Új Metroidot és Zeldát hozott a nyári Nintendo Direct - összefoglaló

Új Metroidot és Zeldát hozott a nyári Nintendo Direct - összefoglaló

dragCsető Zsolt2024.06.18. 17:00

Kedd délután lepörgött a most már hagyományosnak mondható nyári Nintendo Direct-adás, amiben az új konzolról - ahogyan arra előzetesen már felhívták a figyelmünket - egyelőre még nem esett szó, játékokról azonban annál inkább. Lássuk első körben a legfontosabb újdonságokat!

METROID PRIME 4: BEYOND

A 2017-ben bejelentett, majd a Retro Studios csapatánál néhány éve újrainduló projekt hosszú várakozás után végre felfedte magát. A Beyond alcímet viselő negyedik rész rövid gameplay szösszenete alapjaiban ismerős játékmenetet mutatott, a prezentáció azonban egyértelműen modernebbnek ígérkezik, mint az eredeti trilógiában. Megjelenés valamikor 2025 folyamán.

THE LEGEND OF ZELDA: ECHOES OF WISDOM

A legújabb Zelda-kaland ezúttal nem csak nevében lesz az, hiszen tényleg a hercegnőt irányíthatjuk majd benne, miután egy gonosz varázslat következtében sokan eltűnnek a világból - köztük Link is. A hősnő különleges képessége a legkülönfélébb tárgyak és környezeti elemek újrakreálása lesz (ezek volnának a "visszhangok"), ami nemcsak az előrejutásnál, hanem a harc során is hasznunkra lesz. Megjelenés szeptember 26-án.

MARIO & LUIGI: BROTHERSHIP

Közel 9 év után teljesen új kalanddal jelentkezik a Mario & Luigi-széria. Az eddigiekhez képest jelentősen megújult látványvilággal, de természetesen válozatlan jellegű játékmenettel, avagy ezúttal is egyszerre kell majd irányítanunk a két Mario-fivért. Megjelenés november 7-én.

SUPER MARIO PARTY JAMBOREE

Bejelentették a Mario Party franchise eddigi legtartalmasabb epizódját egy több mint 110 minijátékot tartalmazó válogatással, 2 visszatérő és 5 teljesen új játéktáblával, valamint 20 fős online móddal. Megjelenés október 17-én.

DONKEY KONG COUNTRY RETURNS HD

Az eredetileg Wii platformon, 2010-ben debütált játék most visszatér, méghozzá a 3DS-verzió extra szintjeivel megspékelve, így összesen 80 pályát ugrálhatunk majd végig csinosított grafikával. Megjelenés január 16-án.

DRAGON QUEST III HD-2D REMAKE

Több év szünet után a közelmúltban végre életjelet adott magáról a projekt, most pedig mozgásban is megnézhetjük, miként fest a hármas számú Dragon Quest-kaland a "HD-2D" köntösben. Kaptunk egy napra pontos megjelenési dátumot is, kiderült ugyanis, hogy november 14-én számíthatunk a remake-re, további jó hír ráadásul, hogy 2025-ben az első két rész is hasonló újrakiadást kap, melyek történetileg a harmadik felvonást követik.

ŐKET IS LÁTTUK

A fenti címek mellett jó néhány egyéb játékról láthattunk még friss előzetest: ezek között akadnak teljesen új bejelentések, közelgő átiratok, ingyenes frissítések és korábbról már ismert projektek is szép számmal.

Aki a teljes 40 perces adást visszanézné, az az alábbi lejátszóra kattintson.

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

2 órája
4

Deathbulge: Battle of the Bands

20 órája

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

1 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

1 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

2 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

2 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

3 napja
2

Welcome to Kowloon

4 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

5 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

5 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

6 napja
2

Star Fox (2026)

6 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

7 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

8 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

8 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

9 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

9 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

9 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3