Újabb leépítések, kisebb bejelentések - ez történt kedden

Újabb leépítések, kisebb bejelentések - ez történt kedden

ne5hVáradi Dániel2024.12.11. 08:00

120 dolgozótól válik meg a People can Fly. A lengyel csapat friss közleményében a piaci körülményekre hivatkozva osztotta meg Sebastian Wojciechowski elnök, hogy a stúdió száznál is több fejlesztőt függesztett fel vagy vált meg tőlük. A csapat ezzel együtt átértékeli a kiadói tevékenységét is, felfüggesztik a Project Victoria-t, valamint csökkentik a Project Bifroston dolgozók számát.

December közepén jönnek a Snufkin: Melody of Moominvalley új portjai. A Hyper Games már korábban bejelentette, hogy érkezik kalandjátékának PS5-ös és Xbox Series-es átirata, nemrég pedig felfedték ezen változatok megjelenési dátumát. Az új konzolos verziók december 17-én futnak be, velük együtt pedig a szintén korábban leleplezett DLC, a Fuddler’s Courtship is befut.

Leépít a Deck Nine is. A coloradói stúdiónak idén ez a második ilyen lépése, februárban már kénytelenek voltak megválni az akkori állomány 20%-tól. A mostani döntés kapcsán egyelőre nem közöltek részleteket, így nem tudni, pontosan hány ember érintett, illetve milyen területekről küldték el őket, ahogy azt sem közölték ez milyen módon hat ki a stúdió munkájára.

Bemutatkozott a Duck Detective: The Ghost of Glamping. A Happy Broccoli Games nem távolodik el túlságosan nyomozó kacsájától, bejelentették ugyanis a Duck Detective: The Secret Salami folytatását. Az új felvonásban egy rövid, néhány órás történeti szálat kapunk egy új rejtéllyel, amit természetesen nekünk kell felgöngyölíteni. Megjelenési dátum egyelőre nincs, valamikor 2025-ben érkezik PC-re.

Új előzetesen a Castlevania: Nocturne második évada.A Netflix új kedvcsinálót szállított a klasszikus franchise adaptációjának második etapjából, ami január 16-án debütál a szolgáltató kínálatában.

Bejelentették a TOEM 2-t. A Something We Made csapata lerántotta a leplet a fényképész kalandjáték folytatásáról, amely látványvilágában és játékmenetében is az előd erősségeit viszi tovább... valamikor 2026-ban. A megjelenés távlatát tekintve egyelőre a platformokat sem tisztázták.

Bemutatkozott a Little Rocket Lab. A Teenage Astronauts szimulátorában a feladatunk egy rakéta megépítése lesz, illetve mindazon eszközök és alapanyagok menedzselése, mai ehhez szükséges. A fejlesztők új irányt ígérnek a zsáneren belül, amit PC-n, Xbox One-on, Xbox Series-en és Switch-en lesz lehetőségünk megtapasztalni valamikor 2025-ben. A Microsoft platformjain a Game Pass keretében is elérhető lesz.

Bemutatták a Piece by Piece-t. A Gamkat is a szimulációs zsánerben kívánja megvetni a lábát, az ő alkotásuk egy javítóműhelyt helyez a középpontba, ahol erdei állatok eszközeit kell kipofoznunk. Megjelenési dátum jelenleg nincs, a jövő év folyamán érkezik PC-re és Switch-re.

Furcsa párosra fókuszál a Capy Castaway. A Big Blue Sky Games frissen bemutatott kalandjátéka egy kapibara és egy varjú párosát állítja a középpontba, a feladatuk pedig hogy megtalálják a haza vezető utat egy ismeretlen szigeten. A készítők sem a megjelenés, sem a platformlista kapcsán nem osztottak meg részleteket.

Készül a Warhammer 40,000 sorozat. Két évvel azután, hogy az Amazon megszerezte a jogokat a népszerű univerzum adaptálására, befutottak az első hírmorzsák a projekt kapcsán. Bár a sorozatnak egyelőre még nincs showrunnere, az biztosnak tűnik, hogy Henry Cavill nem csak szerepelni fog benne, de produceri feladatkört is ellát majd, ami az alapanyaghoz kapcsolódó rajongását figyelembe véve egyáltalán nem meglepő.

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

5 órája
9

Deathbulge: Battle of the Bands

23 órája

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

1 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

1 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

2 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

2 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

3 napja
2

Welcome to Kowloon

4 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

5 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

5 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

6 napja
2

Star Fox (2026)

6 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

7 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

8 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

8 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

9 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

9 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

9 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3