RIDE4Teszt

A 2020-as esztendő alapvetően elég termékeny volt a kétkerekűek szerelmesei számára: Márciusban a WRC szériát is jegyző francia Klyotonn Racing hozakodott elő a legendás TT Isle of Man verseny alapján készült Ride on the EDGE 2-vel, ami a maga témájában és feldolgozásában nagyon korrekt és szépen összerakott produktum volt - aztán az olasz híres (hírhedt?) Milestone ledobta a MotoGP 20-at, ami… nagy meglepetésre szintén látványos javulást és fejlődést mutatott a korábbi próbálkozásokhoz képest. Valamelyest sikerült is visszahoznia a négykeréken nem, de motorversenyekben már több ízben bizonyított stúdiót az élvonal kapujába, amit most fél évvel később a Gran Turismo stlíusban jegyzett RIDE széria következő epizódjával próbáltak megfejelni.

Ki tudja, hogy a sok fejelgetésnek köszönhető-e, vagy az évtizedes tapasztalatnak, de a RIDE 4 a korábbi játékaikhoz képest külsőre mindenképp bíztatóan fest: impresszív vizuális látványt pakoltak a grafikai motorba, javítottak a verdák viselkedésén és szép nagyot löktek a mesterséges intelligencia (ANNA nevű) kódjába is, amely állítólag realisztikusságot kölcsönöz az ellenfeleink viselkedésének. Kérdés, hogy a valóságérzetet a szándékos nehezítésen, vagy a proaktív és reszponzív AI-n értik-e, mindenesetre pilótatársaink nem épp kezdőbarát viselkedése már az első pillanattól kezdve végigkísér(t) minket a játékkal eltöltött idő alatt.

Megismerni és megszeretni - ez is lehetne a RIDE 4 jelmondata főként azok számára, akik csak most ismerkednek a virtuális motorsport szépségeivel. Nekik már az is sikernek számít majd, ha nem törik miszlikbe az első órában a kontrollert, ugyanis a játék kőkeményen betartatja a tökéletes kör szabályait, még a zöldfülűek számára is. Bevallom őszintén, négy kerékhez szokva 55 percig azon rugóztam, hogy a játék egyáltalán beengedjen a főmenübe, ugyanis addig nem tágít, amíg az első alkalommal nem mész két tökéletes kört egymás után, megadott időlimitre. Ez a beugró, ami azért már sejtette velem, hogy itt nem babra megy a játék, mert alulkormányzás és bénázás doszta van, de könyörületesség, az bizony nincs. A mocik lassulása iszonyatosan nehézkes, mintha fék nem is lenne, az assistok pedig egyszerűen nem úgy működnek, ahogy elvárná az emberfia. A játék össze-vissza színezi az ideális íveket, random elvéti (aztán átváltja) a kanyargörbületi ívek ajánlott sebességjelzéseit - ugyanakkor nemhogy a füves részt, de még a rázóköveket SEM érintheted, ami az autós szakosztályokban elemi része ugye a versengésnek. Üröm az örömben, hogy amíg a valós bajnokságok, free ride szekciók és egyebek megnyílnak, az első néhány alkalom szinte kizárólag csak időmérő futamokból áll, így kénytelen kelletlen muszáj valahogy fogcsikorgatva kibírni, amíg átverekeded magad ezen a kihíváscsomagon. Ezzel egy gond van csupán: ebben a formában ez a fajta challenging egyáltalán nem szórakoztató, inkább bosszantó attitűdöt kölcsönöz az amúgy is kritikus szemeknek.

