Határozatlan időre elhalasztották a Crimson Desert megjelenését

Határozatlan időre elhalasztották a Crimson Desert megjelenését

sQrNagy Csaba2021.07.30. 11:15

"Jelenleg is keményen dolgozunk a Crimson Desert fejlesztésén, ami hihetetlen ütemben bővül újabb kalandokkal és izgalmas élményekkel. Úgy érezzük azonban, hogy ennél is több ötletünket kell megvalósítani ahhoz, hogy egy mélyebb és lehetőségekben gazdagabb játékot nyújthassunk. Ezért, valamint a fejlesztésben résztvevő személyek egészségének és biztonságának megőrzése érdekében úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a Crimson Desert megjelenését."

Olvasható a Pearl Abyss stúdiójának bejelentése a játék hivatalos Twitter felületén. A nyílt világú akció-kaland még tavaly mutatkozott be a The Game Awads műsorában, a lenti rendkívül látványos mozgókép kíséretében - egy 2021 végi megjelenési dátummal. A dél-koreai fejlesztőcsapat számára nem ismeretlen ez a terület, hiszen a Black Desert Online ma is több millió játékost csábít kalandra. Az egyjátékos, narratív központú küldetés elmeséléséhez azonban úgy tűnik még több időre lesz szükségük.

A Crimson Desert leghamarabb valamikor 2022-ben érkezhet meg nem nevezett konzolokra és PC-re.

Crimson Desert - World Premiere Gameplay Trailer

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Garfield - Escape From Monday

4 órája

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

13 órája
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

1 napja
7

Orbitals

1 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

2 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

2 napja
7

Wardogs

3 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

3 napja
40

Control Resonant

6 napja
8

NBA 2K27 - végre változás a pályán

6 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

6 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

7 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

7 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

8 napja
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

9 napja
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

9 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2026.09.14.
12

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

2026.09.13.
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

2026.09.13.