Gravity Rush 2Teszt

Bájos. Legrövidebben így lehetne jellemezni a Gravity Rush 2-t, különösképp főszereplőjét, Katet. Amikor pedig éppen nem bájos, akkor izgalmas, magával ragadó vagy lehengerlő. Néha pedig frusztráló. Szerencsére utóbbiból akad a legkevesebb a játékkal eltöltött órákban. Macskabarát hősnőnk azonban nem tud minden csorbát kiköszörülni szívmelengető mosolyával. Pedig megpróbálja.

Ha a Gravity Rush univerzumhoz mérten nézzük, akkor a második részre a monumentális kifejezés a legenyhébb, amit alkalmazhatunk, legyen szó a történetről, a világról vagy a lehetőségeinkről. Kezdjük is rögtön az elsővel. A készítők gondos munkával kapcsolták össze a két játék eseményeit, így egy komplex egészet alkotva. Ebből könnyen kitalálható, hogy az első rész történéseinek és legfőképp karaktereinek ismerete nemcsak hogy ajánlott, de már-már elvárt. És ahogyan a megjelenés előtt kiadott Overture animációs film (ha lemaradtál róla, fentebb pótolhatod) törpül el időben, úgy veszik el az előd minden cselekménye a második rész árnyékában. A rövidfilmmel kiegészítve ugyanis a Gravity Rush teljes története nem más, mint a nagy kaland forgatókönyvének kezdőbetűje. Nem tudom megfelelően érzékeltetni, hogy mennyire licitál rá a 2012-es felmenőre az új felvonás forgatókönyv szinten. Mielőtt azonban félreérthető lennék, nem a sztori drámaian kimért íve és fordulatai érdemelnek elismerést, mert ezek sajnos meglehetősen animés elemekből építkeznek, hanem az a gigászi szál, amin utunk végigvezet.

És ha már az út szóba került, ideje áttérni a legfontosabb részre, magára a világra és ahogyan azt „bejárhatjuk,” hiszen ezúttal is egyik pillanatról a másikra állhat feje tetejére körülöttünk minden. A Gravity Rush 2 egészen új értelmet ad az open world kifejezésnek. Míg az előd esetében Hekseville egymástól merőben eltérő, ám azonos szinten lévő lokációkkal szolgált, addig a folytatás Jirga Para Lhao-ja már az Y tengely mentén is elhelyezi a területeket. Magyarra lefordítva? Ezúttal már nem csak vízszintesen, hanem függőlegesen is új helyszínek várnak minket, ráadásul a készítők nem titkoltan egy ügyes társadalomkritikát is a helyszínbe csempésztek, hiszen az egyes emberek rangja és jóléte mutatja meg, melyik lebegő szigeten is tengetik mindennapjaikat.

Mielőtt rátérnék a leghangsúlyosabb játékmechanikai elemre, a gravitáció-manipulálásra, gyorsan kitérek a játék online funkcióira, ugyanis ezek is mindenképpen elismerést érdemelnek. Már csak azért is, mert nem pusztán ötletesek és aranyosak, de tökéletesen passzolnak Kat bohókás és vidám karakteréhez. A legtöbb alapja a viszonylag hamar elérhető Photo mode, aminek köszönhetően a játék bármely pontján előkaphatjuk a nálunk lévő fényképezőgépet és megörökíthetjük a pillanatot. A fotózás rögtön többes felhasználással rendelkezik. Elsőként itt van a Treasure Hunt, ahol a mások által készített képek segítségével kell rábukkanunk egy kincsre, melyről aztán mi is lőhetünk egy fotót, hogy a sorban utánunk következőket segítsük. A másik pedig a manapság divatos selfie őrületet lovagolja meg, a tripodnak hála ugyanis Katről is bármikor készíthetünk jobbnál jobb felvételeket. Ráadásul a különböző kosztümöket már bármikor cserélhetjük, amelyek továbbra is csak a kinézetünket befolyásolják semmilyen további bónusszal nem szolgálnak. A képeket megoszthatjuk a többi játékossal, pozitív visszajelzés esetén pedig jutalom üti a markunkat. Ez a jutalom pedig nem más, mint a Dusty token. Ez a játékbeli valuta kizárólag az online funkcióknál használatos, segítségével újabb kiegészítőket nyithatunk meg a fényképekhez vagy új pózokat szerezhetünk Katnek. Még egy kiemelt módon juthatunk tokenhez, a már ismerős challenge-eken keresztül, ahol ezúttal már ki is hívhatunk más játékosokat, ha úgy érezzük, nem akad legyőzőnk.

