Halo Reach: új multis játékmódok
Kapcsolódó játék: Halo: Reach (x360)
Eddig 19 hozzászólás
Oldern
2010. April 16.
Friday 15:45
A Bungie stúdiójában már egy ideje javában készülő, hamarosan nyílt bétával jelentkező játékából, a Halo Reach-ből a 1up hozott elő néhány érdekességet, már ami az új játékmódokat illeti.



A Headhunter névre keresztelt játékmódban a lelőtt ellenségekből kiesett koponyákat kell visszavinni egy helyre, ahol valóban pontokká tudjuk őket beváltani. A csavar az, hogy ha nem sikerül eljutnunk a kijelölt pontokra a koponyákkal, és lelőnek, bárki felveheti az általunk gyűjtött koponyákat. A legtöbbel rohangálók külön kiemelést is kapnak, így lesz egyre veszélyesebb a vadászat azok leadása nélkül.

A Stockpile a már megszokott és annyiszor megújítani próbált Capture The Flag variánsa: ezúttal a változó helyeken megjelenő zászlókat kell a bázisunkhoz cipelni - itt azonban csak egy perces intervallumokban lehet pontot elérni, amikor is a bázisunk területén lévő zászlókat valóban megszerezzük.

A Generator Defence kifejezetten az Overlook pályához készített játékmód. A recept itt a következő: adott három Spartan, aki három generátort véd, és három Elite, akik elpusztítani szeretnék az objektumokat. A csapatok persze menetenként szerepet cserélnek majd, hogy izgalmasabb legyen. Végül a negyedik új játékmód, az Invasion következik - erről sokat nem tudni, csak hogy a járműves összecsapásokat helyezi majd előtérbe, és az új, méreteit tekintve igen gigászi Boneyard pályán lehet majd játszani.

[30] typer
Apr 19., Monday 7:30 #19
Válasz Jackal (#18) üzenetére
Ezt nem tudtam, én mindig a Cracdown-on keresztül indítottam.
[42] Jackal
Apr 18., Sunday 15:55 #18
Válasz typer (#17) üzenetére
Ő, nekem olyan volt mint egy demo. Game Library vagy mi volt akkoriban és elindult mint egy sima demo. A mai napig el tudom érni a bétát csak nincs szerver.
" Istenem, tele van csillagokkal! "
[30] typer
Apr 17., Saturday 21:20 #17
Válasz Jackal (#16) üzenetére
Szerintem azzal nem megy semmire, mivel az ODST lemeznek bent kell lenni, úgy mint a Halo 3 bétánál a Crackdown lemeznek.
[42] Jackal
Apr 17., Saturday 15:49 #16
Válasz Tomtom (#10) üzenetére
Ja, vagy gamertag recover és download history
" Istenem, tele van csillagokkal! "
[29] sepsta75
Apr 17., Saturday 13:26 #15
Brutális lesz, tuti, harmadikáig meg veszek egy ODST-t is, az fix.
[10] T.
Apr 17., Saturday 10:22 #14
a headhunter speciel ezer eves es benne volt a quake 3 team arenaban, csak mas neven, a stockpile leginkabb a - szinten team arenas - one flag capture-re hajaz, a generator defence az kb egy domination - unreal I - es hat az invason sem kecsegtet egyelore olyan hu de nagy eredetiseggel (lattunk mar ebbol is parat mas jatekokban). ettol persze ez meg mind valoszinuleg baromi jo lesz, de ujdonsagnak igy elsore egyiket sem nevezhetjuk szerintem, max a halo univerzumban. amugy az egyaltalan nem baj, hogy az 'oregektol' csornak sok-sok eve jol bevalt modokat ha azt ugy tudjak implenetalni, hogy nem az az erzese az embernek hogy 1 az 1be koppintas az egesz. kivancsian varom a vegeredmenyt.
You don't tell time, time tells you...
[33] Oli G.
Apr 17., Saturday 10:20 #13
Hova tudnak még új játékmódokat kitalálni... Mindenesetre ezek érdekesen hangzanak. Bár azt le merem fogadni, hogy publikus meccsekben játszhatatlanok lesznek ezek...
"Bearer-seek-seek-least." - PSN: raam989hu
[19] Ch4Bi HUN
Apr 17., Saturday 9:46 #12
Van néhány új kép is.
KATT!
hiT ChI4IBi - Valaki egyszer azt mondta: A halál végül ránk nevet. Csak annyit tehetünk, hogy visszanevetünk.
[14] Deleter13
Apr 16., Friday 23:31 #11
Várom már a bétát!
[17] Tomtom
Apr 16., Friday 22:36 #10
Válasz B3N1 (#8) üzenetére
és egy héttel majd a béta előtt mekkora üzlet lesz az ODST....
...attól, mert egy majom cilindert húz, még majom marad, télen mikor minden fehér, mindegy mi van a hó alatt, a szemétdomb szemétdomb marad...
[36] kiső
Apr 16., Friday 22:06 #9
Válasz B3N1 (#5) üzenetére
Illúzió romboló.
[21] B3N1
Apr 16., Friday 20:36 #8
Válasz Xabinho87 (#7) üzenetére
Akkor ODST-t kell venni.
( ͡° ͜ʖ ͡°)
[8] Xabinho87
Apr 16., Friday 20:27 #7
Válasz B3N1 (#5) üzenetére
De mi van akkor ha nincs? Elő kell rendelni? Vagy elég valahol regisztrálni?
[16] HunRevan
Apr 16., Friday 20:12 #6
Május 3.
PSN ID: HunRevan - Xbox Live Gamertag: HunRevan
[21] B3N1
Apr 16., Friday 19:56 #5
Válasz Xabinho87 (#4) üzenetére
Elég ha van ODST-d. Annak a menüjéből lesz indítható.

