Még mindig gamescom - ez történt csütörtökön

Még mindig gamescom - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.08.23. 08:00

Utolsó trailert kapott a Visions of Mana. Nyakunkon a Mana széria legújabb darabjának megjelenése, a Square Enix pedig ennek megfelelően szállította az ilyenkor szokásosnak számító utolsó előzetest a játékhoz, benne mindennel, a történettől a karaktereken és a harcon át a helyszínekig. A Visions of Mana augusztus 29-én érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Ismét pörgős akciót villantott a Spine. A Banzai Games gun fu akciójátéka továbbra is a látványos mozdulatokra és a féktelen akcióra helyezi a hangsúlyt, a legújabb előzetes is ebből kínált nagy adaggal. A PC-re, PS5-re és Xbox Series-re érkező játék megjelenése továbbra sem ismert.

Megszűnik az Animal Crossing: Pocket Camp. A Nintendo nemrég egy közleményben jelentette be, hogy a széria 2017-ben megjelent iOS-es és Androidos felvonásának szolgáltatása november 29-vel megszűnik. A közlemény arról is beszámolt, hogy készülőben van a játék fizetős applikációja, amibe a játékosok továbbvihetik a mentett állásukat. Fontos azonban megjegyezni, hogy mivel az app nem fog állandó online kapcsolatot igényelni, ezért a játék bizonyos funkciói, amik ezt igénylik nem lesznek elérhetőek.

Bemutatkozott a Lost in Random: The Eternal Die. A Zoink Games 2021-es kalandjátéka elsősorban egyedi látványvilágával hívta fel magára a figyelmet, de a népszerűnek számító pakliépítős mechanikákat is ügyesen emelte be a játékmenetbe. A stafétát a Thunderful veszi át tőlük, akik jövőre hozzák el a folytatást, aminek az alapja a kártyák helyett ezúttal a roguelite felépítés lesz. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, a platformok között a PC-t, PS5-öt, Xbox Series-t és Switch-et találjuk.

Új trailerrel jelentkezett a Life is Strange: Double Exposure. A sorozatot a Don't Nodtól átvevő Deck Nine egy új előzetest hozott az október végén megjelenő új felvonásból, ennek középpontjában Max új képességei állnak, amikkel ezúttal beleveti magát a nyomozásba. A Double Exposure október 29-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series-re, a Switch port valamivel később követi őket.

Új bemutató kapott a The First Berserker: Khazan. A Neople akciójátéka nem is olyan régen már jelentkezett egy hosszabb gameplay anyaggal illetve egy, a játék világát bemutató fejlesztői videóval. Most ennek a folytatását kaptuk meg, a legújabb bemutató a fegyverekre és a harcra helyezi a hangsúlyt.

Bővül a The Callisto Protocol univerzuma. Glenn Schofield ugyan még tavaly otthagyta az általa alapított Striking Distance csapatát, a stúdió azonban a jelek szerint megtalálta a következő projektjét. Nemrég mutatták be ugyanis a Redactedet, ami egy, a The Callisto Protocol helyszínének számító Black Iron börtönben játszódik, elődjével ellentétben azonban nem hagyományos túlélőjáték lesz, hanem roguelike. Megjelenésére sem kell sokat várnunk, október 31-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Utolsó trailert kapott a Star Wars Outlaws. A Ubisoft messzi-messzi galaxist érintő adaptációja is már a küszöbön áll, az augusztus 30-i premiert pedig a kötelező utolsó előzetessel igyekeznek felvezetni és kellően felcsigázni az univerzum kedvelőit.

Jövőre érkezik az Eternal Strands. A Yellow Brick Games egy gameplay traielr kíséretében jelentette be, hogy első játékukra valamikor a 2025-ös esztendő elején számíthatunk. Ennél pontosabbat egyelőre nem osztottak meg a PC-re, PS5-re és Xbox Series-re készülő akció-kaland premierjével kapcsolatban, így be kell érnünk az új előzetessel.

Bemutatkozott a Heroes of Might and Magic: Olden Era. A körökre osztott stratégia széria jövőre új felvonással bővült, jelentette be nemrég a Ubisoft. Az Olden Era az Unfrozen csapatánál készül, helyszínének pedig az az Enroth fog szolgálni, amiről eddig csak hallhattunk a sorozat történetében, de felfedezni nem volt lehetőség. A PC-re érkező új epizód megjelenése egyelőre ismeretlen, a jelenlegi tervek szerint valamikor 2025 közepén startolhat el Early Access keretében.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

3 órája
1

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

19 órája
1

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

2 napja
6

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

3 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

3 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

4 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

4 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

4 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

4 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

5 napja
3

Silver Pines

5 napja
5

Hello Kitty Party Land

5 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

6 napja
11

Just Dance: Decades of Hits - Legyen tánc!

6 napja
4

Warhammer 40,000: Boltgun 2 – Nagyobb, véresebb, császáribb

9 napja
9

Kingdom Hearts I-III - Nintendo Switch 2

9 napja
7

Fallen Tear: The Ascension

2026.10.22.
2

Bezár a BioWare – ez történt szerdán

Továbbá: Cyberpunk 2077, Serious Sam: The Third Encounter, Bloody Hell Hotel, Pratfall.

2026.10.22.
47

Game Pass: október utolsó hetei

A Final Fantasy VII Remake Intergrade mellett olyan remek indie címek érkeznek, mint a The Séance of Blake Manor és a Mouthwashing.

2026.10.21.