Térjünk rá a játék legjavára, amikor is kényünkre-kedvünkre változtatjuk Newton bácsi ránk ható törvényeit és zuhanunk szédítő magasságokba vagy emelkedünk kavargó mélységekbe. Az alapok változatlanok maradtak, Kat továbbra sem tud végtelenül trükközni a vonzás törvényeivel. Ha elfogy a szuflája, bizony könnyen kizuhanhatunk a semmibe. Szerencsére azonban a fejlesztők ügyesen variáltak a fejlesztési rendszer néhány pontján, így a lehető legkevesebbszer fogunk amiatt elbukni, mert kifogy a naftánk. A már ismerősnek számító mozdulatok mellé érkezett néhány új trükk is. Nevezetesen a Lunar és Jupiter style, melyek nevükből adódóan utalnak arra a bizonyos nehézségi erőre. A Lunart használva Kat pehelykönnyűvé válik, jelentősen megnövelve az ugrási távolságait, míg a Jupiterrel betonpillangóvá avanzsál; ilyenkor jóval stabilabban áll a lábán és a Gravity Slide során érhetünk el elképesztő sebességeket. Külön piros pont a fejlesztőknek, amiért ezek a váltások tényleg a karakterünk egészére kihatnak, nem pusztán csak a harcok során kapunk új támadásokat, az eltérő animációk mellett még a hangokra is figyeltek, így például a Jupiternél tényleg olyan érzésünk lesz, mintha ólomlábakon járnánk.

Az új képességhez új fejlesztési rendszer is dukál. Az új rendszer egy háromágú szisztémára épül, melynek első és legegyszerűbb lépése az automatikus fejlődés. A történet küldetései és a mellékes tevékenységek során Kat szinteket lép, amivel azonnal megnöveli életerejét, valamint a Gravity és SP szintjét. Adott tehát Kat önálló fejlődése, mellyel sikeresen eliminálták azt, hogy az alapképességeit is nekünk kelljen feljebb tornásznunk, így csak a dolgok krémje maradt meg. Ennek értelmében hat különálló csoportban javíthatunk hősnők repertoárján, melyek mindegyike más és más képességéhez kapcsolódik, némelyik pedig csak az egyes style-okra (Normal, Lunar, Jupiter) ad további módosítást. Ezen felül pedig elérhető egy Talisman rendszer is. Ennek lényege, hogy egyszerre 3 különböző talizmán lehet aktív, melyek eltérő aktív vagy passzív bónuszokkal látnak el minket. A teljesen egyszerű nagyobb életerő, gyorsabb képességfeltöltés mellett olyan specifikus pluszokat is kaphatunk, mint például gyorsabb kitérés Jupiter style-t használva. A talizmánok egyébként kombinálhatók, illetve egyesíthetők, ezáltal komolyabb variációs lehetőséget hordoznak. Ha pedig túl sok fölösleges van a tarsolyunkban, meghatározott számút be is cserélhetünk egy véletlenszerűen választottra.

A fejlesztés pedig jóval egyszerűbb és gyorsabb, mint az előd esetében. Korábban a világban elszórt gemek gyűjtésével tudtuk Katet egyre erősebbé tenni. Nos, ezt most sem változik, pusztán csak az ehhez szükséges időt tudjuk drasztikusan csökkenteni. Egyrészt a világ továbbra is tömve van ezekkel a felszedhető kövekkel, másrészt ezúttal már bányászhatjuk is őket. Utóbbi azért is rendkívül hasznos, mert direkt erre rendszeresített helyszíneken gyűjtögethetünk, ráadásul a gemek raktározása közben egyúttal talizmánokkal is gazdagodhatunk. Ha pedig belefutunk egy miniboss-ba, akkor további extra jutalom üti a markunkat. Harmadrészt pedig a korábban már említett közösségi lehetőségek során is hozzájuthatunk ezekhez az módosítókhoz, így például a Treasure Huntok vagy a challenge-ek során.

Ki kell még térnem a küldetésekre, mert ez megint egy olyan pontja a Gravity Rush 2-nek, ami nem maradhat dicsérő szavak nélkül. A történeti missziók kellően változatosak, folyamatosan adagolva az újabb és újabb képességeket, amik aztán észrevétlenül integrálódnak a további előrehaladásba. Hovatovább az ezekre kreált egymásra épülő arénák, nem csak egyedi és eltérő helyszíneken játszódnak, de rendkívül erős atmoszférával is rendelkeznek. A mellékküldetések pedig ugyan 4-5 különböző mechanikára építenek és ezeket váltogatják, mégis mindegyik mögött olyan mértékű kidolgozottság lapul, amit más játékok kampányai is megirigyelhetnek, utoljára a Witcher 3 esetében találkoztam hasonlóval.

