Sokkal nagyobb lesz a Marvel's Spider-Man 2, mint az első rész

Sokkal nagyobb lesz a Marvel's Spider-Man 2, mint az első rész

dragCsető Zsolt2023.06.01. 18:56

A karakterváltásról is beszélt az Insomniac Games.

A közelmúltban gameplay bemutatót is láthattunk végre a készülő Marvel's Spider-Man 2-ből, most pedig kiderült néhány további részlet a játékról, miután Bryan Intihar kreatív direktor nemrég interjút adott a Famitsunak.

A játéktérről például megtudtuk, hogy nagyjából kétszerese lesz annak, mint amit az első részben kaptunk.

Hozzáadtuk Queenst és Brooklynt, úgyhogy a térkép nagyjából kétszer akkora, mint a korábbi címekben. Mivel ezek némileg kisebb, lakóövezeti területek, ezért eléggé eltérőek lesznek Manhattanhez képest. Készültünk néhány váratlan helyzettel is, amelyekhez hasonlót még nem csináltunk korábban - mint például egy vízen zajló összecsapás a két városrész között.

Intihar beszélt a karakterváltásról is: Peter és Miles között alapjáraton bármikor szabadon válthatunk majd, amikor a nyitott világban lengedezünk, egyes sztori missziók azonban értelemszerűen felül fogják írni ezt a szabályt.

A Marvel's Spider-Man 2 valamikor az idei ősz folyamán érkezik, kizárólag PS5-re.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

14 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

1 napja
1

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

4 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

5 napja
20

Marvel’s Wolverine

7 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

7 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

8 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

9 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1