Elkészült a C&C3, cenzúrázták a németeknél

lovas2007.03.13. 16:37

Befejeződtek a Command & Conquer 3: Tiberium Wars munkálatai, így aranylemezre kerülhetett az első féléves PC-s felhozatal egyik legjobban várt darabja. A megjelenésre nem kell már sokat várnunk, az Electronic Arts ígérete szerint március huszonnyolcadikán már a boltokban láthatjuk viszont a játékot. Korábban egy kellemes benyomást keltú demó által már kipróbálhattuk a C&C3-at, aki erről lemaradt volna, az itt pótolhatja a hiányosságot.

Szintén a hírhez kapcsolódik, hogy a szigorú elvárásairól ismert német cenzúra lecsapott a játék szuicid egységeire, így a fejlesztők apróbb változást kénytelenek eszközölni az országba szánt verzión. A NOD öngyilkos egységei ennek következtében nem lesznek annyira öngyilkosak, sőt, egyáltalán nem dobják el saját életüket. Ehelyett egy apróbb csomagot helyeznek el az ellenséges területeken, amit biztonságos távolságból felrobbantanak majd. Az Electronic Arts ígérete szerint a beavatkozás nem borítja fel a balanszot, mindössze egy animációt kell kicserélniük.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

2 órája

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

8 órája
15

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

17 órája
1

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

1 napja
4

Control Resonant

1 napja
13

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

2 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

2 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

3 napja
37

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

3 napja
19

Marvel’s Wolverine

5 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

5 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

6 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

6 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

7 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

7 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

7 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

8 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

9 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

9 napja
4