kakasu: Copy+Paste?
( ͡° ͜ʖ ͡°)
[8] Xabinho87
Apr 16., Friday 19:53 #4
Nyílt béta? Jól hangik! Mikor lesz ez pontosan és hogyan lehet bejutni?
[20] kakasu
Apr 16., Friday 19:27 #3
Baromi jól hangzanak
[37] Roxas
Apr 16., Friday 18:10 #2
rohadrt jónak tűnnek, így elsőre, meg hallásra, gyakorlatban majd elválik, ki mennyire szemét módon tudja ezt kizsigerelni. Mindenesetre dicséretes, hogy próbálnak csavarni a bevált már-már unalmas formulákon.
www.feltoltokodok.hu www.gamestore.hu msn: csabi@gamestore.hu facebook.com/gamestorehun
Apr 16., Friday 18:03 #1
Baromi jól hangzanak, úgy tűnik a Halo Reach is folytatja a sort, vagyis, hogy a Halo a legjobb konzolos fps multiban (is). SZERINTEM!
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
Halo: Reach adatlap
Még nincs besorolva Még nincs besorolva
Kiadó: Microsoft
Fejlesztő: Bungie
Megjelenés: 2010. Sep 14.
Kategória: Akció
Online játékmód: Van

A szerkesztőség értékelése:
9.5
Ami tetszett
- Változatos, tökéletes tempójú kampány
- Elképesztően erőteljes hangulat
- Újszerű, csodás atmoszféra
- Érezhető grafikai előrelépés
- Az Armor Ability hasznos újítás
- Magyar utalások
Ami nem tetszett
- Egy nagyon picit rövid
Olvasói értékelés: -537623.1 (186 szavazat)
Ez a játék nem jelent meg másik platformon

11 | [DLC] Halo: Reach Defiant Map Pack

Több hete nyúzzuk a Halo: Reach második letölthető multiplayer pályacsomagját, a Defiant Map Pack-et, itt a legfőbb ideje, hogy írjunk is róla valamit. A pakk érdekessége, hogy ezeket a térképeket már nem a Bungie csinálta - milyen a Halo az apukái távollétében?

