Társul a Remedy és az Annapurna - ez történt csütörtökön

Társul a Remedy és az Annapurna - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.08.30. 08:00

Közösen finanszírozza a Control 2 fejlesztését a Remedy és az Annapurna. A finn stúdió újabb helyzetjelentést adott a készülőben lévő játéka kapcsán, ebből pedig megtudtuk, hogy partnerségre léptek az Annapurna Interactive-vel, akik pénzügyileg támogatják a Control 2 elkészültét. Ezen felül az is kiderült, hogy az együttműködésnek köszönhetően az Annapurna abban is segíteni fog Sam Lake-éknek, hogy a Control és az Alan Wake élőszereplős feldolgozásokat kapjon fil és sorozat formában.

Új trailerrel jelentkezett a Metaphor: ReFantazio. Az Atlus stabilan szállítja a látnivalókat az október 11-én PC-re, PS4-re, PS5-re és Xbox Series-re érkező JRPG-ből, a legújabb kedvcsináló a játék néhány helyszínét mutatja be közelebbről, miközben egy új csapattag, Eupha is színre lép.

Máris készül az Astro Bot folytatása? A PlayStation új kabalája még meg sem kapta első teljes értékű kalandját, a jelek szerint a Sony-nál már a folytatás gondolata is felmerült. Legalábbis ha a nemrég kiszivárgott trófealistát beszédesnek nevezhetjük ilyen téren. Kiderült ugyanis, hogy a játék platinum trófeájának szövegében a "találkozunk Astro következő kalandjában" részlet olvasható, amiből könnyen következtethetünk arra, hogy a konzolgyártó komolyabban tervez a kis robottal. Előbb azonban a soron következő adaptációján a sor, ami szeptember 6-án jelenik meg PS5-re

Bezárja kapuit a Final Fantasy: Brave Exvius. A Bandai Namco után a Square Enix is nyugdíjaz egy free-to-play RPG-t. Legalábbis ami a globális elérést illeti. A cég ugyanis nemrég közölte, hogy a Final Fantasy: Brave Exvius szolgáltatása október 30-án leáll, legalábbis ami a nemzetközi változatot illeti, a japán verzió ugyanis továbbra is elérhető marad.

A Monster Hunter tett keresztbe a Dino Crisis-nak. Legalábbis Shinji Mikami így gondolja. A japán fejlesztő nemrég a Eurogamernek adot interjút, amelyben megemlítette, hogy meglepte a játékosok vágyakozása egy új Dino Crisis-re, szerinte ugyanis ezt az igényt meglehetősen jól lefedte a Capcom a Monster Hunterrel. "A dinoszauruszok klasszságát és a dinoszauruszokkal végezhető dolgokat a Monster Hunter az elmúlt években nagyon jól megragadta", nyilatkozta Mikami, majd hozzátette, még ha úgy is döntene, hogy készít egy új részt vagy remake-et a Dino Crisis-ből, szerinte nem sok mozgástere lenne a Monster Hunter mellett.

Új trailerrel jelentkezett a Warhammer 40000: Space Marine 2. A Sabernél készülő adaptáció újabb látványos és hangulatos előzetessel igyekszik felvezetni a játék érkezését, melyre már nem kell sokat várnunk. A többedmagunkkal is teljesíthető mészárlás szeptember 9-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

15 órája
3

Marvel’s Wolverine

2 napja
11

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

2 napja
1

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

3 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

3 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

4 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

4 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

4 napja
18

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

5 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

6 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

6 napja
4

Silent Hill: Townfall

6 napja
4

Future Knight - Nyolc óra világvégéig

9 napja
9

SiN Reloaded

2026.10.02.
4

Kena: Scars of Kosmora csúszás, új PS5 AI upscaler jön – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Elta: Defy All Gods, Croc 2: Kingdom of the Gobbos, VOID/BREAKER, Moadra, Sound System, Metro Redux, Serafini Productions.

2026.10.02.
4

Alien Breed 35th Anniversary Collection

2026.10.01.
10

Független lett a Grasshopper Manufacture – ez történt szerdán

Továbbá: Stranger Than Heaven, Asylum, Grave Seasons, Queen's Domain, Crimson Desert, Antonblast.

2026.10.01.
1

Mythic Achievementek és a Naughty Dog jövője – ez történt kedden

Továbbá: Remothered Remastered, Stranger Than Heaven, Monster Hunter Outlanders,

2026.09.30.
13

Rivage

2026.09.29.
4

Hétindító visszatérések – ez történt hétfőn

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Abandoned, Something is Wrong with the Library, Suri: The Seventh Note, God of War Laufey.

2026.09.29.
3