Na de milyen az állítólagos kánaán? Hát inkább csak vízzel folyó, amolyan béna bakfis módjára: hiába játszunk a beállításokkal, ennyire nem lehet szerencsétlen egy Superbike világbajnokság pilótaserege. A sokat dícsért AI átmenet nélkül, éles határvonallal választja le a sportszerű és suttyó szereplőket, így a pole pozícióért vívó pilóták míg technikásak és óvatosak, a középmezőnyt, illetve a söpredéket mintha az M7-es nyári taplóselejtezőjéből emelték volna ki. Amatőr és béna húzásokkal rántják belénk a mocikat, vágódnak el keresztben egy célegyenes közepén, rajzfilmbe illő módon repülnek hatalmasakat, mintha rakétából lőtték volna ki őket - te, játékos pedig ember legyél a nyeregben, hogy mindezeket ép bőrrel megúszd. A rákospalotai 2.sz. gépjárműjavító tanműhelyében a kettes érdemjegyet is alulról karcoló tákolmány örül, ha egyben marad így nem elég, hogy a fék-gáz reakció mint olyan nem létezik, de a rázókőre még véletlen se jusson eszedbe ráhajtani. “A játék mottója: tartsd a sebességet, hogy egyáltalán végigmehess a pályán és próbáld ne összetörni magad.” A MotoGP versenynaptárán található pályák zöme amúgy sem autóverseny-certifikált, de a szűk szakaszokon ez a nyomás még borzasztóbb hatást ér el, így ha eddig még nem sikerült, ezen a ponton a célzott közönség felét garantáltan elveszti majd a játék.

A maradék 50% már szerencsésebb lesz: feltehetően ők a machzoisták, akik a “csakazértis szerelem” romantikus erőszakán felbuzdulva végletekig kitartanak: nekik csillan majd a nagy csinnadrattával beharangozott új vezetési modell, a Gran Turismo-szerű “nyerj versenyeket, vegyél jobb mocikat, tuningold a végletekig és nyerd végig a kupasorozatot” játékmódok, amelyek a kötelezően teljesítendő feladatok árnyékában még izgalmasak is lehetnek. Iszonyat sok múlik az irányítás abszorválásán, ha ugyanis sikerül időben fékezni, megtanulni az ívek kötelező szögben történő bedöntéseit, akkor a kb. tíz elérhető pályaszakasz akár háromszorosát is be lehet idővel barangolni. Ezek mindegyike klasszikus vonalvezetésű, a motorsportban ikonikusnak számító helyszín Superbike-os lenyomata, így olyan nagyszerű aszfaltcsíkon is lehetőségünk lesz a távolugrást gyakorolni, mint a brit Donington Park, a Nordschleife, Tsukuba, vagy akár a Forzából is ismerős Road Atlanta.

Személy szerint nagyon hiányoltam a kaliforniai Sonoma Raceway-t, de sanszos, hogy a RIDE4-hez pályacsomag DLC is érkezik a jövőben, így megvan rá az esély, hogy az efféle legendás helyszíneken is gyakorolhatjuk majd a seggrakéta-sprinteket. Motorokból mindenesetre nincs hiány, a játék az elmúlt ötven év százhetvennél is több modelljét tartalmazza, így a Triumphtól kezdve a KTM-en át a Ducatiig szinte mindent szanaszét bütykölhetünk és festhetünk, ha kedvünk tartja - e tekintetben a RIDE4-nek egyáltalán nincs szégyenkeznivalója és ezt a funkciót természetesen a pilóták felszerelésére, külsejére is kiterjeszti.

Felemás érzésekkel búcsúztam a RIDE4 által kínált élményektől, mert bár nem ez lesz az a definitív motoros simcade, amely megszeretteti a kezdőkkel a kétkerekűek világát, de igenis van benne potenciál. Az alapjaitól újratervezett géppark, a játék által nyújtott látvány és a kusztomizáció, de még az elegendő mennyiségű és összetételű karrier is egész jó játékot sejtetnének, ha nem lenne annyira kíméletlenül kiszámíthatatlan és kényszeresen büntető a játék kezdeti szakasza. Az AI helyenként borzalmas dolgokat művel, de ha képesek vagyunk legyűrni a mezőny javát, onnantól fogva egész más dimenziót szolgáltat az olaszok játéka, így a stílus kedvelőinek óvatosan ajánlható, mindenki másnak azonban feltétlen javasolt egy-egy próbakört tenni vele, mielőtt magukhoz édesgetik ezt a féktelen jószágot.

[A játékot Xbox One X platformon teszteltük. A RIDE4 2021. januárjában ingyenes PS5/XSX nextgen update-t kap.]