OlliOlli2Teszt

Bő egy éve azt írtuk az OlliOlli első részéről, hogy zseniális alapötlete ellenére sem tudott maradéktalanul megfelelni azoknak az elvárásoknak, amit egy flow-élményre alapozó ügyességi játéktól várhatunk. A koncepció úgy látszik megért egy folytatást, és mivel alapvetően a sajtó (és nem elhanyagolható módon a közönség) is szerette a játékot, ezért a második epizód érkezése előtt újra feltettük magunknak és a játéknak is azokat a kérdéseket, amelyek miatt a korábbi résznél hiányérzetünk lehetett. Na de milyen válaszok érkeztek?

Az OlliOlli 2 - Welcome to Olliwood immár PS4-en is elérhető, sőt a márciusi Plus csomag egyik fő indie játéka, így garantáltan nagyobb közönséghez fog elérni, mint az első rész a Vitás rajtnál. Az alapötlet mit sem változott: deszkásunkat X-el hajtjuk, analóggal ugrunk, trükközünk, a káprázatos mutatványokat pedig további analóg-mozdulatokkal, és gombkombinációval variálhatjuk. A szórásból nem marad ki a kötelező grindolás, sőt újdonságként bejöttek a mindenféle revert és manual trükkök is.

Dióhéjban

## Mi ez?

Oldalra haladós deszkás játék, ahol a pálya akadályait túl kell élnünk és közben nyakatekert kombóinkat kell bevarrnunk.

## Mire hasonlít?

[OlliOlli](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=1367&article), [Alto's Adventure](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=1574&article)

## Mire jelent meg?

PSV (tesztelt), PS4

## Mennyibe kerül?

[PS+ ingyen (2015 márc.)/9.99€/7.99£](https://store.playstation.com/#!/en-gb/games/olliolli2-welcome-to-olliwood/cid=EP4409-CUSA00709_00-OLLIOLLIOLLICROS?utm_source=google&utm_medium=cpc&utm_term=playstation%20store&utm_campaign=PX+-+PlayStation+-+Brand+-+Hungary&EMCID=GM300000_store)

Manuálozni már a Tony Hawknál is ajánlott volt idejekorán megtanulni, és nincs ez másképp az OlliOlli2 esetében sem. Ha gigakombókat akar az ember rittyenteni, akkor elengedhetetlen két grindolás között a manuállal történő haladás, de a revertelés és a grind közbeni switch is melegen javallott. Ha beindul a verkli és a pálya sem ellenünk játszik, akkor a sikerélmény mámorító tud lenni egy-egy szint végigkombózása után.

Az OlliOllii alapvetően az endless runner egydimenziós stíluselemeiből táplálkozva próbál továbbra is ügyességi, pontszerzős játékként működni, de a pályatervezők folyamatosan a flow élmény megtörésével próbálkoznak. Így egy furcsa és továbbra is kétarcú játékrendszer alakul ki, amelynek az elején a trial-and-error újrapróbálkozós szemüvegén keresztül tanulgatjuk a pályát, majd később, ha már izommemóriában vannak a rámpák és a szívatós tereptárgyak, akkor lehet javítani a kombókon és a pontjainkon. Szarvashiba, hogy sokszor beláthatatlan akadályok jönnek velünk szembe (amit tényleg csak betanulással lehet kiiktatni), és a későbbi szintek esetében azon sem sikerült előrelépést produkálni, hogy a tökéletes landolások ne legyenek szükségszerű, lendületszerző elemei a haladásnak. Megint csak a Tony Hawkot idéznénk, ahol egy-egy pálya tervezése mögött nem a kényszerű akadályoztatás volt az üzenet. Egy fain játszótér (legyen az térbeli, vagy vonalmenti) akkor az igazi, ha enged minket szabadon kibontakozni.

Jómagam az első rész esetében a pixelgrafikus megjelenítéssel sem voltam maradéktalanul elégedett, ezért külön üdvözöltem a látvány fejlődését, amely a jellegtelen retroból a stílusos, stilizált rajzfilmszerű vonal felé mozdult el. (Például a Guacameelee küllemére is hivatkozhatunk, ha párhuzamot akarunk állítani.) A filmes díszletek között deszkázó figura, valamint az izgő-mozgó háttérelemek izgalmas körítést csattintanak a program köré, és végre a talaj is mintázott, így extrán érezhető a figuránk sebessége. Mindezt a látványt azonban olyan rettenetes soundtrack egészíti ki, aminek mindenhez van köze, csak a klasszikus skater-kultúrához nem. Komolyan, néha a készítők mintha csak arra játszottak volna, hogy a hipszter-elektro dallamokkal csak tovább birizgálják a nehézségtől eleve kétszeresére duzzadt dühmirigyünket.

Az egyszerű, néhol már-már primitív mechanika ellenére a nehézség és a kihívás tényleg emberes (kár, hogy a flow élményhez tényleg csak hosszas tanulóút során jutunk el), valamint a játék tartalmára sem lehet panaszunk, ha hárdkór szemüveggel vizsgáljuk a cuccot. Multiplayer is van, azaz lesz: később, ingyenes patch formájában fog megérkezni a többszereplős játékmód.

Sokan imádják, rengeteg embert megragad az egyedi stílusa, és mi sem szégyelljük, hogy az alapelemeiről csak jót tudunk mondani. A sokat fejlődött prezentációval kiegészülve megkapó élmény tud lenni az OlliOlli2, azonban továbbra sem érezzük szerencsésnek a játékmechanikai elemek furcsa kombinációját. Úgy tűnik azonban, hogy a sorozat egy esetleges harmadik részre sem fog igazán sokat változni... Lehet csak nekünk mások az igényeink?