59 | Halo: Reach - a premier után

A TGS kicsit elterelte a figyelmünket, de azért volt más nagy esemény is héten: a Halo: Reach premierjére gondolunk. A játék már most nagy siker, eladási és kritikusi szempontból is - összefoglalónkban ezekről, valamint a hétfői premierrendezvényről olvashattok.

416 | [Teszt] Halo: Reach

A végét már tudjuk: a Reach elbukott. De vajon hogyan történt? A legújabb Halo epizódban egy hat fős Spartan osztag szemszögéből nézhetjük végig egy világ bukását. Teszteltük az idei év legjobban várt Xbox 360 játékát, a Halo: Reach-t.

201 | [Nyerd meg!] Halo: Reach Noble Map Pack

Nyereményjáték, nyereményjáték! Bővült egyet a Halo: Reach multiplayer pályaválasztéka, a Noble Map Pack DLC három új helyszínt kínál. Szeretnéd megnyerni? Naná, hogy szeretnéd: kommentelj egyet, és a tiéd lehet. [Nyertessel frissítve]

13 | A Halo és az űrcsaták

A Halo: Reach fantasztikus Long Night of Solace fejezete részben az űrhajós misszió miatt lett annyira emlékezetes - a Bungie eredetileg többet is ki akart hozni belőle.

18 | Halo: Reach - Noble Map Pack videók

Jövő héten kedden jelenik meg az első, három pályát tartalmazó Halo: Reach letölthető pályacsomag. Videókat tudunk mutatni mindhárom új pályáról. Jól néznek ki.

11 | Halo Reach - Noble Map Pack trailer

Közeleg az első DLC megjelenése, és bár képeket eddig is láthattunk a Halo Reach új pályáiról, de mozgásban még nem volt szerencsénk hozzájuk. Ez most változik, hisz itt a trailer.

15 | Így készült a Halo: Reach trailer

A játék premierje előtt nem sokkal bemutatott élőszereplős Halo: Reach trailer egészen biztosan ott lesz az "2010 legjobb videói" listákon. Most megnézheted, hogyan készült.

25 | Halo: Reach - novemberben jön az első DLC

Nem kellett sokat várnunk az első komolyabb Halo: Reach letölthető tartalom bejelentésére: a Noble Map Pack kódnéven futó pályacsomag novemberben érkezik.

18 | Halo: Reach DLC készülődik

...legalábbis ha hihetünk a Bungie.net-en lévő új képeknek, amelyek eredetileg a merevlemezre történő installálásban akartak volna segítséget nyújtani - más is van rajtuk.

331 | [Nyerd meg!] Halo: Reach Recon Helmet kódok

Nyereményjáték, nyereményjáték! Méghozzá kifejezetten rendhagyó: a tíz darab Halo: Reach Recon Helmet kódot egy olvasónk ajánlotta fel nektek. Az utóbbi dőben csak kommenteket kérünk a részvételhez a játékoknál - most sem lesz másként. [Nyertesekkel frissítve]

635 | [Nyerd meg!] Halo: Reach

Nyereményjáték, nyereményjáték! Itt van a nyakunkon a Halo: Reach szeptember tizennegyedikei megjelenése, lesz nagy premierbuli is - miért ne lenne hozzá kapcsolt nyereményjáték? Ez itt az: kis szerencsével Halo: Reach játékot nyerhetsz. [Nyertessel frissítve].

24 | Halo: Reach premier: repül a Spartan

Holnap jelenik meg a Halo: Reach, ami egyben azt is jelenti, hogy a Microsoft a világ számos pontján kisebb / nagyobb premier partikkal ünnepli az eseményt. A londoni egészen különleges volt.

69 | Itt a bővített Halo: Reach trailer

Az ígéreteknek megfelelően befutott a két hete bemutatott, 'Deliver Hope' címet viselő élőszereplős / CG Halo: Reach trailer bővített, két és fél perces változata. Kötelező kattintás.

50 | Halo: Reach premierbuli

Nyakunkon a Halo: Reach megjelenése, a sokak által várt új Halo epizód szeptember tizennegyedikén kerül a boltokba. A Microsoft méretes premierbulival ünnepli a jeles eseményt.

