[Teszt] Berserk Boy

Berserk Boy

kevinyCsángó Kornél2024.06.23. 22:06

Mega Man játékokkal nem vagyunk igazán gazdagon ellátva, jó Mega Man játékokkal meg húúú, nem is tudom mikor találkoztam utoljára (közben beugrott, hogy 6 éve volt egyszer egy Mega Man 11 - ez se mostanában jött) Teljesen evidens lenne, hogy ilyen aszályos időkben az indie scéna felfigyel a kiéhezett rajongók szirénhangjára, de sajnos eddig ez se volt kifejezetten jellemző. Eddig.

Ugyanis a BerserkBoy Games Berserk Boy című alkotása (figyeled?) semmilyen porcikákában nem kívánja tagadni, hogy a fent említett piaci rés betöfködését célozta meg. Főhős barátunk minden ízében, színében, mozgáskultúrájában, hangvételében, de még dizájnjában is a Capcom kabaláját kívánja sajátos módon megidézni.

Teszi mindezt egyébként egész jól: berzerker fiúnk minden mozzanata (és itt most elsősorban a kontroll mechanikákra gondolok) kísértetiesen hasonlít tudjukkiére ezáltal a mozgáskultúra elsajátítása nem okoz különösebb gondot. Emellett a fejlesztő berzerkerek odafigyeltek arra, hogy azért mégse egy-az-egyben koppintsák le a kék bomber világát: a főhős ezúttal nagyhatalmú bogyókat (berzerk bogyókat, nyilván) gyűjtöget be a különféle főellenfelektől. Ezek pedig nem csak egy speciális lövedékkel gazdagítják az új gazdit hanem teljesen egyedi mozgás és támadás arzenállal. Ez abból a szempontból klassz, hogy a lehetőségek tárháza igencsak gazdaggá terebélyesedik - és a pályadizájn is nagyban épít erre - de véleményem szerint a kevesebb ilyen téren néha több. A magam részéről sokkal jobban szeretem ha van pár nagyon jól működő, kézre álló mechanika amiket aztán elsajátítok jól, mint amikor van 26 féle opció, amiből végül használok 4-et.

Ami viszont a szomorúbb tény, hogy a pályatervezés, az ellenfelek elég egysíkúak, már a legelején érezheted, hogy az újrahasznosítás igazi eltökéltjei a berzerker csapat fura urai. A Mega Man játékok csúcspontjai mindig a bossharcok, itt sajnos szintén nem sikerül hozni a szintet. Ellenben a zenei világ és a banális sztori totál együtt rezeg az inspirációs forrással, szóval ha tényleg nagyon ki van éhezve a benned élő elnyomott megaember, akkor egy próbát lehet érdemes tenni vele.

Szóval a nap végén azon töprengek: valahol teljesen érthető, hogy nem mernek a kis fejlesztők nagyon erre a területre tévedni. Még Keiji Inafune-nak sem sikerült, pedig ő azért látott készülni pár klasszikus Mega Man játékot. Ahhoz hogy egy ilyen játékot igazán jóra lehessen hegeszteni hatalmas dedikáció és tapasztalat szükséges. És érteni vélem, hogy ezt megugrani keveseknek sikerül. Ettől függetlenül a Berserk Boy egyáltalán nem rossz játék, de a Mega Man X mellé nem tud felkapaszkodni a polcra.

PLATFORM PC (tesztelt), PS4, PS5, Xbox One, Series, Nintendo Switch KIADÓ BerserkBoy Games, Big Sugar FEJLESZTŐ BerserkBoy Games MEGJELENÉS 2024. március 06. ÁR 19.9 USD / 7 490 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Microsoft handheld tervek, EA-s Marvel projektek - ez történt pénteken

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Stellar Blade, The Witcher 3: Wild Hunt, Hell is Us.

1 napja
5

Jonathan Green - Sötétség Arkham felett

A magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyvek között ezúttal egy teljesen új sorozat, az Arkham Horror első történetét mutatjuk be.

2 napja

Apróságok csokra - ez történt csütörtökön

Benne: Super Mario Party Jamboree – Nintendo Switch 2 Edition + Jamboree TV, Atomfall, Atomic Heart, Bendy and the Dark Revival, Dispatch.

