Nikoderiko: The Magical WorldTeszt

Csapjak a lecsóba, a címszereplő állat (ezúttal nem sün, gorilla, vízvezeték-szerelő vagy mókus) egy mongúz, aki tettestársával (Luna) léghajózva kapásból talál egy ládányi kincset. Amit azon nyomban elveszít a gonosz, otromba Grimbald (valami kígyóhüllő) ármánykodásainak hála. Nincs mit tenni, a gazember nyomába kell eredni, megküzdeni a terepakadályokkal, a kígyó-hadsereggel (ahova gyanúsan felvettek néhány rétisast, ugandai knuckles-t meg gilisztát például), legyűrni a főellenfeleket (hód, sárkány, kobold szakács ésatöbbi), aztán szépen belehajítani Grimbald szűrét a NAPBA!!! Vagy ilyesmi, valószínűleg hiba lett volna túlbonyolítani a sztorit, hiszen a Nikoderiko célcsoportja érezhetően a fiatalabb korosztály. Várjunk csak… Sárkány?

A játékról süt a vidám, könnyed hangulat: a grafika színes, mint egy délutáni matiné rajzfilm, a karakterek animációja remek, a hanghatások és a háttérdallamok kompozíciója fesztelen, már-már nyugtató hatású, a játékmenet pedig kellően egyszerű, ugyanakkor változatos. Minden együtt van a Nikoderiko-ban ahhoz, hogy akár, mint egy kellemes Nintendo kaland, fantasztikus kikapcsolódást nyújtson az egész családnak. Többnyire. A pályákon való egyszerű végighaladás szinte alig okoz kihívást még az olyan, fiatalos reflexeknek lassan érzékeny búcsút intő veterán játékosnak sem, mint amilyen én vagyok. Viszont megemlítendő, hogy akadnak nehézségi tüskék a kb. hét-nyolc órás végigjátszás során. Nem vészesek, azonban arra sarkallt, hogy a furfangosabb, mindent összegyűjtő második etapot már a kettő közül könnyebb opciót választva indítottam. Meglepetésemre alig éreztem a kettő között különbséget (apróságokról van szó csupán: halál után több szívecske, ellenfelek ütközési zónája megengedőbb, ilyesmi), a két választható, akár pályánként cserélhető karakter viszont külsejüktől eltekintve teljesen megegyezik. Nem, a nehézség igazából a pályákon található gyűjtögetnivalók, a többé-kevésbé elrejtett bónusz szakaszok és a zsákutca végű, jutalomfalatot kínáló leágazások képében jelentkezik. Mondhatnám a boss harcokat is, de valójában azokhoz inkább türelem kell és kitartás.

Ha már. Minden pályán találunk a temérdek [s]érmén[/s] csillagon és szívecskén kívül egy lila gyémántot, két kulcsot (a bónusz szakaszok teljesítéséért), valamint N, I, K és O betűket (mint KONG az ihletforrásban). Ha viszont nem ébred benned vágy a gyűjtögetésre, a Nikoderiko habkönnyűen, viszonylag gyorsan végigjátszható a maga 29 pályájával. Másodjára, szarkamódra mindent összeszedegetve már lényegesen egyszerűbb dolgom volt a haladással – így az kb. ugyanannyi időbe telt. És be kell vallanom, közben remekül szórakoztam. Valahonnan a tudatalattiból még a Sonic-ok pályatervezése is felrémlett, hiszen ezek a mongúzok néha közel olyan fürgék, mint a piroscipős sünök (persze nem), ráadásul a helyszínek tematikussága is hasonlít. Belegondolva, butaság lenne mást várni ebben a zsánerben, főleg, hogy tényleg példásan sikerült szinte mind. Metroidokat nem ismerők figyelmébe ajánlom, hogy kezdésnél nézzenek el minden pálya bal végébe, többnyire akad valami “titkos” finomság.