Az észak-karolinai székhelyű Infuse Studio aprócska csapatát mindössze három fő alkotja és kezdetben kizárólag Unreal motorhoz gyártott különböző asset csomagokra specializálódtak. A játékfejlesztés gondolatával két éve kacérkodnak a srácok, a tavaly debütáló első projektjük pedig pont olyan lett, mint amit két fiatal grafikustól és egy lelkes újonc zeneszerzőtől várhattunk. Annak minden pozitív és negatív vonzatával.
A Spirit of the North a mostanában népszerű északi / skandináv mitológiába kapaszkodik bele, azonban viking inváziók és harcos istenek helyett egy Journey, Abzu és Rime nyomdokain járó kalandra csábítva. Le is járjuk majd mind a négy lábunk. Vörös szőrbe burkolódzó főszereplőnk ugyanis egy átlagosnak tűnő névtelen róka, akit az északi fény őrzője ragad mancson és vezet végig az Izland inspirálta kietlen vidéken. A havas hegyormok és füves völgyek között egy elveszett civilizáció romjait találjuk, aminek sekélyes és nyúlfarknyi történetét elnagyolt kőtáblák igyekeznek felvázolni. Narráció és dialógus természetesen nincs. Ez a róka annyit sem mond, hogy Ring-ding-ding-ding-dingeringeding!
A felhasználói felület hasonlóan puritán és minimalista. A képernyőn semmilyen felesleges információ nem jelenik meg, a következő úti célhoz nincs lebegő nyíl az orrunk előtt. Nem mintha szükség lenne rá. A fel-alá rohangálást csak néhány pontatlanabb ugrálós szekció és egyszerűbb környezeti puzzle feladvány töri meg a kreativitással nehezen vádolható emeld a vízszintet, súlyozd le a kapcsolót, aktiváld a kaput variációkban. Ha eddig ismeretlen akadályt görget elénk a játék, akkor a közelben teljesen véletlenül biztosan kapunk egy megoldáshoz szükséges új képességet. Opcionálisan lehetőségünk van esetleg még a szétszórt varázsbotokat visszavinni a sámánja nyughelyéhez, ezzel újabb prémeket nyerve főhősünknek. Jelentősebb kihívást egyik sem okoz majd, de ez bevallottan egy könnyed kikapcsolódást nyújtó alkotás.
Erről leginkább a változatos és kimondottan pofás környezet gondoskodik, ahol egyértelműen látszik a készítők tapasztalata. A háborítatlan természet végtelenbe nyúló tájait nézve és a romos épületek ingatag kőfalai között kóricálva a Spirit of the North könnyedén rácáfol a stúdió létszámára. A hó szépen formálódik a mancsunk alatt, a sűrű zöld aljnövényzet finoman lengedez, a mágia megjelenése pedig ezernyi részecskeeffekttel pakolja tele a képernyőt. Picit talán steril, de rendkívül hangulatos az összkép. Az Enhanced Edition ehhez adja még hozzá a 4K és 60FPS kombinációt, valamint az időközben ingyenes frissítés formájában bekerült fotómódot. Talán négylábunk sutácska, olykor komikusan darabos animációja ront némileg az összképen és a felismerés, hogy a múltról inkább csak a kőtáblák mesélnek. A környezet ritkán.
Hatalmas feladat nehezedett azonban a zenei anyag vállára, hiszen dialógusok és mimika hiányában az események érzelmi töltetét csak a dallamok ágyazhatják meg. Joseph Gifford zongoraszólói és nagyzenekari munkája viszont bár kellemes alapot nyújt a kalandozáshoz, a kritikus pontokon képtelen dinamikusan alkalmazkodni a jelenetekhez vagy az idegek kisimításán túl bármilyen érzelmet megmozgatni a játékosban. Pedig valójában ez az, amitől egy Journey végén könnybe lábadt a szemünk, vagy amitől az Abzut emlegetve mosolyra húzódik a szánk. Ami elfedi a primitív játékelemeket. Amitől a végtelen mászkálásból varázslatos utazás lesz.
A Spirit of the North mindezek ellenére ígéretes első lépés egy ilyen aprócska független csapattól. Még akkor is, ha az Enhanced Edition nem nyúl bele semmilyen szinten a botladozó alapokba, inkább az erősségeire építve kínál egy szépen fésült négylábút a 3-4 órás utazáshoz. A téma kiváló hátteret biztosított, a műfaj alapvetően hálás lehetőség egy kisebb költségvetés kiaknázásához és az sem probléma, hogy az inspirációs források messziről is tisztán látszanak. A végeredmény viszont inkább érződik egy tisztességes iparosmunkának, mintsem szerelemprojektnek. Lelketlenül pedig nem lehet lelket simogatni.