akkor kezdõdnek, amikor a készítõk (egyébként némileg jogosan) csavarni akarnak egyet a formulán és valami újjal, szokatlannal felrázni a zsáner állóvízét. Ilyenkor azonban már jóval könnyebb tévútra térni, amit az Exception is elkövet.
Történetrõl nagyon komoly mélységekben nem kell beszélnünk, mind a játék vizuális körítését, mind a pályák és ellenfelek megvalósítását egy igen egyszerû gondolat adja: az idõs Joli néni az internetet bújva belefut egy hirdetésbe, amire kattintva aztán annak rendje és módja szerint jól meg is fertõzi az ezredforduló hajnaláról hátramaradt Pentium III-as számítógépét. Itt jön képbe az általunk alakított antivírus(?) katona, akinek szent kötelessége leszámolnia a kártékony programokkal.
Maga a játékmenet is hasonlóan egyszerû alapokon nyugszik, fõhõsünk az etalonnak számító ugrás, sprint és falugrás mellé egy közelharci támadást is kap, ennek segítségével apríthatja a vírusokat. Sokkal érdekesebb a játéknak azon megoldása, miszerint a pályák bizonyos pontjain megfelelõ tárgyak aktiválásával magunk körül átalakíthatjuk az egyes pályaelemeket: az alattunk lévõ padlóból mellettünk lévõ fal lehet, térben teljesen kifordulhat alólunk egy komplett szakasz, feje tetejére állhat körülöttünk a környezet és így tovább.
Az egyébként érdekesnek hangzó koncepció 2 erõsen megkérdõjelezhetõ fejlesztõi döntésen boltik meg. Az elsõ, hogy a játék alapállapotának tartja a speedrunt, lévén minden pályán folyamatosan ketyeg egy stopper, ami a teljesítéshez szükséges idõnket méri, ráadásul a pályák végén még ranglista is vár minket. Értelemszerûen minél gyorsabban végzünk, annál jobb értékelést kapunk. Amire egyébként azért van szükség, mert az értékelés során kapott csillagok felhalmozásával tudunk új támadásformákat megnyitni a karakterünknek. Ez nem is önmagában jelent problémát, hanem a második ponttal párhuzamba állítva.
A második pedig az, hogy a képességek fejlesztéséhez speciális tárgyakat kell gyûjtenünk, amik természetesen nem az ideális úton vannak elszórva, tehát ezek megtalálásához bizony el kell idõznünk a pályákon. Ami azt eredményezi, hogy rosszabb idõvel teljesítjük õket, tehát késõbb tudunk egy-egy új képességet megnyitni. Ráadásul a pályaelemek elmozgatása csak egyirányú folyamat, vagyis ha már átértünk egy ilyen "ellenõrzõponton," nincs lehetõségünk visszamenni egy korábbi szakaszra, csak ha az egész pályát újrakezdjük. Kicsit 22-es csapdája érzésem volt az egész megoldástól.
Az sem segíti elõ az Exception pozitív megítélését, hogy az alapötletnek számító pályaelem forgatás során a kiindulási mozgásunk és mozdulatunk megmarad, ez pedig sokszor azt eredményezi, hogy a váltás után nincs lehetõségünk korrigálni. Mirõl is van szó a gyakorlatban? Eljutunk egy pontra, ahol a lebegõ kapcsoló aktiválásával az eddig lábunk alatt lévõ platform 90 fokban elfordulva egy falat képez, amire fel kéne ugranunk. Viszont mi rossz oldalról (értsd, nem abból, amit a fejlesztõ megálmodott) aktiváljuk a kapcsolót, így a fal a hátunk mögé kerül, mi pedig kizuhanunk a semmibe, mivel az ugrás során szerzett röppályánk megmarad, függetlenül attól, hogy körülöttünk a környezet hogyan változik.
Mindezek mellé árkád játéktermi látványvilágot és illeszkedõ zenei körítést is kapunk, ezen a téren tehát nem kell szégyenkeznie az Exceptionnek. A mozgóképes anyagokon elsõre soknak tûnõ pörgés-forgás és stroboszkópszerû villódzás a gyakorlatban sokkal kevésbé fárasztó; persze ha valaki nagyon ráérez a rohangálásra (bár a fentiek tükrében ez nem tûnik kimondottan könnyûnek), akkor valóban egy extra terhelést kap az idegrendszerünk.
Az Exception elsõ ránézésre rendelkezik annyi egyediséggel, hogy egy ígéretes platformernek nézzük, végeredményben azonban pont az a kivétel, ami erõsíti azt a bizonyos szabályt. Ha valaki ennek ellenére is ki lenne éhezve egy kis ugrálásra, akkor szerencsét próbálhat vele, azonban könnyen találni nála jobb képviselõt is a palettán.
839 | 
