A Switch 2 árnyékában – ez történt csütörtökön

A Switch 2 árnyékában – ez történt csütörtökön

dragCsető Zsolt2025.01.17. 08:00

Újabb live service játékokat lőtt le a Sony. Néhány éve még komoly hangsúlyt terveztek szánni nekik, a Concord buktája után azonban most újabb címektől búcsúztak el: a Bloomberg arról számolt be, hogy a Bluepoint Games (Demon's Souls) és a Bend Studios (Days Gone) ilyen jellegű projektjét is leállították. Előbbi mögött ráadásul komoly IP állt, hiszen állítólag a God of War univerzumában játszódott volna.

Befutott az Until Dawn első előzetese. Egy rövid teasert már láthattunk a David F. Sandberg (Lights Out, Annabelle: Creation, Shazam!) rendezésében készülő filmes adaptációról, most pedig befutott az első valódi trailer is, melyből kiderül, hogy a hősöknek minden egyes halált követően egy új horrorműfajban kell megpróbálniuk túlélni – sztori téren tehát teljesen új alapokra építkezik majd a feldolgozás. Premier április 25-én.

Jövő héten érkezik a Mortal Kombat 1 új karaktere. Az Arnold Schwarzenegger fizimiskáját is megkapó Conan the Barbarian DLC-harcos január 21-től lesz elérhető a Kombat Pack 2 / Khaos Reigns tulajdonosok számára, január 28-tól pedig a többiek is ringbe szállhatnak vele.

Fókuszban a Final Fantasy VII Rebirth grafikai beállításai. A Square Enix frissen közzétett videójából kiderül, milyen látványra számíthatunk a január 23-án debütáló PC-verziótól minimum, ajánlott és ultra konfiguráció mellett.

Új kedvcsinálót kapott a Rune Factory: Guardians of Azuma. A Marvelous akció-RPG / életszimulátor hibridjéről nemrég derült ki, hogy május 30-án fog megjelenni PC-re és Switch-re, most pedig befutott róla a második előzetes is.

Áttekintő trailerrel jelentkezett a Bleach: Rebirth of Souls. A rengeteg karakterbemutató után most egy gameplay áttekintő érkezett a Bandai Namco verekedős játékáról, amely március 21-én jelenik meg PC, PS5, PS4 és Xbox Series platformokra.

6 millió felett az Ace Combat 7: Skies Unknown. A legutóbbi, 5 milliós mérföldkő mellett 2023 végén repült el a játék, azóta pedig megjelent a Switch-verzió is, ami nagyban segített a következő milliós határ elérésében.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ecstatica I + II

6 órája
5

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

9 órája
3

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

9 órája
3

Way of the Hunter 2

1 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

1 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

2 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

5 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

5 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

5 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

6 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

6 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

7 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

7 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

7 napja
3

Silver Pines

7 napja
5

Hello Kitty Party Land

8 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

8 napja
11