Gran Turismo 5 "Prologue" részletek

dragCsető Zsolt2007.07.26. 12:00

Kazunori Yamauchi, a Gran Turismo sorozat producere nemrégiben a japán Famitsu magazinnak adott interjút, amelyben elég sok új dolgot elárult az ötödik rész készülő előzetes verziójáról, a "Prologue"-ról - lássuk, hogy mi is készül a Polyphony Digital boszorkánykonyhájában.

A játék főmenüjéből közvetlenül beléphetünk majd a PlayStation Home-ba, illetve ez fordítva is igaz, tehát a Home-ból is pillanatok alatt bepattanhatunk a volán mögé.

Profilunk létrehozását követően ezúttal nem a világtérképen, és nem is garázsunkban találjuk majd magunkat, hanem egy "My Page" névre hallgató oldalon, amit kedvünkre testre szabhatunk majd (cserélgethetjük például a háttérképet), de Yamauchi ígérete szerint a teljes verzióban itt szerepel majd részletes barátlistánk is, amely még az ismerőseinknél tomboló időjárási viszonyokról is információkat szolgáltat majd.

Ami az online módot illeti: már a "Prologue" is tartalmazni fogja ezt a komponenst, méghozzá két formában. Igaz, ezek között túl sok különbség nem lesz, csupán annyi, hogy az egyikben lesz chat lehetőség, a másikban pedig nem. Offline játék esetében egyébként összesen 16 autó lesz majd a pályán, az online versenyek esetében azonban lehet, hogy kénytelenek lesznek 12-re csökkenteni ezt a számot a problémák elkerülése érdekében.

Végezetül lássuk a "Prologue" konkrét tartalmát. Körülbelül 40 autó, és 4 pálya áll majd rendelkezésünkre, utóbbiakból összesen 8 különböző nyomvonal, vagyis nagyjából akkora tartalomra számíthatunk, mint anno a negyedik rész hasonló kiadása esetében. Ezúttal már az előzetes verzióban is nyerhetünk pénzt, amelyekből autókat vásárolhatunk majd, a tuningolás lehetőségét azonban egyelőre gondosan eldugják a játékosok orra elől - helyette lesznek előre tuningolt autók a repertoárban. És ha már a pénz szóba került: ezúttal is lesz arra lehetőség, hogy a "Prologue"-ból pénzt emeljünk majd át a végleges verzióba, ami abszolút kedves gesztus a sorozat rajongóival szemben - a negyedik részbe is átvihettünk százezer kreditet a GT3-ból, illetve az első két jogosítványt a GT4P-ból. Yamauchi elmondta azt is, hogy szeretné a B-Spec módot is elérhetővé tenni az előzetes verzióban (aki esetleg nem tudná: itt egy AI vezeti autónkat, amely a versenyek során folyamatosan fejlődik, és ennek megfelelően több fokozatban "vezérelhetjük" agresszivitását), de ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés. Lesz viszont egy választási lehetőségünk: a "Normal Mode" némileg egyszerűbben kezelhetővé teszi az autókat, és inkább a kezdő játékosoknak ajánlott, a "Professional Mode" azonban komolyabb képességeket kíván, hiszen itt már kőkeményen belépnek az egyes autók viselkedése közötti komoly különbségek, részletesebb fizikai modellel párosítva.

A Gran Turismo 5 "Prologue" jelen állás szerint októberben jelenik meg Japánban, és nagyon tudnánk örülni annak, ha hozzánk is megérkezne még az idei év folyamán.

PlayStation Plus: a márciusi négyes

Slime simogatás, frissen vágott zöld gyep, szörnyvadászat és egy ikonikus világ. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

2 órája
1

Bajban a Nacon, kiadó nélkül maradt a Maverick Games – ez történt szerdán

Továbbá: Full Circle, Flesh & Wire, Esoteric Ebb, Ninja Gaiden 4, Valorborn, Second Stone, Verminsteel, Mexican Ninja, Marvel MaXimum Collection.

3 órája
1

Resident Evil Requiem

A veterán Leon és az újonc Grace egyaránt kénytelenek szembenézni a múlttal, a két nézőpont pedig egy egészen egyedi folytatásban találkozik a Resident Evil tovább íródó történetében.

19 órája
15

Marvel's Wolverine megjelenési dátum, Overwatch Rush bejelentés – ez történt kedden

Továbbá: Panzer Knights: Commander's Edition, Final Fantasy VII.

1 napja
22

Gamer365 Podcast - #2026 #S20 #E02 - State of Play és a játékipar valódi (?) helyzete

1 napja
7

Késésekkel indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: MOUSE: P.I. For Hire, Lillipop Chainsaw RePOP – Nintendo Switch 2 Edition, King of Meat, Nacon Connect, Nintendo Treehouse: Live, Panzer Dragoon II Zwei: Remake.

2 napja
1

Demon Tides

2 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #9 hét

3 napja
17

Mario Tennis Fever

3 napja
4

Dragon Quest VII Reimagined

3 napja
7

Távozik Phil Spencer és Sarah Bond – ez történt pénteken

Továbbá: Pokémon FireRed / LeafGreen, Pokémon Presents, NieR eladások.

5 napja
6

Cairn

A francia The Game Bakers "szabadság trilógiájának" befejező része ismét egy rendkívül egyedi kalandra csábít a Furi és a Haven után. A Kami csúcsáról jelentkezünk. TESZT!

6 napja
3

Bezár a Bluepoint Games, sikeres rajtott vett a Nioh 3 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Midsummer Studios, Aphelion, The Caribou Trail, Slay the Spire 2, Grime II, Gecko Gods, MOUSE: P.I. For Hire, The Shore: Enhanced Edition + Indie Fan Fest.

6 napja
7

Lil Gator Game: In the Dark DLC

7 napja
3

Replaced csúszás, Cthulhu: The Cosmic Abyss megjelenés – ez történt szerdán

Zanerdin: The Unbound, Hakoniwa Electric, People of Note, Dragon is Dead, Ligmanauts.

7 napja
1

The 9th Charnel

Vannak azok a játékok, amiken érződik ugyan az ambíció, de a kivitelezésük így is sok kivánnivalót hagy maga után, a The 9th Charnel pedig sajnos pont ilyen játék.

8 napja
3

Mewgenics sikerek, Armatus demó – ez történt kedden

Továbbá: Little Nemo and the Guardians of Slumberland, Digimon Story: Time Stranger.

8 napja
2

Game Pass: február utolsó hetei

Kingdom Come: Deliverance II. The Witcher 3: Wild Hunt. Death Howl. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

8 napja
2

Egy szomorú nap – ez történt hétfőn

Benne: Hideki Sato, Shutaro Ida, .hack//Z.E.R.O., PC Building Simulator 2.

9 napja
2

JDM: Japanese Drift Master

A PS5-verzió megjelenésének alkalmából megnéztük, milyen egy nyitott világú versenyjáték, ha a nyers száguldozás helyett a driftelés köré próbálják felhúzni.

9 napja
5