26 | Halo Reach multi videók

Már nem is kell olyan sokat aludni a Halo: Reach szeptember tizennegyedikei megjelenésésig, de pár multiplayer videó azért még simán belefér a premier előtt. Ezek következnek.

36 | Halo: Reach videódömping

Ha nem félsz az (enyhe) spoilerektől, viszont alig várod a Halo: Reach megjelenését, nézz bele a Gametrailers TV soros epizódjába - az urak a Bungie-nál jártak, és rengeteg Reach videójuk van.

87 | Halo Reach: CG trailer

A Microsoft nem viccelt, amikor azt mondta, hogy minden eddigit meghaladó reklámkampányt tervez a Halo: Reach-nek. A tegnapi élőszereplős videó után ma látványos CG trailert kaptunk.

55 | Halo: Reach élőszereplős trailer

Ha Halo, akkor élőszereplős trailer: a Halo: Reach nem az első ilyet kapja már. Kissé eltér a megszokottól, három perces, és még némi magyar vonatkozás is van benne. Remember Reach.

38 | Halo: Reach - az első tíz perc

A Microsoft a Gamescom szerdai napján ízletes prezentációval kedveskedett a Halo: Reach egyszemélyes kampányából. Ezt most ti is megtekinthetitek - már ha el akarjátok spoilerezni az első tíz percet.

34 | [GC] Halo Reach: a Noble Osztag

Friss, ropogós Halo: Reach videó a porondon: a játékot bemutató videónapló sorozat új epizódja a játék főszereplőire, a Noble Osztag-ra koncentrál.

25 | [GC] Halo Reach: élőszereplős tízer

Élőszereplős tízer trailert kapott a Halo: Reach. Tulajdonképpen nem történik benne semmi különös, de a végén elhangzó "holnap több tüzet fogunk oltani" kijelentés folytatást sejtet.

47 | Halo: Reach - képek a kampányból

Nem egy, nem kettő, hanem kemény tizenhat képet tudunk mutatni a szeptemberben megjelenő Halo: Reach-ből. A screenshotok csinosak, van köztük több űrcsatás is.

32 | Halo: Reach - egy kis kampány, egy kis multi

Némi Halo: Reach újdonság, méghozzá rögtön kettő: az első videóban a Bungie a kampányról mesél nekünk, a másodikban pedig két visszatérő multiplayer mapre vethetünk néhány pillantást.

31 | Elkészült a Halo: Reach

A Bungie befejezte: pont került a Halo: Reach fejlesztésének a végére, ami - ha hihetünk a korábbi ígéreteknek - a stúdió utolsó játéka lesz a sorozat univerzumában.

106 | Halo: Reach trailer

Új Halo: Reach trailert ígértek ma délutánra, meg is kaptuk: íme a legújabb, egy perces kedvcsináló, ami a kampányra koncentrál, szerencsére spoilerek nélkül. A harc szeptemberben kezdődik.

18 | Halo: Reach - kamerás Blood Gulch

A Comic-Con-nak ugyan már vége, de még mindig szivárognak az ott rögzített videók. Most a Halo: Reach van soron: az expón a klasszikus Blood Gulch pálya Reach-es verzióját lehetett kipróbálni.

31 | Halo: Reach - az új Forge

És akkor még egy adag Halo: Reach. A Halo 3 egyik nagy újítása a korlátozott pályaszerkesztési lehetőségeket biztosító Forge volt. az új verzió sokkal többet tud majd. Videó.

31 | Halo Reach: itthon is Live-os bónusszal

Ezért jó, hogy novembertől itthon is elindul (hivatalosan) az Xbox Live: az Xbox 360-as játékok hazai kiadásaiból eddig hiányoztak a Live-os bónuszok - a Halo: Reach esetében nem fognak.

47 | Halo Reach: videón az űrharc

Az E3-as Halo Reach bemutató Nagy Meglepetése volt az űrharc - az új Halo-ban a földi csatákon kívűl komoly űrhajós lövöldözésre is számíthatunk. Most gameplay videó mutatja be, hogy milyen lesz.

