Egy csendes őszi nap - ez történt csütörtökön

Egy csendes őszi nap - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.10.25. 08:00

Utolsó traileren a Dragon Age: The Veilguard. A BioWare legújabb fantasy kalandja már az ajtóban toporog, hiszen a jövő héten, egészen pontosan október 31-én esedékes a megjelenése PC-re, PS5-re és Xbox Series-re, ennek apropóján pedig megkaptuk az ilyenkor szokásos előzetest, hogy meghozza a kedvünket a játékhoz.

Január végén érkezik a Sniper Elite: Resistance. A Rebellion szériájának legfrissebb darabja is a 2025-ös kínálatot fogja erősíteni, a nemrégiben kiadott új előzetes végén a premierdátumról is lehull a lepel: január 30-át kell felírniuk azoknak, akik ismét lassított felvételek közepette lékelnének koponyákat, valamint ismét szembenéznének a Führerrel.

Konzolos verziókat kap a Yooka-Replaylee. A Playtonic friss közleménye szerint a 2017-es platformer újrakiadása a korábbi PC-s változat mellett konzolkora is meg fog jelenni, méghozzá a PS5 és Xbox Series mellett "Nintendo platformokra" is, vagyis az egyelőre még be nem mutatott Switch utód is megkapja a maga átiratát. A konzolos verziók léte mellé egy új trailert is kaptunk a játékból.

Tavasszal érkezik a Projekt Z: Beyond Order. A 314 Arts kooperatív zombiöldöklése a zsáner nagyjainak jellegzetességeit vonultatja fel, így a négy eltérő irányítható karakter mellé testreszabható fegyvereket és lootrendszert kapunk, mindezt pedig a craftolás és bázismenedzselés egészíti ki. A fejlesztők egyelőre napra pontos dátumot nem jelentettek be, mindössze annyit közöltek, hogy valamikor jövő tavasszal számíthatunk rá PC, PS5 és Xbox Series platformokon.

Új traileren a The Thing: Remastered. A Nightdive Studios új előzetessel szolgált John Carpenter '82-es filmjének 2002-es kult-klasszikus adaptációjának újramelegítéséből, aminek középpontjában a játékmenet áll, így megnézhetjük, miként is ültették át modern konzolokra ezt a több mint 20 éves címet. Pontos megjelenési dátum továbbra sincs, de a tervek szerint még idén befut Pc-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series-re és Switch-re.

Bemutatkozott a Please Insert Disc. A Night Signal Entertainment következő alkotása egy horror puzzle cím, melyben a feladatunk, hogy kedvenc konzolunk belsejébe tegyünk utazást és megjavítsuk azt. A felütés ellenére a jelenlegi tervek szerint a játék csak PC-re érkezik, a pontos premierdátumot egyelőre nem közölték.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ecstatica I + II

14 órája
5

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

17 órája
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

17 órája
4

Way of the Hunter 2

1 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

2 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

3 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

5 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

5 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

5 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

6 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

6 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

7 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

7 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

7 napja
3

Silver Pines

8 napja
5

Hello Kitty Party Land

8 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

9 napja
11