Nanostray 2 - az első képek

dragCsető Zsolt2006.11.08. 17:57

Az idén februárban megjelent Nanostray bár egész jó kis shoot'em up volt, mégsem ért el akkora sikereket, mint amekkorára a Majesco Entertainment számított, ennek ellenére úgy néz ki, nem akarják a kukába hajítani a franchise-t, nagyban készül ugyanis a Nanostray 2, szintén Nintendo DS-re.

A folytatás rengeteg új fegyvert, és érdekes újítást fog tartalmazni: nagyobb hangsúlyt kap például a stylus, és a Wi-Fi-s funkciók is több lehetőséget nyújtanak majd, ugyanis most már online is űrhajóba ülhetünk - ha az első részből indulunk ki, akkor co-operative módban. Emellett - ahogyan az a képeken is látszik - immáron nem csak vertikálisan, hanem horizontálisan is haladhatunk majd egyes helyeken, ami mindenképp színesíti majd valamelyest a játékmenetet. A megjelenés időpontja egyelőre még nem ismert, de nagy valószínűséggel 2007 első felében számíthatunk a második rész érkezésére - a fejlesztésért továbbra is a Shin'en a felelős.

A játék hivatalos weboldalán ma az első screenshotok is felbukkantak, amiket gyorsan át is terelgettünk a galériánkba. Sasoljátok őket:

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

11 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

21 órája
1

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

4 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

4 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

8 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1