A "Hős" motívum egy állandó, visszatérő eleme a videojátékoknak - legfőképp ennek is köszönhető, hogy a meseszerű alaphelyzet kiparodizálása adott esetben éppen olyan erős felütés tud lenni, mint a megszokott zero-to-hero sablon. Félreértés ne essék: Greg Lobanov játéka, a Wandersong nem anti-Zelda, sőt, történetében nem egyszer összecseng azzal. Itt azonban a főhősről nem szólnak semmiféle próféciák vagy legendák, ebből pedig nem rest úton-útfélen viccet csinálni. A világot azonban így is meg lehet menteni - egy névtelen bárddal, pusztán énekléssel. Ez adja meg a Wandersong báját.



A főhős tényleg nem tud semmi mást, mint énekelni, szerencsére azonban ez is bőven elegendő arra, hogy rá lehessen húzni egy nagyjából tízórás kalandot. A nyolc hangjegyet jelképező analóg "kerék" első pillantásra elég limitált interakciókat tesz csupán lehetővé, kreativitásból azonban szerencsére jelesre vizsgázott a Wandersong, így a dalolászáson túl a párbeszédeket vagy éppen a varázslást is ezen a nyolcirányú interfészen keresztül lehet előcsalni. Az oldalnézetes játékmenet éppen ezért annak ellenére is változatos tud maradni, hogy egyébként mind mélységében, mind a kihívást tekintve meglehetősen egyszerű az egész, legyen szó platformingról, harcról vagy éppen logikai feladványokról - még felszerelések sincsenek, vagy akár egy egyszerű menürendszer. Emiatt néha picit el tud laposodni, de csak nagyon rövid időszakokra, hiszen szerencsére mindig képes megújulni a játék.



A gameplay tehát egyszerűsége ellenére abszolút szórakoztató, a Wandersong igazi erőssége azonban a sztori és a párbeszédek, ami olyan tekintetben jó hír, hogy alapvetően mégis csak egy kalandjátékról van szó. A tét komoly, hiszen a cél a világ megmentése - egészen pontosan a pusztulás-újjászületés ciklus megtörése. Mindez azonban többnyire komolytalan körítést kapott, telis-tele poénokkal - méghozzá ütős poénokkal, a Wandersong karakterei és dialógusai ugyanis zseniálisak, túlzás nélkül. Ráadásul azok sem maradnak hoppon, akik némi értelmi töltetre is vágynak, szívmelengető jelenetek egész sora vár ugyanis ránk, gyönyörűen reflektálva arra a sorok között meghúzódó üzenetre, hogy bármennyire is nagy dolog a világ megmentése, valójában rendkívül apró dolgokon tud múlni az egész.



A papírmasé jellegű képi világ első blikkre talán primitívnek hathat, valójában azonban ez adja részben a Wandersong utánozhatatlan báját - arról nem is beszélve, hogy egyszerű, de mégis hatékony módszerekkel azt is sikerült elérni, hogy a világ ne tűnjön sterilnek. A hangok terén pedig pláne nem lehet okunk a panaszra - ez talán nem meglepő egy olyan játék esetében, aminek a központi eleme az éneklés.



A Wandersong lényegében egy klasszikus mese, csak éppen totálisan NEM szokványos megvalósításban és körítéssel. Ez azonban ne riasszon el senkit, a sajátos játékmenet, irányítás, karakterek és cselekmény ugyanis olyan élményt tartogatnak, amiről kár lemaradni. Az év egyik nagy meglepetése, ami sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik!

Wandersong | Platform: PC (tesztelt), Switch
Fejlesztő: Greg Lobanov