Onimusha 2: Samurai's DestinyTeszt

Néhány héttel ezelőtt publikált előzetesünkből már megtudhattátok, miben több az Onimusha 2: Samurai’s Destiny újrakiadása, mint a 2002-es eredeti, így az objektív köröket már letudtuk. Most azonban eljött a teszt ideje, így érdemes beszélni egy kicsit a lényegről is: milyen játék is valójában a Capcom alkotása közel huszonöt év távlatából?

A rövid válasz az, hogy cseppet sem hétköznapi. Már alapból egy olyan kör szülöttéről beszélünk, amikor a klasszikus túlélő-horror műfaj igencsak megfáradt, a Capcom ugyanakkor előszeretettel használta fel annak alapjait más jellegű játékokhoz. Ilyen az Onimusha 2 is, amely rögzített kamerás megvalósításával, tárgy- és kulcskeresgélős előrehaladásával, valamint a komplett pályadizájnjával egyértelműen a korai Resident Evil-érát idézi. Ezzel aztán véget is érnek persze a párhuzamok (hacsak a rettenetes színészi alakításokat nem vesszük még ide), a harc jellege és dinamikája ugyanis már teljesen más vonalat képvisel, nem is beszélve a “szobákon” belül több hullámban újratermelődő ellenfelekről.

Akadnak egyébként egészen jó kis ötletek, melyek megvalósítása mai szemmel már nem az igazi, akkoriban viszont tényleg kuriózumnak számítottak. A játék első harmada például túlmutat az egyszerű akció-kalandon, és RPG jelleget ölt, rendre visszatérünk ugyanis a békés faluba, ahol ápolhatjuk kapcsolatunkat a mellékszereplőkkel, méghozzá különféle tárgyak ajándékozásán keresztül, melyeket ládákban találhatunk, illetve a helyi boltban vásárolhatunk meg aranyért. Hogy pontosan hányadán állunk, az nagyjából annyira követhető le, mint egy FromSoftware-játékban (semennyire), de ami még furább, hogy az Onimusha 2 meglepően korán elvág minket a falutól, végérvényesen és mindenféle figyelmeztetés nélkül, így aztán ezek a játékelemek is mennek onnantól a kukába. Ez már csak azért is furcsa dizájn döntés, mert a többi karakter harc közben is be-beugrik nekünk segíteni, de ha nem tettünk eleget ezért, akkor a végigjátszás maradék részében már hiába álmodozunk erről a lehetőségtől. Annyinak örülhetünk legalább, hogy az újrakiadás főmenüjéből elérhető egy “progress-térkép”, amin valamennyire le lehet követni, hogy hol található a végigjátszásban az a több tucat mini-elágazás, amit befolyásolni tudunk.

Maga a harc egyébként meglepően vívós – én legalábbis nem emlékeztem rá, hogy a mezei ellenfelek ilyen jól fel vannak készítve a primitív button-mashing ellen. A gyengébb démonokat szépen le lehet darálni persze az alapkombónkkal, később azonban ha nem használjuk eleget a védekezést és a kitérést, akkor pillanatok alatt el tud fogyni az életerőnk, ami nagy baj, mert az Onimusha 2 nagyon sokáig szűkmarkúan adagolja a gyógyító itemeket (hogy aztán a végigjátszás utolsó negyedében elárasszon bennünket fura módon). Így az ellenfelekből meglehetősen megbízhatatlanul csordogáló sárga orbokra kell hagyatkoznunk – hacsak nem tanuljuk ki az egyáltalán nem könnyű Issen ellentámadásokat, ahol garantált a jutalom. A gyakorlás egyébként kifizetődő, mert a szörnyekből kinyert lelkekből fejleszteni tudjuk fegyvereinket és páncélzatunkat – mindkettő erősen javasolt, úgyhogy farmoljatok bátran, különben a bossokkal alaposan meg fogtok szenvedni.

Ez utóbbi sajnos annak tudható be, hogy a főellenféldizájn rettenetes. Alighanem ez annak idején is traumaként érhetett, hiába vittem végig ugyanis többször is annak idején az Onimusha 2-t, rendesen megdöbbentem azon, hogy mai szemmel mennyire borzasztóak a főnökharcok. Már az ütemezésük is fura: vagy óriási szünetek annak köztük, vagy egymás után ránk öntenek kettőt is belőlük. Egyébként pedig hosszúak, repetitívek és tele vannak idegesítő mechanikákkal – kedvencem a minden tekintetben undormányos démonasszony, aki a rögzített kameraszögeket is segítségül hívja, hogy stunlockoló varázslövedékekkel sorozzon bennünket távolról. Nincs ráadásul semmiféle kiszámítható nehézségi görbe: az elején szinte mindegyikkel meg fogunk szenvedni, a végén ugyanakkor akad több olyan is, ahol elég annyit tennünk, hogy szépen elsütjük mindegyik fegyverünk blokkolhatatlan varázstámadását (az egyiket konkrétan “el lehet törni” így, mivel folyamatosan visszatermelődik a varázserőnk).

A játékélmény tehát nem minden ponton állja ki az idő próbáját, de több mint 20 év elteltével az Onimusha 2: Samurai’s Destiny még mindig egyedi jelenség – egy olyan műfajkoktél, amihez hasonló azóta sem nagyon készült. A renderelt háttereknek és – a korhoz képest – részletes karaktermodelleknek hála a látvány tekintetében abszolút jól csúszik, ezzel együtt azonban inkább nosztalgiázásra vágyóknak ajánlom az újrakiadást, mintsem a frissen ismeredőknek, egy-két dizájn döntés ugyanis mai szemmel elrettentő tud lenni.

PLATFORM PC, PS4 (tesztelt), Xbox One, Switch
KIADÓ Capcom FEJLESZTŐ Capcom
MEGJELENÉS 2025. május 23. ÁR 11 290 Ft / €29,99