[HUNgame] [Teszt] Neon Wings: Air Race

Neon Wings: Air Race

dragCsető Zsolt2021.05.31. 15:15

Hiába vannak meg a műfajnak a maga megkerülhetetlen klasszikusai (gondolva itt leginkább a WipEoutra és az F-Zeróra), nem mondhatjuk, hogy roskadozik a kínálat a futurisztikus versenyjátékoktól – olyannyira nem, hogy kifejezetten ritkaságszámba mennek ezekben az időkben. Várady Zsolt és csapata talán emiatt is érezték úgy, hogy ideje betörni ebbe a résbe: ennek lett az eredménye a Neon Wings: Air Race, amely nem akar a legendák babérjaira törni, sokkal inkább kis léptékben szállítja az örömöket.

neon wings air race screenshot 1

A Neon Wings egyik fő sajátossága, hogy nem klasszikus pályaversenyzést kínál, hanem többé-kevésbé nyitott pályákon kell száguldoznunk. Na nem céltalanul: a kékkel kijelölt útvonal az ideális versenysáv (a maximális sebességet is csak akkor érjük el, ha közel repülünk hozzá), a jól láthatóan jelölt checkpoint-kapuk érintése pedig kötelező. Ez utóbbi szisztéma kissé bosszantó tud lenni, hiszen így vannak olyan pontjai a pályáknak, ahol lényegében nem hibázhatunk, mert ha elvétjük a gyűrűt, akkor rögvest resetelnünk kell versenyhajónkat. Ha azonban elfogadjuk ezt a szabályrendszer részeként, akkor egészen szórakoztató tud lenni a vertikális szabadságfokkal is rendelkező száguldozás.

neon wings air race screenshot 2

Maga a nehézség egészen jól skálázott: a négy kategóriába sorolt járművek fokozatosan növelik a kihívást, így a kezelés tanulási folyamata lényegében folyamatos – az egyes Tierek közti váltásnál mindig kicsit újra kell tanulnunk a dolgokat. Maguk a versenyek már sokkal inkább a Mario Kart-féle receptet követik: nyilván nem árt, ha jól fűzzük egymásba az ideális íveket, de nekem az volt az érzésem, hogy a power-upok és a rubberbanding szerepe sokkal jelentősebb. Igazán elhúzni még hibátlan versenyzéssel sem tudtam, ugyanakkor két-három sorozatban elkapott találat vagy elbénázott kanyar után is nagyon hamar fel tudtam érni a mezőnyre. Ennek megvan az az előnye, hogy a futamok mindig izgalmasak, ugyanakkor elég bosszantó úgy utolsónak lenni, hogy végig vezetsz, majd méterekkel a célvonal előtt benyelsz egy rakétát...

Még szerencse, hogy a Neon Wingsben egyetlen méter sem vész kárba, hiszen folyamatosan gyűjthetjük a pénzt, amivel az új hajókat, fejlesztéseket és pályákat nyithatunk meg. De nem maradnak el a testreszabási lehetőségek sem, valamint néhány apró minijátékkal is elüthetjük az időt a szabadon bejárható hangárban. Ezzel együtt a magyar fejlesztésű játék rendkívül egyszerű darab, komolyabb karriert vagy hasonlót az alapvető játékmódok (verseny, bajnokság, időfutam) mellett hiába keresünk. Ezt azonban nem igazán lehet felróni neki, hiszen egy mindössze 4 eurós játékról beszélünk.

neon wings air race screenshot 3

A Neon Wings: Air Race egy újabb remek példa arra, hogy a magyar indie fejlesztők is egyre bátrabban nyúlnak a klasszikus konzolos zsánerekhez, ezeknek pedig PC-n is meglehet a célközönségük. Pláne ennyiért: a hazai alkotás (a szó szigorúan pozitív értelmében véve) filléres darab, és bár ennek megfelelően nincs mögötte komolyabb tartalom vagy produkciós érték, így is van annyira sajátos és szórakoztató, hogy érdemes tenni vele egy próbát. Ha mással nem, hát a demóval!

Platform: PC (tesztelt) Kiadó, Fejlesztő: Várady Zsolt, SXtheOne Megjelenés: 2021. május 15. Ár: 4 EUR

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Godzilla Minus Zero

4 órája
1

Gamer365 podcast S20 | E03

Ééés it a Gamer365 podcast novemberi (a bevezetőben elhangzottakkal ellentétben az idei harmadik) epizódja, amiben valamivel több, mint egy órában elég sok mindenről beszélünk.

1 napja
9

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

2 napja
18

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

3 napja
7

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

3 napja
19

Ecstatica I + II

4 napja
21

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

4 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

4 napja
4

Way of the Hunter 2

5 napja
6

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

5 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

5 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

6 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

6 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

9 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

9 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

9 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

2026.10.29.
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

2026.10.29.
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

2026.10.28.
6

Joe & Mac Retro Collection

2026.10.28.
5