32 | Halo Reach: Firefight gameplay videó

A Bungie az idei E3 alatt alaposabban is bemutatta a Halo Reach továbbfejlesztett Firefight játékmódját. Most itt egy hét perces videó, amelyben megnézhetjük, hogyan is néz ez ki játék közben.

35 | Nehezebb koop a Halo: Reach-ben

Jó hír azoknak, akik alig várják, hogy fejest ugorjanak a Halo: Reach kooperatív örömeibe: a többszemélyes kampány komolyabb kihívást fog jelenteni, mint korábban.

22 | [E3] Halo Reach: Firefight részletek, trailer

A Bungie megerősítette azt, hogy az ősszel megjelenő Halo Reach tartalmazni fog egy Firefight módot - sőt, a Bungie alaposan felturbózta az opciót az elődhöz képest. [Trailerrel frissítve]

29 | [E3] Halo: Reach trailer és képek

Várható volt, hogy a Microsoft E3-as konferenciáján belepillanthatunk a Halo: Reach kampányába - a dolog meg is történt.

39 | Szeptemberben jön a Halo: Reach

Emlékeztek arra a pletykára, amiben a Halo: Reach napra pontos megjelenési dátumáról volt szó? Nos, most már vegyétek hivatalosnak, a Bungie ugyanis megerősítette azt.

34 | Egymillióan a Halo: Reach bétában

Hétfő este elindult a Halo: Reach várva-várt nyílt bétatesztje, az érdeklődés pedig nem meglepő módon óriásinak bizonyult. Már több, mint egymillióan kipróbálták.

55 | Tölthető a Halo: Reach béta

Bizonyára a hét legfontosabb eseményére kerül sor ebben az órában: a Bungie néhány perccel ezelőtt kürtölte világgá, hogy elindult a Halo: Reach bétája.

83 | Halo: Reach oktató videó a bétához

Ma, az esti órákban startol el a Halo: Reach régóta várt kéthetes bétatesztje. A Bungie még gyorsan kiadott hozzá egy videót, benne az összes lényeges tudnivalóval - érdemes megnézni.

23 | Két hetes lesz a Halo: Reach béta

Eddig csak azt tudtuk a Halo: Reach közelgő bétatesztjéről, hogy mikor kezdődik - most már azt is, hogy pontosan mikor is fejeződik be: május tizenkilencedikén.

54 | [Frissítve] Halo Reach béta: itt a trailer

Élő példa következik arra, hogy mennyire fontos a Halo a Microsoftnak: a hamarosan induló Halo: Reach multiplayer bétához külön élőszereplős trailert készítettek - rövidet, de hangulatosat.

46 | Fél óra Halo: Reach, és még több

Nehezen bírod a Halo: Reach egy hét múlva induló bétájáig? Akkor itt van, ami neked kell: több, mint fél órányi anyag a közelgő próbáról a Giant Bomb jóvoltából.

33 | Halo: Reach Legendary - limitált készlet

Mától előrendelhetőek a Halo: Reach tegnap bejelentett gyűjtői kiadásai - kaptunk egy fülest, hogy érdemes minél előbb ráugrani a limitált példányokra.

95 | Halo Reach: képek, ViDoc, limitált kiadások

Igencsak tartalmasnak bizonyult ez a mai nap a Halo: Reach szempontjából, hiszen több újdonságról is be tudunk számolni az ősz legjobban várt Xbox 360 játéka kapcsán. Jól halad a fejlesztés, érkeztek új képek és egy ViDoc, és a limitált kiadások is bemutatkoztak.

78 | Hárommilliós Halo: Reach béta

A Bungie természetesen rendkívül bizakodó a Halo: Reach közelgő próbája kapcsán: szerintük minden idők legnagyobb konzolos bétatesztjére fog sor kerülni hamarosan.

19 | Halo Reach: új multis játékmódok

A Bungie stúdiójában már egy ideje javában készülő, hamarosan nyílt bétával jelentkező játékából, a Halo Reach-ből a 1up hozott elő néhány érdekességet, már ami az új játékmódokat illeti.