Ezek után pedig rögtön meg kell említenem egy komoly negatívumot is, ez pedig az átvezetőkhöz és a szinkronhoz köthető. Sajnos ezen a téren nem történt igazi előrelépés az elődhöz képest, az esetek többségében a már ismerős képregényes átvezetőkkel lesz dolgunk, amihez sajnos még a szinkron majdnem teljes hiánya is asszisztál. A karakterek ugyanis továbbra is legfeljebb háromszavas mondatokkal kommunikálnak, ezekkel azonban a létező összes dialógust lefedik. Ez pedig különösen akkor fájó, amikor meghalljuk, mennyire is csodálatos ez a franciásan japán (vagy japánosan francia) kitalált nyelv, például amikor Kat dalra fakad:

És itt kell rögtön rátérnem a játék egyik, ha nem a legerősebb elemére, a zenékre. Istenem, azok a dallamok. Kohei Tanaka. Az úriember nem tegnap kezdte a szakmát és ezúttal is hibátlan munkát végzett. A soundtrack minden egyes tétele mértani pontossággal megkomponált, a legnagyszerűbb hatást pedig akkor érik el, amikor Jirga Para Lhao egymástól magasságban elszeparált területeit felkeressük. Az egyes helyszínek eltérő gazdasági helyzetét remekül szemléltetik a nagyzenekari betétek. A nyomortelepre alászállva tényleg elfog minket egyfajta letargia, míg a gazdagok fényűző birtokait meglátogatva rögtön lágyabb húrok pendülnek, míg a kereskedőközpontban pedig folyton pergő és lendületes ütemek szimbolizálják az egy pillanatra sem lassuló életet. A fentebb hallható A Red Apple Fell From the Sky pedig minden bizonnyal sokak szívébe belopja majd magát. De természetesen Hekseville (mert hogy ide is visszatérünk) jól ismert dallamai is felcsendülnek.

A bevezetőben említettem, hogy néha frusztráló tud lenni a játék, ezt pedig kár lenne tagadni. A legtöbbször a kamera lesz a legnagyobb ellenségünk és nem azért, mert rosszul teszi a dolgát. Épp ellenkezőleg. Az operatőr szinte kivétel nélkül a helyzet magaslatán áll, amikor azonban szűk helyeken siklunk fejjel lefelé, majd zuhanunk az égbe és csapódunk jobbra-balra, akkor ember legyen a talpán, aki hibátlanul képes minden akciót lereagálni. Ennél kevesebbszer fogunk kiborulni, amikor a fejlesztők a mellékküldetéseknél bonyolítják indokolatlanul túl a dolgokat. Üdvözítőek az olyan újdonságok, mint a lopakodós küldetések, ám sokszor percek telnek el azzal, hogy rájöjjünk pontosan mit is várnak tőlünk a készítők. Szerencsére a több tucatnyi side quest elenyésző része (talán egy-kettő) során jönnek elő ezek a problémák, akkor azonban pont emiatt lesznek szembetűnőek. És amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a képfrissítés néha bizony leesik 20 környékére, ám az esetek döntő többségében stabilan hozza a 30-at.

Mindenképp külön bekezdést érdemel a játék vége. Nem a befejezés, hanem a tipikus japán húzás, amikor azt hisszük vége mindennek, jöhet a vége főcím, ehelyett azonban még kapunk egy "rövid" (értsd 5-6 órás) lezárást. Egészen addig a pontig azt hittem a főnökharc lesz a játék legfurcsább része, mert azt kicsit idegennek éreztem az egész addigi játékmenettől. Aztán jött az utolsó fejezet (Eto chapter) és vele a nagybetűs Bossfight. Előtte azonban több óra játék jött olyan gameplay elemekkel, amiket korábban sosem húzott elő a program. Kapunk mindent, ráadásul a játék leglassabb, -visszafogottabb része is itt jön elő, amit aztán a gigantikus főellenfél elleni harc tetéz. Előtte azonban a játék még tartogat úgy 10-20 váratlan meglepetést. Túlzás nélkül állítom, az Eto az addigi játékélményre valami teljesen mással licitál rá, amihez foghatót nem minden nap látunk játékban. Vagy úgy általában bárhol.

Ha csak az értékelődobozra pillantasz (hiba lenne, hiszen akkor minek gépeltem ennyit), ne rettentsenek el a negatívumok, hiszen ezek bár néhol erőteljesen rányomják bélyegüket a játékra, mégsem tudják elvenni azt a remek érzést, amikor teljes repertoárját használjuk Kat arzenáljának, legyen szó közlekedésről, harcról, kincsek hajkurászásáról, challenge-ekről vagy egyszerűen csak pár bájos fotó elkészítéséről. Mert bár vannak hibái, Kat kalandjának beteljesülése a legtöbbször bájos, izgalmas, magával ragadó vagy lehengerlő. És csak néha frusztráló.