Kicsi Kickstarter-körkép

Kicsi Kickstarter-körkép

WarhawkLusztig Zsolt2021.03.27. 15:06

Már talán nem veszi körül akkora zaj, de továbbra is játékok tucatjai próbálnak megfelelő mennyiségű támogatást összeszedni a Kickstarteren. Mi most ezek közül ajánlunk hármat, hátha valamelyikük felkelti a ti érdeklődéseteket is!

VOKABULANTIS

Kezdjük is azonnal egy érdekes koop platformerrel, ahol a kicsit darabos mozgás nem véletlen - a Vokabulantis ugyanis egy száz százalékben kézzel épített, stop-motion játék! Kurt és Karla épp bevallanák egymásnak érzéseiket, mikor hirtelen szó szerint elakad a szavuk, majd megjelennek Vokabularis világában, ahol magát a beszéd képességét kell megmenteniük. A játék kampánya még bő két hétig fut és a szükséges összeg kevesebb, mint felét sikerült eddig összeszedni.

UNBEATABLE

Ritmus-kalandjáték egy olyan világban, ahol a zene illegális, te pedig bűntetteket követsz el, nagyjából ezzel a mondattal jellemzik az Unbeatable-t. A D-Cell Games készülőfélben lévő játéka látszólag kifejezetten finom kinézetet és természetesen ritmusos dallamokat vegyítve próbál majd mindenkit levenni a lábáról, minket képletesen, a rövid teaser alapján az ellenfeleket pedig a szó legszorosabb értelmében. Az Unbeatable kampánya még egy kicsit messzebb van, csak április hatodikán indul, azonban már most fel lehet íratkozni értesítésekre.

WORSHIP

Minden bizonnyal a válogatás legőrültebb játéka a Worship, aminek bár bevallottan a Pikmin volt az inspirációs forrása, viszont egy picikét módosítottak a recepten: itt egy vérszomjas ősi isten földi helytartójaként kell egy kezdetben apró, de idővel (és áldozatos munkával) egyre nagyobbra növekvő szektát irányítani, megvédeni és persze a főnököt jól tartani. Mindehhez aranyos, rajzolt látványvilág, egy csipet roguelike játékmenet és akár négyjátékos koop lehetőség is hozzá lesz csapva valamikor a tervek szerint 2022-ben. A Worship kampánya már csak szűk két hétig támogatható, viszont ők jó helyzetben vannak, a kért összegnek már a háromszorosa is összejött.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ace Combat 8 - Wings of Theve

16 órája
1

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

1 napja
3

Garfield - Escape From Monday

1 napja
2

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

2 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

3 napja
7

Orbitals

3 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

4 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

4 napja
7

Wardogs

4 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

5 napja
44

Control Resonant

7 napja
12

NBA 2K27 - végre változás a pályán

7 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

8 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

8 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

9 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

2026.09.16.
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2026.09.14.
12