Crash Bandicoot: N Sane Trilogy (Switch, Xbox One)Teszt

Az elmúlt időszakban nem győzzük szemlézni a jobbnál-jobb átiratokat. Ebben pedig az is óriási szerepet játszik, hogy az időszakos exkluzívok feloldásával akár indie, akár nagykiadós vonalon keresztbe zúdulnak a címek. Szerencsére a Switch is megkapja a magáét ebben a mozgástérben. Most a Crash trilógia futott be Switchre és XO-ra, természetesen az előbbi verzió az izgalmasabb a portolás szempontjából (pláne, hogy az egész port egy szerencsés véletlennek, és egy izgága Vicarious Visions szoftvermérnöknek köszönhető). Megnyugtatásul: ez nem lehet ok arra, hogy az X-es verziót is mellőzzük a jelenlegi áttekintésünkből.

Nézzük hát, mit is kapnak a Nintendósok! Gyakorlatilag mindent, és még annál is többet. Ez a konverzió is tartja az alapjáték összes kihívását, és kiegészíti azt a második körben érkező bónusz pályákkal. Egy szóval a teljes Naughty Dog által fejlesztett trilógia itt van, a Crash Bandicoottal kezdődően, a Crash Bandicoot 2: Cortex Strikes Back-en át, a Crash Bandicoot: Warped-ig bezárólag. És ami a durva. A tartalom mellől nem hiányzik a látvány sem. Bizony, az N Sane Trilógia alatt dohogó belsős Alchemy motor gyönyörűen skálázódik Switchre, a hordozható látvány pedig elsőre simán döbbenetes. Itt van minden, ami a filmszerű, már-már CG-szerű látványhoz kell. Remek animációk, jóféle modellek, egészen vállalható, bumpolt textúrák, korrekt mozgáselmosás, és vállalható folyamatosság - azaz egy majdnem teljes értékű átiratról beszélünk. A „majdnem” szó csak azért került be, mert a felbontás természetesen itt is alsóbbrendű minden más változatnál (hurka 480p+/720p-ről beszélünk kézi és dokkolt módokban), és valami fránya okból kifolyólag a játék kicsit sötétebb tónusú a szokásosnál, meg persze a nagygépes konverziók összképétől. Az alacsony felbontás amúgy a hordozható módban egyáltalán nem szembetűnő (mint például a legutóbbi Wolfi portnál), nagyképernyős tévén viszont már kevés lehet. Szódával így is elmegy a vizualitás, csak ne hasonlítgassuk közvetlenül utána mondjuk az XOX-es változathoz egy 55'-os televízión. Ezt tegyük meg most mi inkább gyorsan, néhány saját készítésű screenshot és egy keretes írás segedelmével.

Figyelem az X-es screenshotokra kattintva jó 10 megás PNG fileok töltődnek be. Ha limitált az adatforgalmad, figyelj erre!

Az első pálya nyitóképernyője. Balról jobbra haladva: Switch handheld, Switch TV és Xbox One X változatok.

Az első világ térképe. Balról jobbra haladva: Switch handheld, Switch TV és Xbox One X változatok.

Az Xbox One X változat

Kapva kaptunk az alkalmon, hogy megnézzük a konzolokon legdurvábbnak számító XOX változatot is. Crash gyönyörű arcát mutatja a legerősebb konzolon. Natív 4K-s prezentációt kapunk, ami maximum PC-n érhető el ugyanilyen részletességben. Emellett HDR kompatibilitás is színezi az összképet - megfelelő televízión a Crash majdnem úgy fest, mint egy középkategóriás CG mese, ami sok szempontból azért nagy szónak számít. Ha valaki konzolosként a technikai oldalra gerjed, mindenképp ezen a platformon szerezze be a játékot! És bár Crash nem először jár Xboxon, azért sok áhítozó rajongónak jó érzést jelenthet húsz év után X platformon játszani az első trilógiát…

Nesh jól ráérzett korábbi cikkében az N Sane Trilogy talán legérdekesebb problémájára. Az ugrabugra és a mozgás folyamatosságának, precizitásának a kérdésére. Az első Crash trilógia soha nem számított nagyon precíz platformernek, ez a hatás pedig a trilógia esetében is fennáll, csak épp picit eltérő jelleggel. Mindkét változat esetében olyan érzésünk volt, mintha a Crash „aurája” (nevezzük hitboxnak?) nincs mindig a helyén. A dobozokon való ugrabugra, a platformok szélén való mozgás egész egyszerűen nincs a műfaj nagyjainak szintjén - sem feelingre, sem precizitását tekintve. Direkt megnéztük az eredeti Crash-t is PSX-en, hogy lássuk, mi a különbség. Hát mondjuk úgy, különbség márpedig van, a mostani Crash javára. Talán a régi változatban kevéssé mammogós az irányítás, légiesebb a róka. De ne legyenek illúzióink, a korábbi változatban az ugrások csúcsán való finomkodások, az ellenfelekkel való érintkezések érzete bizony ósdibb és ha lehet még pontatlanabb, mint az új változatban. /Persze biztos vannak frame-vadászok, akik az ellekezőjét is be tudják bizonyítani…/ A késleltetéssel sincs amúgy nagy baj - a Switch változat dokkolva, dokkolatlanul is relatíve gyorsan reagál a mozdulatokra, a kissé nyúlós érzetű kontrollnak pedig az X változatnál sem a lag az oka. Game módba állított televízión érzésre azonnal ugrik a kicsi bandikut.

Az album képei a Switch handheld változatból készültek. Még így is egész pofás a játék látványa!

Lehetne még azon rágódni, hogy a pályatervek, a tempó, a nehézségi ív, vagy csak szimplán: az eredeti Crash-élmény mennyit öregedett. Szerintem kimondhatjuk, hogy a bunda már nem olyan fényes, mint ahogy emlékszünk rá, és ezt a látványos szőrmebalzsamozás sem tudja 100%-ban elfedni. Viszont nem is várunk mást, a Crash Bandicoot: N Sane Trilogy az eredeti Crash játékok vizuálisan korszerűsített változatai, jóárasítva, tartalmilag kibővítve - a platformjukhoz mérten közel tökéletes prezentációval. Kell ennél több? Na, megyek is és további fecsegés helyett inkább én is behabzsolok egy szép nagy almát!