Nintendo eladások és Switch 2 infómorzsa – ez történt kedden

Nintendo eladások és Switch 2 infómorzsa – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2024.11.06. 08:00

146 millió felett a Nintendo Switch. A Nintendo friss üzleti jelentéséből kiderült, hogy a júliustól szeptemberig tartó negyedévben 2,62 millió példány került a boltokba a konzolból, amely az ünnepi szezon végére könnyedén átlépheti a bűvös 150 milliós mérföldkövet. Ezzel együtt az üzleti év első felében nagyjából harmadával estek vissza a hardvereladások az előző évhez képest, ami nagyobb gyengülés, mint amire a Nintendo számított, így némileg csökkentették az előrejelzésüket a teljes esztendőre vonatkozóan. Ami a játékokat illeti: a The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom 2,58 millióval nyitott, és érdekesség, hogy ez volt az egyetlen cím, amiből többet adtak el ebben az időszakban, mint a Mario Kart 8 Deluxe-ból, ami már 64 millión is túl jár.

Visszafele kompatibilis lesz a Switch utódja. A Nintendo továbbra is ebben az üzleti évben (tehát március végéig) tervezi leleplezni következő generációs konzolgépét, de hogy mikor kerül erre sor, azt még nem részletezték. Egy apró részletet ugyanakkor elárultak: ahogyan arra számítani lehetett, a masina visszafele kompatibilis lesz, tehát a Switch szoftvereket is le fogja tudni játszani. Emellett a Nintendo Switch Online is elérhető lesz az új gépen.

Eredeti sztorival jön a Fairly Tail 2. A kiadó Koei Tecmo és a fejlesztő Gust bejelentették, hogy a népszerű manga és anime újabb feldolgozása egy teljesen új, kifejezetten a játékhoz írt sztoriszálat is tartalmazni fog (Key to the Unknown), amely a végigjátszást követően fog megnyílni. Az RPG december 13-án jelenik meg PC-re, PS5-re, PS4-re és Switch-re.

Áttekintő trailerrel jelentkezett a Trails through Daybreak II. A NIS America játéka február 14-én érkezik PC, PS5, PS4 és Switch platformokra, a lenti videóval pedig képbe kerülhetünk a történetet illetően, amely összefoglalja az első rész cselekményét.

Megjelenési dátumot kapott a Maid Cafe on Electric Street. A kalandjáték – melyben egy kávézót kell menedzselnünk – november 18-án debütál a Steamen, de a későbbiek folyamán konzolos verziók is várhatóak belőle. Lent egy új előzetest is megnézhettek róla.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Gamer385 podcast S20 | E03

Ééés it a Gamer365 podcast novemberi (a bevezetőben elhangzottakkal ellentétben az idei harmadik) epizódja, amiben valamivel több, mint egy órában elég sok mindenről beszélünk.

2 órája

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

1 napja
18

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

2 napja
7

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

2 napja
19

Ecstatica I + II

3 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

3 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

3 napja
4

Way of the Hunter 2

4 napja
6

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

4 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

4 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

5 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

6 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

8 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

8 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

8 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

9 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

9 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

2026.10.28.
6

Joe & Mac Retro Collection

2026.10.28.
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

2026.10.28.
3