Puyo Puyo Tetris 2Teszt

Klasszikus játékok vegyítéséről lévén szó, az alapokat nem magyaráznám túl, talán kicsit a Puyo részére azért kitérnék. A mobilos match-3 időzabálók korában ezt sem szükséges bemutatni senkinek: itt minimum négy azonos színű, amúgy párosával érkező gömböcöt kell egymás mellé, alá, fölé lavíroznunk, hogy eltűnjenek a játéktérről, helyet biztosítva a fölöttük lévő bogyók lepottyanásához. Minél okosabban pakoljuk őket, annál nagyobb eséllyel fognak láncreakció-szerűen elenyészni, így juttatva minket bónusz pontokhoz, illetve a képernyő másik felében ügyködő vetélytársunk területén egyre masszívabb akadályok jelennek meg.

Merthogy ez egy többszemélyes, egymás elleni meccsekre alapozó játék, amit történetesen lehet szólóban is tolni a gép ellen. És érdemes is, hiszen teljesítményünktől függően újabb karaktereket, pályákat és extra képességeket nyithatunk meg. A PPT2 legnagyobb újítása ugyanis a Skill Battle névre keresztelt módozat, ahol háromfős csapatot összeválogatva olyan mérkőzéseket vívhatunk, ahol a tagoktól függ, mennyi HP-nk és MP-nk van (!), milyen speciális képességekkel rendelkezünk (erősebb támadás, gyógyítás stb.), egy kis rpg-szerű fűszert hintve az elegyre. Ebben a módban értelemszerűen az veszít, akinek előbb elfogy a HP-ja.

Az egyszemélyes csatákat igyekeznek kellemesebbé tenni az „Adventure“ mód egy habkönnyű történet beiktatásával, mely visszarepített boldog fiatalságom hétvégéinek rajzfilm-bámulós szakaszába - node nem a szombati, inkább a vasárnap reggeli, sokszor zsibbasztó, végtelen animációs sorozataira emlékeztetvén. Hét világban mászkálhatunk az összecsapásokat jelképező csomópontok között, a’la oldschool Super Mario, csak nehézkesebben (szerencsére alternatív módon, menüből is elérhetőek ezek). Szinte minden lépésünknél beleütközünk valakibe, akivel beszélgetünk egy sort, mielőtt megmérkőzünk. Szépen sorban itt vezetnek be minket a különféle játékvariánsok szabályaiba, melyek közül később online, vagy offline, akár négyen is kedvünkre játszhatunk.

Az alap Tetris-en és Puyo-n túl eltölthetjük időnket ezek különböző mértékű keverékével is, szabályos időközönként váltva egymást, vagy totálisan egybeolvasztva, nem szólva a már említett rpg-s mókáról. Tartalmas, igen, sokszínű (szó szerint), persze, és mindez leginkább az alapoknak köszönhető. A körítés meg inkább töltelék, hogy a kisebbek figyelmét is tovább lekösse. Viszont korrekt, hogy technikailag majdnem hibátlan a megvalósítás, igaz, nem volt nehéz dolguk a fejlesztőknek. Majdnem, mondom, mert eléggé kikerekedett a szemem, amikor a program elkezdett panaszkodni, hogy nincs elég helye elmenteni a visszajátszás felvételét. A szívroham után leellenőriztem, hogy nincs baj, nem az egész rendszerre érti, a replay-eket pedig a Theater menüpontban törölni lehet. Sőt, kell, bizonyos időközönként, az ilyen apróságokkal matatva vesződni plusz nyűg. A térképeken a hud kitakarja az útvonalak nagy részét, néha oda-vissza mászkáltam rajta, csak a célhoz nem jutottam el egyszerűen, mert az irányok sem egyértelműek. A tényleges játék részén is vannak aggályaim, sok esetben durván erősebb az ellenfél, ha nem figyelsz (és nem figyelsz, mert a saját térfeledre koncentrálsz), előhúz a semmiből egy tonnányi követ, majd rádzúdítja.

Felmerül a kérdés, mennyire lehetünk elnézőek a PPT2-vel, hiszen bár kisebbek számára készült, az apró kényelmetlen megoldások sokszor zavaróak, amiket a harsány színpompa és hangulat sem tud elfedni. Kenyérmorzsa a gyümölcslevesben. Maga a játék szépen fut, és őszintén, nincsen ehhez a látványhoz erőműre szükség. Aztán ki tudja, milyen raytracing-es csodát művelnek a jövőre érkező pc verzióval, ám valószínűtlen. Egy szó, mint száz, ha van a környezetedben gyerkőc (esetleg te vagy az), érdemes a Puyo Puyo Tetris 2-re voksolni, egyébként sajnos nem, mert vannak nála jobb műfajtársak, minden platformon - Switchen is.