[Összefoglaló] Call of Duty: Black Ops 6 Direct

Call of Duty: Black Ops 6 Direct

sQrNagy Csaba2024.06.09. 21:25

Az Xbox Showcase után közvetlenül egy félórás külön műsort szenteltek az idei Call of Duty epizódnak, mi pedig közben fürgén jegyzeteltük az érdekes információkat. Lássuk mit tudtunk meg!

A KAMPÁNY

Az 1990-es évek elejére repít vissza ez a kémfilmes akció-thriller történet. A Black Ops sorozattól már megszokott módon ismét fiktív történelmi szálakat mozgatunk majd meg, amiben árnyékhatalmak beférkőztek az amerikai felső vezetésbe, nekünk pedig kívülállóként kell egykori megbízóink ellen fellépni. A kampány direkt kapcsolódási pont lesz a Black Ops 2 visszaemlékezéseihez. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy az új arcok mellett fontos szerepet kap Frank Woods és Russell Adler is. Az ígéretek szerint a tavalyi év újrahasznosított pályaelemei helyett viszont ezúttal nagy odafigyeléssel felépített, változatos és egyedi missziókra indulhatunk majd a kastély hub területéről.

A TÖBBJÁTÉKOS MÓD

Az idei hangzatos újítás az “omnimovement“, ami minden eddiginél nagyobb mozgásszabadságot biztosít! Futás, ugrás, becsúszás és vetődés minden irányba. Ha pedig túl soknak éreznéd, az “Intelligent Movement“ három területen is opcionális rásegítést nyújt, hogy a lövöldözésre koncentrálj. Mert az is megújult! Az eddig 4 jól elkülönített találati zóna és egyedi animáció helyett már 9 segíti, hogy a lövéseinknek súlya és következménye legyen. A személyre szabhatóság egyébként a HUD felületet is érinti, hiszen minden eddiginél jobban személyre szabható lesz a felhasználó felület!

De ami a legfontosabb: 16 teljesen új pálya vár majd minket! Ebből 12 hagyományos Core (6v6) felállásra lett kitalálva, míg 4 a Strike (2v2) módban is használható. Visszatér a klasszikus “három utas” felépítés is a rajongók legnagyobb örömére valamint az eredeti Prestige rendszer -10 azonnal elérhető szinttel. A látványos akciókat pedig ismét segít újra átélni a Theater Mode.

A ZOMBIK

Ha Treyarch, akkor zombik. Hagyományos. Körökre osztott. Titkokkal és rejtélyekkel teli élőhalott mészárlás! A premier napján rögtön két pályán - Terminus és Liberty Falls. A Black Ops 6 folytatja a Dark Aether (Cold War) narratíváját, de teljesen új szereplőkkel csábít a kooperatív lövöldözésre.

Fontos, hogy az előző évektől eltérően a Black Ops 6 nem viszi majd tovább a Modern Warfare II - III-ban megszerzett előnyöket és tartalmakat. Egyelőre ennyit tudtunk meg, de a Call of Duty NEXT augusztus 28-án esedékes műsorában további részletekre számíthatunk! Addig is a teljes Direct adás visszanézhető a lent beágyazott lejátszó segítségével.

A Call of Duty: Black Ops 6 2024. október 25-én jelenik meg PlayStation 5, Xbox Series X|S, PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra. A játék első naptól elérhetővé válik a Game Pass kínálatában.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

2 órája

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

8 órája
15

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

17 órája
1

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

1 napja
4

Control Resonant

1 napja
13

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

2 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

2 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

3 napja
37

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

3 napja
19

Marvel’s Wolverine

5 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

5 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

6 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

6 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

7 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

7 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

7 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

8 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

9 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

9 napja
4