Drágul és átalakul az Xbox Game Pass – ez történt kedden

Drágul és átalakul az Xbox Game Pass – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2024.07.10. 08:00

Bejelentették az Xbox Game Pass változásait. Az Xbox Game Pass Ultimate havidíj ára 15 euróról 18 euróra, a PC Game Passé pedig 10 euróraról 12 euróra növekszik. Talán ennél is lényegesebb, hogy bejön egy új szint, az Xbox Game Pass Standard (ez a konzolos Game Passt váltja), amely az edigi 11 euró helyett 15 euróba fog kerülni, és nem tartalmazza azokat a játékokat, melyek a megjelenés napján kerülnek be a szolgáltatásba. Az elsősorban a Gold előfizetést biztosító Xbox Game Pass Core éves díja 70 euró lesz (az eddigi 60 helyett). Az új árak a meglévő, folyamatában fizető előfizetők számára szeptember 12-től, az új előfizetőknek pedig július 10-től lesznek érvényesek. Akinek ezen túlnyúló előfizetése van, az szeptember 12-től kezdődőden legfeljebb 13 hónapot tud majd bestackelni.

Rövid áttekintő trailert kapott a Total War: Pharaoh. A friss videó nem apropó nélkül érkezett, hiszen a Sega és a The Creative Assembly bejelentette, hogy július 25-én érkezik a masszív ingyenes kiegészítő. Hogy mi minden lesz benne, azt kideríthetitek a lenti kedvcsinálóból.

Aranylemezre került a Warhammer 40,000: Space Marine II. A TPS régóta várt és szuperlátványosnak ígérkező folytatását eddig is szeptember 9-ére vártuk, most azonban már pirossal is beírhatjuk a naptárba ezt a dátumot.

Megjelenési dátumot kapott a Deathbound. A Trialforge Studios akció-RPG-je csapatalapú játékmenettel igyekszik feldobni a soulslike formulát, harc közben ugyanis négy karakter között váltogathatunk. Augusztus 8-án érkezik, méghozzá PC-re, PS5-re és Xbox Seriesre.

Új előzetessel jelentkezett a Gori: Cuddly Carnage. Első pillantásra akár még cukinak is tűnhet, valójában azonban kőkeményen véres (pontosabban: „lila dzsúszos”) hack-and-slash akciójáték augusztus 29-én jelenik meg PC-re, PS5-re, PS4-re, Xbox Seriesre, Xbox One-ra és Switch-re, de már néhány héttel korábban, augusztus 8-án belekóstolhatunk egy demónak köszönhetően.

Elhagyja az Early Accesst a Frontier Hunter: Erza's Wheel of Fortune. A kínából érkező metroidvania ezidáig a Steam korai hozzáférésű címei között szerepelt, most azonban eljött az ideje az éles premiernek: július 26-tól játszhatunk vele PC és PS5 platformokon.

Konzolos verziókat kap a Lakeview Cabin Collection. Nem mai darabról van szó, hiszen a négyfelvonásos horrorkaland még 2015-ben jelent meg PC-re, most azonban eljött az idő, hogy PlayStation és Xbox konzolokra is ellátogasson, méghozzá július 25-én. A későbbiekben Switch-verzió is várható.

Xboxra közelít az AirportSim. Az Iceberg Interactive bejelentette, hogy a reptérszimulációs játék – amely PC-re tavaly jelent meg – augusztus 1-jén érkezik Xbox Seriesre. Lent egy új trailert is megnézhettek róla.

Megjelenési dátumot kapott az Over Horizon X Steel Empire. Az Over Horizont és a Steel Empire két verzióját tartalmazó retro kollekció július 18-án érkezik PS4-re és Switch-re.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

4 órája
10

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

13 órája

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

1 napja
4

Control Resonant

1 napja
7

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

2 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

2 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

2 napja
37

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

3 napja
18

Marvel’s Wolverine

5 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

5 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

6 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

6 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

7 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

7 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

7 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

8 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

9 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

9 napja
4

Silent Hill: Townfall

9 napja
4