![[Teszt] Scarf](/~thumbnail/scarf_header.png.cvsak.k.article-00-18-8y.3s5kdrr.jpg)
A Scarf egy karácsonyra időzített meseszép és relaxáló puzzle-platformer, ami épp olyan egyszerű, mint a címe, pár óra alatt végigjátszható, különösebb kihívás sincs benne, és mégis tökéletes játékos kezdése az évnek. Lássuk, miért!
Az Uprising Games 2018-ban bejelentett sálas kalandjába lehetetlen nem belelátni minimum a Journeyt, vagy egy féltucat másik hasonszőrű indie játékot, nekem például a Rime és a Hob ugrottak még be első ránézésre. Az említett címek báját nagyrészt a gyönyörű és letisztult látvány adja, ami azonban nem sokat érne hasonlóan csiszolt és jól működő játékmenet nélkül. Szerencsére a Scarf ilyen téren sem lóg ki, mert a központi területről portálokon keresztül egymás után megnyíló világok felfedezése közben sorra szerzünk meg különleges sálunkból eredő jópofa képességeket.
A sál egyébként egy elárvult sárkánykölyök, aki kezdeti bizalmatlanságát leküzdve hozzánk csapódik, majd egyre szorosabb kötelék alakul ki közte és a világába érkező furcsa nomád között, akit irányítunk, és aki a kalandra visszaemlékező narrátor is egyben. A történet egyébként legalább annyira nehezen megfogható, többféleképpen értelmezhető és titokzatos-filozofikus, mint sok hasonló játék esetében, amit mostanra többé-kevésbé elfogadtam műfaji sajátosságként. A világépítéshez hozzájárulnak a nehezen dekódolható történetfoszlányok és a világokban megtalálható képek, illetve gyűjtögethető tárgyak, de a kicsit zavaros célbaérés ellenére azért viszonylag egyértelmű üzenettel végződik a kaland, hasonlóan a szintén gyönyörű és melankolikus Sea of Solitude-hoz.
Amiben nincs hiba, az a Scarf csudaélvezetes játékmenete a rendkívül kézreálló irányítással és a pályák képességeink köré épített pofonegyszerű, mégis kielégítő ügyességi részeivel és feladványaival, a néha alaposan eldugott titkos zegzugokról nem is beszélve. Újdonsült sárkány pajtinkat segítő felfedezőutunkat csodálatos zenei aláfestés kíséri, az olyan szokásos képességek palettáját pedig, mint a dupla ugrás vagy a levegőben siklás, kiegészíti pár szokatlanabb is, például a saját magunk csúzliból kilövése, vagy a víz szétválasztása egy varázsgömb-szerűség segítségével. Ez utóbbi döbbenetesen szép, de a játék egészéről elmondható, hogy Unreal tech demónak sem lenne utolsó, csak ügyeljünk arra, hogy ránézzünk a grafikai opciókra – nálam valamiért be volt kapcsolva a kötött 30 framerate.
Ahogy az élet minden területén megvan a helye a lassításnak, úgy a videojátékok között is szükség van az olyan könnyedebb, adrenalinlöketek helyett teljes kikapcsolódást nyújtó címeknek, mint a Scarf. Ha nem is az eredetiség csúcsa, van annyira bájos és magával ragadó, hogy pár órára kirántson a mindennapi rohanásból, gyereket is nyugodtan leültethetünk elé, és az acsihajhász maximalistáknak is biztosít némi kihívást a jól eldugott gyűjtögetnivalókkal.