57 | Halo: Reach szeptember közepén?

Azt már elég régóta tudjuk, hogy valamikor az ősszel fog megjelenni a Halo: Reach, a Microsoft és a Bungie azonban ezidáig még nem árult el pontosabb időpontot. Pletykálkodjunk.

88 | Halo: Reach béta ízelítő

Két hónap múlva startol el a Halo: Reach nyílt multiplayer bétája, a Bungie egy vadonatúj trailer formájában azonban már most nyújt némi betekintést a közelgő mókába.

107 | Halo: Reach mozgóképes ízelítő

A Bungie ígéretéhez híven ma közzétette az első vidoc filmecskét a Halo: Reach-ről, melyben a fejlesztők mesélnek nekünk egy kicsit az ősszel érkező epizódról, gameplay aláfestést mellett.

32 | [X10] Halo: Reach béta májusban, képek

Arra egyelőre még várnunk kell, hogy napra pontos megjelenési dátumot kapjon az ősszel érkező Halo: Reach, a bétateszt indulásának időpontját azonban bejelentették az X10-en.

59 | Nem Natal cím a Halo: Reach

A napokban olyan pletykák merültek fel, melyek szerint a Halo: Reach támogatni fogja a Natalt, a Bungie azonban viszonylag gyorsan lelőtte ezeket a híreszteléseket.

84 | Halo: Reach - képek és látványtervek

Ahhoz képest, hogy 2010 őszén jelenik csak meg, az utóbbi napokban egész tisztességes mennyiségű friss képet kaptunk a Halo: Reach-ből. Most új adag érkezett - csinosak.

97 | Halo: Reach - az első infók

A friss Game Informernek köszönhetően befutottak az első lényegi információk az idén őszre időzített új Halo játékról, a Halo: Reach-ről. Durvább, sötétebb, szebb és több - a Bungie utolsó Halo játéka új ösvényeket tapos a sorozat számára.

266 | [VGA] Halo: Reach - az első trailer

Ahogyan azt igérték, és amire oly sokan vártak, végül tényleg megérkezett ma hajnalban - itt van a Halo széria következő játékának, a Reach kolónia bukását elmesélő résznek az első trailere, amely a Bungie eddigi trailereihez hasonlóan igencsak látványos pillanatokkal kecsegtet.

36 | Halo: Reach az idei VGA-n

December tizenkettedikén kerül megrendezésre a Spike TV idei Video Game Awards-ja, amely idén is méretes újdonságokat fog tartogatni számunkra. Például a Halo: Reach-t.

27 | A Bungie még nem beszél a Halo: Reach-ről

A Microsoft a júniusi E3-on jelentette be a Halo: Reach-t, a fejlesztő Bungie azonban elmondta, hogy egyelőre még nem szeretnének beszélni a jövő ősszel debütáló epizódról.

83 | [GSC] Két éve készül a Halo: Reach

Bár csak az idei E3-on történt meg a játék hivatalos leleplezése, a Bungie nemrégiben elárulta, hogy már nagyjából két éve dolgoznak a Halo: Reach-en.

18 | Pletyka: az első Halo: Reach anyag

Will Christiansen, a Bungie egyik animátora közzétett egy rövid videót eddigi munkáiról, egyes pletykák szerint pedig az egyik gyanús képsor a Halo: Reach-ből származik.

78 | [E3] 2010 őszén jön a Halo: Reach

A Microsoft E3-as konferenciáján bemutatták a legújabb Halo játékot, amely a Halo: Reach névre hallgat, nemrég pedig szó esett a megjelenés várható időpontjáról is.

39 | [E3] Halo: Reach bejelentés és trailer

Nem a Halo 3: ODST volt az egyetlen Halo játék, amely szerephez jutott a Microsoft E3-as konferenciáján, készülőben van már ugyanis egy másik epizód is, a Halo: Reach.
Tovább a játék adatlapjára / fórumába