Lehúzta a rolót a Piranha Bytes, bővül a Nintendo Switch Sports – ez történt hétfőn

Lehúzta a rolót a Piranha Bytes, bővül a Nintendo Switch Sports – ez történt hétfőn

dragCsető Zsolt2024.07.09. 08:00

Bezárt a Piranha Bytes. Hivatalos bejelentés még nem történt, ugyanakkor már hónapok óta hallani arról, hogy lehúzhatja a rolót az Embracer Group kezében lévő német stúdió, melynek olyan címeket köszönhetünk, mint a Gothic, a Risen vagy az ELEX. A friss híresztelések mellett szintén beszédes, hogy a csapat két veterán tagja Pithead Studio néven új gárdát alapított.

Bővül a Nintendo Switch Sports. A korábban bejelentett ingyenes kosárlabdás frissítés a mai naptól lesz elérhető a játékhoz, egyszemélyes és multiplayer játékmódokkal.

Késnek a Cities: Skylines II konzolos verziói. A PC-n tavaly debütált városépítős szimulátor az eredeti tervek szerint idén októberben jelent volna meg PS5-re és Xbox Seriesre, a Paradox Interactive azonban ma bejelentette, hogy határozatlan időre eltolták a premiert, mert egyelőre nem sikerült elérni a kitűzött célokat a játék teljesítményét illetően.

Érkezik az El Paso, Elsewhere PS5-verziója. A Strange Scaffold bejelentette, hogy a neo-noir stílusú horror-shooter – amely más platformokon tavaly ősszel debütált – szeptember 6-án látogat el PS5-re, digitális és dobozos formában egyaránt.

Megjelenési dátumot kapott a Paper Ghost Stories: Third Eye Open. A Cellar Vault Games kalandjátéka egy fiatal lányról szól, aki képes látni a szellemeket, kezdetben azonban maga sem tudja még, hogy ez áldás vagy átok. A megfejtést szeptember 5-én kapjuk meg PC, PS5, Xbox Series és Switch platformokon.

Új kiadást kap a Sigma Star Saga. Az eredetileg GameBoy Advance-re megjelent shoot 'em up / RPG modernizált formában tér vissza konzolokon és PC-n, méghozzá a Limited Run Games Carbon Engine-je által hajtva, mint sok más hasonló próbálkozás. Az első látnivalókat még várjuk róla.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

12 órája
7

Orbitals

22 órája
6

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

1 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

1 napja
6

Wardogs

2 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

2 napja
36

Control Resonant

5 napja
8

NBA 2K27 - végre változás a pályán

5 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

5 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

6 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

6 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

7 napja
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

8 napja
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

8 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

9 napja
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

9 napja
12

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

9 napja
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

2026.09.13.

Physint háttérinfók – ez történt pénteken

Továbbá: Ladder Lad, Monster Hunter Wilds: Ascendance.

2026.09.12.
5

Metal Gear Solid Master Collection Vol. 2

2026.09.12.
15