AC remake-ek, 5 millió Shadow of the Erdtree - ez történt csütörtökön

AC remake-ek, 5 millió Shadow of the Erdtree - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.06.28. 08:00

Több remake-kel is készül az Assassin's Creedhez a Ubisoft. Ezt a cég elnöke, Yves Guillemot közölte, amikor egy friss interjúban arról kérdezték, mire számíthatnak a játékosok a szériát illetően. Guillemot állítása szerint "a játékosok izgatottak lehetnek néhány remake miatt, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy újragondoljuk és modernizáljuk ezen játékainkat", valamint arról is értekezett, hogy ezen felül "a cél az, hogy az Assassin's Creed-játékok rendszeresebben jelenjenek meg, de ne legyen minden évben ugyanaz az élmény." Korábban már érkeztek olyan pletykák, hogy a 2013-as Black Flag remake-en már dolgoznak a fejlesztők, azonban a jelek szerint nem ez az egyetlen felvonás, ami visszatérhet.

Újrakiadást kap a Star Wars: Bounty Hunter. A LucasArts 2002-es Star Wars játéka az Aspyr gondozásában látogat el új platformokra, a részletekről külön hírünkben olvashattok.

Megvan a Concord nyílt bétájának időpontja. Pontosabban időpontjai, a Firewalk Studios ugyanis két körben teszi lehetővé a hero shooterének kipróbálását. Az előrendelők számára július 12 és 14 között nyílik meg a lehetőség, hogy fejest ugorjanak az 5v5 összecsapásokba, míg a mindenki számára elérhető nyílt béta július 18 és 21 között zajlik majd. A béta keretében a játék mind a 16 induló karaktere elérhető lesz.

5 milliónál a Shadow of the Erdtree. A kritikusok már a tenyerükön hordozták az Elden Ring első és egyetlen DLC-jét, a jelek szerint pedig a játékosok komoly hányada is visszatért a FromSoftware nyílt világú játékához. Egy friss közlemény szerint a kiegészítő játékosainak száma elérte az 5 milliót, így a kimagasló kritikai fogadtatás mellé az anyagi siker sem marad el a múlt héten megjelent DLC-hez.

Augusztus közepén érkezik a Sam & Max: The Devil’s Playhouse Remastered. A Skunkape Games bejelentette, hogy a Telltale játékának újrakiadása augusztus 14-én érkezik PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re. A point-and-click kalandjáték premierdátuma mellé egy új trailert is kaptunk.

Switch-re költözik a Trinity Fusion. Az Angry Mob Games roguelite akció-platformere újabb platformon veti meg a lábát, hiszen a tavalyi PC-s Early Access, majd a végleges verzióval PS4-et, PS5-öt, Xbox One-t és Xbox Series-t is lefedő premier után augusztus 1-jén a Nintendo hibrid konzolján is elérhetővé válik.

Megjelenési dátumot kapott a Mika and the Witch’s Mountain. A Nukefist kalandjátékában postást kell játszanunk, a csomagok kiszállítása azonban nem a szokványos módon történik. Hogy pontosan mire is számíthatunk az augusztus 21-én PC-re és Switch-re, később pedig PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series-re is megjelenő játéktól, azt a frissen kiadott trailer szemlélteti.

Bemutatkozott a Kindred Vale. A stillalive studios következő projektjénél is marad a kaptafánál, hiszen a Garden Life: A Cozy Simulator után ismét ebben a műfajban alkotnak a Kindred Vale-lel. Az osztrák Alpokban játszódó life sim a hivatalos közlemény szerint erősen merít a helyi folklórból, amit más játékokban nem találunk meg. A jelenlegi tervek szerint a játék valamikor 2025-ben startolhat el Early Access keretében, ennek felvezetéseként szeptemberben Kickstarter kampányt indítanak a fejlesztők.

Tartalmas fejlesztői naplót kapott a The First Descendant. A Nexon free-to-play looter shooterének megjelenése már a küszöbön áll, ennek megfelelően pedig a fejlesztők beindították a marketinggépezetet. A játék egyes karaktereire fókuszáló rövid trailerek mellé nemrég egy hosszabb fejlesztői videót is megosztottak, melyben az eltérő karakterek képességeiről valamint az azokkal és a játék további eszköztárával való taktikázás kapta a főszerepet.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Garfield - Escape From Monday

4 órája

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

13 órája
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

1 napja
7

Orbitals

1 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

2 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

2 napja
7

Wardogs

3 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

3 napja
40

Control Resonant

6 napja
8

NBA 2K27 - végre változás a pályán

6 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

6 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

7 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

7 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

8 napja
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

9 napja
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

9 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2026.09.14.
12

BlizzCon bejelentések – ez történt a hétvégén

Benne: Diablo V, Starcraft, World of Warcraft: Forever, Diablo animációs széria.

2026.09.13.
18

Life is Strange: Hullámok - kritika

2026.09.13.