2 napja
1

The Midnight Walk

Az egykori Lost in Random és Ghost Giant fejlesztőiből verbuválódott MoonHood stúdió debütáló alkotása le sem tagadhatná a készítők korábbi munkásságát.

2 napja
2

Dupla kaszálás az EA-nél - ez történt szerdán

Továbbá: Nioh, Wizard of Legend II, Death Stranding, Fallen Fates, The Funskin Project, Poem Ex Machina.

3 napja
18

Deliver At All Costs

A Deliver At All Costs első interaktív autós pillanatában arra kéri a játékost, hogy üljön be a szomszéd járgányába, majd menjen el munkát keresni. Ennek a manővernek egy komplett ház issza meg a levét, és ez még csak a kezdet! Tesztlaborban a GTA-paródia, a Deliver At All Costs.

4 napja
3

tinyBuild Connect, és ami mögötte van – ez történt kedden

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Clair Obscur: Expedition 33, MindsEye, StarRupture, LORT, Dragon Quest I & II HD-2D Remake.

4 napja
13

PlayStation Plus: a júniusi hármas

Valamint a Days of Play idei meglepetései! Game Catalog extra címek. Klasszikusok. Próbaverziók. Lássuk mi vár ránk a következő napokban!

5 napja
9

Death Stranding 2 teaser, Davy X Jones bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Nakwon: Last Paradise, Tekken 8, WRC X Nacon.

5 napja
9

Heti megjelenések

6 napja
5

The Precinct - Felülnézetes rendőr-klisé

Milyen a felülnézetes rendőrösdi, ha inverz GTA-ként gurul be a játékosok képernyőjére? A The Precinct erre a kérdésre keresi a választ!

7 napja
7

Elden Ring mozi - ez történt pénteken

Továbbá: Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, Chrono Odyssey.

8 napja
10

Warhammer 40000 bejelentések - ez történt csütörtökön

Benne: Stellar Blade, Scratch the Cat, Embracer Group, Monster Hunter Wilds, Warhammer 40,000: Dark Heresy, Warhammer 40,000: Boltgun – Words of Vengeance, Warhammer 40,000: Boltgun II, Warhammer 40,000: Dawn of War – Definitive Edition, Warhammer 40,000: Space Marine II, Warhammer 40,000: Space Marine – Master Crafted Edition.

9 napja
2

Ebola Village – #nemazafalu

Az Ebola Village egy Szovjetunióban játszódó túlélőhorror, aminek a középpontjában az ebola egy új, különösen szívós és kiemelten fertőző mutációja áll. Resi áthallások? Faluban lófráló mutánsok? Lássuk, hogy mit tud az Ebolafalu.

2025.05.22.
3

Game Pass: mozgolódás május második felében

A tavalyi év egyik legkiválóbb alkotása volt a Metaphor ReFantazio, de mellette több premier cím is érkezik hamarosan a szolgáltatás kínálatába.

2025.05.22.
7

Jön a Hellblade II PS5-verziója, új Rayman a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: PlayStation Stars, Castle of Heart: Retold, Transport Fever 3, Critical Shift, Mukti, Fruitbus, Somber Echoes.

2025.05.22.
9

Helldivers 2 frissítés, mozgásban a Syberia Remastered – ez történt kedden

Továbbá: Doom: The Dark Ages, The Wandering Village, tinyBuild Connect, to a T.

2025.05.21.
26

Onimusha 2: Samurai's Destiny

Néhány héttel ezelőtt publikált előzetesünkből már megtudhattátok, miben több az Onimusha 2: Samurai’s Destiny újrakiadása, mint a 2002-es eredeti, így az objektív köröket már letudtuk. Most azonban eljött a teszt ideje.

2025.05.21.
6

Commandos: Origins

A Commandos az ezredforduó környékén megért még két-három részt, expanziót, mellékágat, klónt... Aztán a műfaj visszaszorult a fősodorból, és mára alig pár képviselő maradt. Most itt a lehetőség, hogy a kommandósok visszatérjenek és újra hódítsanak! Teszt!

2025.05.20.
10

Syberia Remastered bejelentés, Gamescomra megy a Nintendo – ez történt hétfőn

Továbbá: Anno 117: Pax Romana, Chrono Odyssey, Missile Command Delta.

2025.05.20.
1