Flat HeroesTeszt

Tompa puffanással fekszik rá a redőny az ablakpárkányra. A sötétítők összezárnak. A barna faborítású katódcsöves televízión megindul a hangyaháború. Két barátom izgatottan próbálja kibogozni a kontrollereket a kábelrengetegből, miközben a kínai Nintendo koppintás százlábúját magabiztos mozdulattal csúsztatom a csatlakozóba. Aztán csend ül a szobára. Csillognak a gyermekszemek. A táskából előkerül az új szerzemény! A gyönyörű sárga kazettán maga Rambo feszít. Ezt pedig akkor sem veheti el tőlünk senki, amikor behelyezve 23. alkalommal is a Battle City képernyője fogad.

Bár mára jórészt csak Nintendo reklámokban látunk egy helyiségbe préselt statisztákat közös játékot imitálni és a barátokkal inkább a Party chat virtuális szobájában futunk össze, szerencsére az indie fejlesztők nem hagyják eltűnni a kanapé ko-op kalandorait. Persze az évek múltával egyre nehezebb összetartani ezeket a társaságokat és természetes módon ritkulnak meg a gamer garázsban töltött, hajnalba nyúló éjszakák. A valódi közösségi játék élményét azonban én még mindig ott képzelem el. Akárcsak Lucas González Hernanz és Roger Valldeperas, akik a TT Games Lego játékainak AAA fejlesztését maguk mögött hagyva vágtak neki egy sokkal személyesebb kétszemélyes projektnek.

A Parallel Circles első alkotása meglehetősen izgalmas minimalista műfajkísérlet. Történet? Nincs. Egyetlen képkocka, név vagy dialógus sor sem. Ez nem a Thomas Was Alone. Karakterünk? Na mondjuk az egy puritán színes négyzet. Eszköztára a platformjátékok feszes, precíz mozgása. Ugrás. Dash. Valamint egy pillanatra körénk vonható lökéshullám, ami az egyetlen védekező és támadó mozdulatunk is egyben. A játéktér? Minden esetben a képernyő közepét kitöltő, négyzet formában körbehatárolt terület. Ha szerencsénk van, akkor esetleg pár kósza vonal szolgál benne platformként és fedezék gyanánt. A cél? Túlélni azt a kevesebb, mint egy percet amikor minden el akar pusztítani.

Alapszabály: ha bármi hozzád ér, véged! Lassan körbeforgó lézernyaláb. Kisebb területeket ledaráló lökéshullám. Egy oldalról végigfutó lövedéksorozat. Mozgáskövető nyilak. Villámgyors rakéták. A halál rengeteg formában érkezhet és ritkán jár egyedül. A fejlesztők azonban példaértékűen követték a Nintendo dizájn filozófiát, így minden új ellenfelet egy relatíve biztonságos szituációban, egyedül láthatunk először. Típusaik és viselkedésük gyors felismerése kulcsfontosságú, de a játék folyamatosan megköveteli, hogy ösztönösen reagáljunk a váratlan szituációkra. Ritkán mozog bármi kétszer ugyan úgy.

Ez pedig a főellenfelekre is igaz! A kampány tíz világa egyenként 15 szintet tartalmaz, melyből az utolsó minden esetben egy kreatív és hangulatos összecsapás. Az egyszerű formák ilyenkor finom áthallással idéznek meg mechanikában olyan klasszikusokat, mint a Snake, a Super Buster Bros vagy a Donkey Kong. Ami egészen az utolsó szintig működik is. Ott azonban a maximumra járatott nehézség és a random mozgás mellé kapunk egy szörnyen sután implementált friss játékelemet, ami akár órákra is visszatarthatja a stáblista leforgását. Kivéve hogyha van mellettünk valaki!

Mert a játék egy baráti társaságban teljesedik ki igazán. Bármikor beugorhat hozzánk egy segítő, de akár mind a 150 szintnek is nekifeszülhetünk egy négyes csapattal. A kihívás nem skálázódik és elég csupán egyetlen tagnak túlélnie, szóval minél többen vagytok, annál könnyebben vehetitek az akadályokat. Profi az összegyűlt társaság? Ohh, azt mondtam már, hogy minden szintnek van egy nehezített változata a Hero kampányban, ami fokozatosan nyílik meg? Ha ez sem elég, akkor ott a Survival opció soha véget nem érő próbatétele - napi kihívással, online ranglistával és fél tucat különböző alternatívával. Nézeteltérés alakult ki a kanapén? Irány a Versus mód kompetitív felhozatala, amihez akár botokat is bedobhatunk!

Tartalomban nincs hiány. Ez viszont nem feltétlenül párosul minden téren változatossággal. Szinteket emlegettem például és nem pályákat, hiszen a játéktér minden esetben csak egy egészében belátható négyzet. A különbség pusztán abban a pár vonalban mutatkozik meg, ami megtöri az üres teret. Hasonlóan a tíz világ sem több eltérő színsémáknál a minimalista Flat / Material dizájn számára és az ellenfeleket számba véve sem kapunk összesen egy tucatnál több egyszerű geometriai alakzatot - bár ezek párosításával végig ügyesen alakítanak ki új szituációkat. Mindezek mellett azért olyan apróságokra viszont odafigyeltek, mint hogy a különböző sémák között minden színtévesztő számára legyen megfelelő állandóra rögzítethető beállítás, vagy hogy a DualShock LED csíkja mindenkinek a választott kockája színében világítson.

Mert a Flat Heroes azért jól láthatóan szerelem projekt. Egy fantasztikus játék baráti társaságoknak. Könnyen átlátható, tartalmas és nem bünteti ha valaki ügyetlenebb a csapatban. Mindezek mellett szólóban is remek szórakozás. Az irányítás a legjobb precíziós platformjátékokkal van egy szinten, a kihívás pedig ügyesen lavíroz a még éppen teljesíthető határon. Mindez összesen 10 dollárnak megfelelő helyi valutáért cserébe egyértelműen lopás kategória. Ne menjetek el mellette![7]

sQr

***Flat Heroes | Platform: PC, Nintendo Switch, PS4 (tesztelt) |

Ár: 3.090 HUF (PS4) Kiadó / Fejlesztő: Parallel Circles |

Megjelenés: 2020. január 14. ***