BlizzCon-visszatérés és VR-újdonságok – ez történt kedden

BlizzCon-visszatérés és VR-újdonságok – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2025.03.12. 08:00

Befutott a PROJECT [C4] első teaser-videója. A nagy sikerű Disco Elysium mögött álló ZA/UM legújabb játékáról van szó, melyet nemes egyszerűséggel „a következő műfajmeghatározó RPG”-ként aposztrofálnak, az első konkrétumokra és a valódi leleplezésre azonban még várnunk kell.

Jövőre visszatér a BlizzCon. A Blizzard Entertainment legutóbb 2023-ban tartotta meg a két évtizedes múltra visszatekintő rendezvényét, melyet a tavalyi évben töröltek, idénre pedig még be sem jelentettek. 2026-ban azonban ismételten lesz BlizzCon, olyannyira, hogy már pontos dátuma is van: szeptember 12-én és 13-án rendezik majd az Anaheim Convenction Centerben.

Készül az Aerial_Knight's Dropshot. Aerial_Knight legújabb játéka egy pörgős és szokatlan FPS lesz, melyben öt játékos zuhanás közben küzd meg egymással – meg persze az idővel, a villámgyors, 30-45 másodperces körökben ugyanis egyetlen ejtőernyő megszerzéséért folyik a harc. Az igencsak intenzívnek ígérkező shooter első kedvcsinálóját lent láthatjátok.

Jön a következő The Triple-i Initiative. Az indie fejlesztésekre fókuszáló bemutató 2025-ben új adással jelentkezik – hogy pontosan mikor, az még nem derült ki, de az biztos, hogy a The Alters, a Deep Rock Galactic: Rogue Core, az ENDLESS Legend II, az Enshrouded és a No, I’m Not A Human szerepelni fognak a felhozatalban. Emellett friss leleplezésekre is számíthatunk majd természetesen szép számmal.

Bemutatkozott a Many Nights a Whisper. A rövid (50-75 perces játékidőt ígérnek), meditatív alkotásban egy íjász bőrébe bújhatunk, akinek lehetetlen távolságba kellene eltalálnia egy nyílvesszővel. Tíz évnyi gyakorlás után itt az idő, hogy döntsünk az emberiség sorsáról – a különleges hangulatú gondolatébresztő idén tavasszal debütál a Steamen.

Így fejlődött az Amerzone – The Explorer's Legacy. A Microids és Benoit Sokal eredetileg 1999-ben megjelent kalandjátéka komplett remake-et kap, amely nemcsak vizuálisan újul meg, hanem a történetmesélés is új elemekkel bővül, nem is beszélve a modernizált irányításról, valamint az állítható nehézségi fokozatról. Április 24-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Seriesre – addig is mindhárom platformon kipróbálható a friss demó.

Jövő hónapban startol a Steel Hunters. A Wargaming PvPvE shootere első körben Early Access formában debütál majd a Steamen: áprilils 2-án indul a mechás multiplayer csatározás.

Késik a JDM: Japanese Drift Master. A driftelésre fókuszáló autóverseny stílszerűen csúszik egyet: az eredetileg tervezett március vége helyett csak május 21-én fog megjelenni a PC-re készülő játék, a lengyel fejlesztők ugyanis szeretnének eszközölni még egy kis finomhangolást.

VR-SAROK

  • Készül az Out of Sight VR, amely az azonos című horrorjátékot ülteti át a virtuális valóságba. | Platformok: PS VR2, SteamVR, Quest 2, Quest 3 | Trailer
  • Jön a Surviving Mars: Pioneer, amely a városépítős túlélőjátékot gondolja újra VR formában. | Platformok: PS VR2, SteamVR, Quest 2, Quest 3 | Trailer
  • Bemutatkozott a Postal 2 VR, amely a bő húsz éve nagy felhördülést okozó FPS VR-verziója lesz. | Platformok: PS VR2, Steam VR, Quest 2, Quest 3 | Trailer

Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi Társkereső

27 perce

PlayStation Game Catalog: az augusztusi érkezők

Helldivers II. Hell is Us. Kingdom Come: Deliverance II. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket ebben a hónapban.

16 órája
6

Bővül a Ghost of Yotei, csúszik a Dawn of War IV – ez történt szerdán

Továbbá: The Sinking City 2, Phantom Blade Zero, Crescent County, Shellbound, Precognition, Aether Wizard Life.

17 órája
5

Lunarium

1 napja
1

Supermassive Games leépítés, limitált PS5 – ez történt kedden

Továbbá: Persona 4 Revival, The Lord of the Rings: War in the North – Legacy Edition, SPRAWL zero.

1 napja
5

Sovereign Tower

Noha a nyár jellemzően uborkaszezonnak számít a játékiparban, ez nem jelenti azt, hogy ekkor ne jelenhetnének meg jó címek. Vessünk csak egy pillantást a Sovereign Towerre!

2 napja
1

1666: Amsterdam korai start, Big Walk sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: over the hill, Lost & Found, PATLABOR the Case Files, Crowns and Pawns: Amber Road, Hubert, Village in the Shade.

2 napja

Heti megjelenések | 2026 #33

3 napja
2

Kiln - a Double Fine nem köcsögöl!

4 napja
3

Doom: The Dark Ages - Revelations DLC

5 napja
12

THQ Nordic újdonságok – ez történt pénteken

THQ Nordic Digital Showcase összefoglaló.

5 napja
7

GTA a Netflixen – ez történt csütörtökön

Továbbá: Warrior Cats: Clans of the Forest, Onimusha: Way of the Sword, TOEM 2, Quake remaster.

6 napja
11

SENARA: The Sacrament

Szektások, mélytengeri rémek és egy realisztikus óceánjáró. A SENARA-ban első pillantásra minden megvan, ami a sikerhez kell, ez az összkép azonban becsapós.

7 napja
5

Megjelenési dátumok napja – ez történt szerdán

Benne: Isle of Reveries, Beaten Path, Moonlighter 2: The Endless Vault, Fallen Tear: The Ascension.

7 napja
2

Corsair Clipper Pro Mini 60 - kicsi, de erős

8 napja
6

Fire Emblem: Fortune's Weave Direct, Mafia: The Old Country DLC – ez történt kedden

Továbbá: Crimson Moon, The Walking Dead: Streets of Survival, Endless Legend II.

8 napja
4

Game Pass: augusztus első hetei

A Beast of Reincarnation premier árnyékában ezúttal inkább a Premium előfizetők könyvtára növekedik majd a következő néhány napban.

9 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #32

2026.08.03.
7

Ian Livingstone - A Vér-sziget labirintusa

2026.08.03.
2

Denshattack!

2026.08.02.
9