[Összefoglaló] State of Play

State of Play

ne5hVáradi Dániel2024.09.25. 01:15

A Sony lezavarta legújabb State of Play adását, amelyben ezúttal is főleg sallangmentesen a játékok kapták a főszerepet, bár nem maradhatott el a frissen bejelentett PS5 Pro erődemonstrációja sem. Lássuk, mik voltak a bő 30 perces műsor legfontosabb pillanatai.

ÚJ BEJELENTÉSEK

Ghost of Yōtei

"Folytatást" kap a Ghost of Tsushima, a Sucker Punch ügyesen viszi tovább 2020-as open world játékának örökségét, az új epizód helyszínt és főszereplőt vált, valamint az időben is ugrik egy kicsit, az 1200-as évek végéről az 1600-as esztendők elejére.

The Midnight Walk

A Lost in Random világa új fejlesztők kezében gyarapodik tovább, az eredeti alkotók pedig egy új, de látványában és hangulatában meglehetősen hasonló címen dolgoznak, mely egyből PS VR2 támogatást is kap.

Legacy of Kain Soul Reaver 1-2 Remastered

Idő előtt lebukott, így a műsorban csak a formalitás miatt köszönthettük a Crystal Dynamics klasszikus párosának újrázását, ami december 10-én érkezik.

Hell is Us

A Nacon következő felkarolt projektjében egy háború sújtotta országban kell szembenéznünk a természetfeletti veszélyekkel.

Lunar Remastered Collection

Jutott még egy klasszikus páros visszatérés a műsorra, a Silver Star Story és az Eternal Blue duója jövő tavasszal igyekszik majd nosztalgiára csábítani.

ArcheAge Chronicles

Újabb online akció-RPG, természetesen erős multiplayer fókusszal, ami az XL Games azonos nevű univerzumát bővíti tovább.

Horizon Zero Dawn Remastered

Néhány nappal ezelőtt újra felbukkant, így aligha volt meglepő, hogy hivatalosan is bemutatták a Horizon Zero Dawn PC-s és PS5-ös újrakiadását, ami október 31-én jelenik meg.

FRISS LÁTNIVALÓK

A friss bemutatók mellett már ismert címek is képviseltették magukat, többen napra pontos megjelenési dátummal jelentkeztek.

  • Dragon Age: The Veilguard - A BioWare október végén megjelenő fantasy kalandja új gameplay bemutatóval jelentkezett, középpontban egy látványos összecsapással.
  • Stellar Blade - A Shift Up akciójátéka nem csak új funkciókkal bővül ismét, de hamarosan a Nier: Automatával is kollaborál.
  • Palworld - A Pocketpair alkotása a PS5-öt sem hagyja ki, ráadásul már a műsor ideje alatt elérhetővé vált.
  • Metro Awakening - A Gluhovszkij regényeinek világát virtuális valósággal bővítő felvonás is megkapta a mgam premierdátumát, november 7-én érkezik.
  • Monster Hunter Wilds - A Capcom egy új, akcióban nem szűkölködő trailer kíséretében jelentette be, hogy mikor érkezik népszerű szériájának következő része. Február 28-át kell bekarikázniuk a naptárban azoknak, akik első naptól indulnának a vadászatra.
  • Dynasty Warriors Origins - A Tecmo Koei is megjelenési dátummal szolgált az ismert sorozatának új epizódjához, az Origins január 17-én hozza el a megszokott tömeges harcokat.
  • Astro Bot - Már a megjelenése előtt lehetett tudni, hogy a Team Asobi készül némi extra tartalommal a kabalájához, ebből kaptunk némi ízelítőt.
  • Teenage Mutant Ninja Turtles: Shredder’s Revenge - A Tribute Games beat 'em upja nem csak új DLC-vel jelentkezett, de egyből meg is jelentette az extra tartalmat.
  • Alan Wake 2 - A Remedy ízelítőt adott a közös univerzumának követekző állomásából, az októberben érkező Lake House kiegészítőből.
  • Hitman World of Assassination - Az IO Interactive sem tágít kedvenc kopasz bérgyilkosától, decemberben pedig a virtuális valóságban is megtapasztalhatjuk a megbízások teljesítését.
  • Fantasian Neo Dimension - A Mistwalker JRPG-je is gazdagodott egy premierdátummal, december 5-én érkezik.
  • LEGO Horizon Adventures - November 14-i megjelenése előtt egy trailerrel vezette fel az előrendelői extráit a LEGO-sított kaland.
  • Towers of Aghasba - A Dreamlit Inc. novemberben Early Access-be lépő bázismenedzselős alkotása egy új előzetessel mutatta be egyedi világát.

Aki a teljes műsort visszanézné, a lenti lejátszó segítségével megteheti.

Wanderstop

6 órája

Bunyóval indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: Marvel Tokon: Fighting Souls, Tekken 8, Virtua Fighter Crossroads, Fatal Fury: City of the Wolves.

21 órája
1

Heti megjelenések | 2026 #27

1 napja

Magic Realms - Varázsbirodalmak

Van az a típusú könyv, amelyet nem annyira olvas az ember, mint inkább magába szippant. Az olvasó a könyvet, a könyv az olvasót – aztán egy idő után már senki sem tudja biztosan, ki lapoz kit. A Magic Realms: Varázsbirodalmak – A Fighting Fantasy képi világa pontosan ilyen.

1 napja

Vakondok 6 - támogasd te is!

3 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

3 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

4 napja
2

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

4 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

5 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

5 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

6 napja
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

6 napja
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

8 napja
57

Control: Resonant - randevú a Remedy-vel

A Remedy Entertainment jóvoltából Varsóba utaztunk kipróbálni az ősszel érkező Control: Resonantot, és a bő kétórás próbakör során nem csak a Summer Game Fest-en bemutatott demót játszottuk végig, hanem egy nagyobbat előre ugorva betekintést kaptunk az egyik manhattani zónába is, majd egy észveszejtően jó sztori küldetéssel zártunk.

8 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #26

8 napja
2

Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változat

9 napja
4

Diszkópunk kalandok, élőholt franciák és az elmaradhatatlan Cthulhu - Steam Next Fest 2026. június

Június 15-én elrajtolt a nyári Steam Next Fest, melynek keretein belül számtalan izgalmas demó került fel a Valve digitális áruházába. Lássuk hát, ezek közül melyeket érdemes feltétlen kipróbálni!

9 napja
2

Elhunyt a Doom zeneszerzője – Ez történt pénteken

Továbbá: Silver Pines, Meccha Chameleon, Onimusha: Way of the Sword és SHINOBI: Art of Vengeance

2026.06.20.
8

Gobliiins Collection

2026.06.19.
7

Végre magyarul is megjelenik a Bloodborne képregény

2026.06.19.
7