RustlerTeszt

A történet főszereplője egy Guy nevű (haha) suttyó, aki a történelmileg még véletlenül sem autentikus nyílt világban kerekedik fel, hogy egy lovagi tornát megnyerjen, ezzel megkaparintva a király lányát és fele királyságát. Egy ilyen megmérettetésre azonban fel kell készülni. A felemelkedéshez számos idióta NPC-n és agyament küldetésen át vezet az út, de ha kedvünk úgy tartja, vagy csak gyors meggazdagodásra hajtunk, olykor akár céltalan öldöklésbe is kezdhetünk. A játékmenet tényleg nagyon hűen tükrözi a klasszikus GTA-két, pár szükséges változtatást leszámítva: autók helyett lovakat lovasítunk meg, pisztoly helyett számszeríjjal lövöldözünk, rendőrök helyett szirénával felszerelt lovas őrök üldöznek, rádió helyett pedig bárdok szolgáltatják a zenét. Közelharci fegyvereket lóbálva egy meglepően jól összerakott, de azért összességében mégis elég fapados harcrendszerrel szembesülünk, amelynél leginkább a staminára és a jól időzített counterekre kell odafigyelnünk lóbálás közben, meg persze a fegyverek eltérő sebességére. Az irányítás összességében kellően egyszerű és magától értetődő, inkább csak a behatárolt nézet miatt fogunk szívni olykor, főleg lóháton menekülés közben, mert egyrészt nem látjuk, hová megyünk, másrészt folyton valami tereptárgyba ütközünk.

A világ nem túl nagy és a városi-vidéki helyszínek váltakozásának köszönhetően kellemesen változatos, a rajta elszórt küldetések azonban már eggyel kevésbé kreatívak, a fő szálra azonban nem lehet panasz. Végülis mire számít az ember egy ilyen jellegű címnél, ha nem arra, hogy folyton elküldik ellopni valamit, vagy megölni valakit, ami szükségszerűen azzal jár, hogy rászállnak a hatóságok, akiket újra és újra le kell rázni? Még jó, hogy olykor bemenekülhetünk egy Pimp My Horse garázsba átfesteni a hátasunkat, mert más opció nagyon nincs, de az idétlen nevű képességek fejlesztésével azért javulnak a túlélési esélyeink. Vannak emlékezetesebbre sikerült feladatok is, a játék varázsát azonban tényleg a zsibbasztóan ostoba szereplők és párbeszédek, meg a végtelen jópofa utalás és kikacsintás adja, amiket itt nem fogok lelőni.

A fő inspirációforráshoz hűen a humor néha kicsit korhatáros, de többnyire baromi jó, akárcsak a teljesen idétlen karakterek, akik azonban sajnos elég idegesítő halandzsanyelven hadoválnak – ennél lehet, jobb lett volna a sima felirat. (Vagy tisztességes szinkron. - macko) A poénok értékeléséhez nem árt eléggé képben lenni a Monty Python munkásságával, sok popkultúrára vonatkozó geg azonban enélkül is átjön, meg hát, lehet az ellenfelekre kakát dobálni és van dedikált fingás gomb is. Az élőszereplős intróért és a célnak tökéletesen megfelelő, cel-shaded stílusú grafikáért jár a pirospont, és a zenével is csak akkor van gond, ha túlságosan eltávolodunk a felbérelt bárdunktól, aki muzikális támogatást nyújt a hősök kardélre hányásához, vagy a szerencsétlen parasztok terrorizálásához.

A pár óra alatt végigjátszható Rustlernek az a szerencséje, hogy mire kezdene nagyon unalmas lenni, már véget is ér, de azért a stáblistáig így is megkopik kissé a varázs. Kicsit csiszolatlan és lehetne egy fokkal eredetibb is, ha azonban valami könnyed és nosztalgikus, ugyanakkor teljesen őrült és nagyfokú szabadságot biztosító marhaságra vágyunk, akkor ezzel a bűnös élvezet fogalmát maximálian kimerítő címmel nagyon nem lőhetünk mellé.