[Teszt] Mega Man X Dive (Offline)

Mega Man X Dive (Offline)

mcmackoGéczy Attila2023.09.26. 22:30

A Mega Man X sorozat sok szempontból az örökös kedvenceim közé tartozik. A Capcom generációkon át formálta a felturbózott Kék Bombázó receptet, de valahol talán az X1-2-3 környékén volt a csúcson az ágyúkarú robo-menő-manó.

Persze később a PSX-es részek is ügyesen hozták az ügyességi/akció/platforming keveréket, de a PS2 korszakra elfáradt a móka. A Capcom mostanában elő-előveszi a korábbi Mega Man játékokat, sőt, az alapszériát is értelmes módon folytatta, háromszor is, az igazi X-folytatásra várni kellett. Nos a Mega Man X Dive érkezése a fentiek értelmében engem teljesen hidegen hagyott, révén az X-sorozat esetében a Capcom a folytatás igényét egy mobiljáték/gacha formájában érezte megvalósítandónak. A most megjelent, mobiltalanított Offline változat viszont még annyi izgalmat is veszt a teljes képből, ami miatt a mobilos játékra egyáltalán rá lehetett kattanni.

Oké, szerintem még senki nem járta körül eddig ilyen „negatív” értelemben azt, hogy gacha mechanikák pénzügyi rétegét kivették egy játékból. Ez általában pozitív, és most sem mondanám azt, hogy etikailag nem ez a helyes döntés egy szolgáltatás alapú játék vége felé közeledve. De ehhez jóféle játék is kell.

A Mega Man X Dive egyébként egy baromi leegyszerűsített Mega Man X a játékmenetét tekintve, ahol rövid kis pályaszakaszokon, az ugrabugrálást leszámítva automatikus célzással, darálással megy az akció. Tudjátok, ahogy azt egy érintőkijelző elbírja. Minél több fegyót grindelünk magunknak, minél magasabb szintje van az egyes páncélunknak, képességünknek, annál könnyebben megyünk előre.

Az igazi Mega Man X kihívást ne is nagyon keressétek, aki többet tejelt a mobiljátékban, vagy itt, aki többet grindel, az nyeri az egyre nehezedő szekciókat. A pályák vezetése amúgy a klasszikus "gaming-on-the-go" falatozás elvére van felhúzva, ami szintén töri a Mega Man immerziót. A gacha rész kiherélésével pedig az egész formula kissé az értelmét veszti. Mert haladunk a történetben, jó bőkezűen kapjuk a lootot, amiért eddig csengetni kellett… de a motiváció, a klasszikus értelemben vett videojátékos önfejlődés és haladás jutalma elmarad.

Azt nem lehet egyébként mondani, hogy a Dive nem vérprofi. Rettentő jól kitalált rendszert raktak a játék mögé, a matek okos tervezők munkája. Mint ahogy a prezentáció is próbál sok régi emlékezetes Mega Man X pilanatra reflektálni valahogy. A készítők nem felejtették el a régi rajongókat, a kérdés inkább az, hogy mekkora az átfedés az ős-fanok és azok között, akik egy mobilos pénznyelde, illetve annak mikrotranzakció-mentes kivezetése formájában is elégedettek Mega Man X újraeljövetelével.

Én speciel nem is tudom hová tenni a dolgokat. Gacha- és mobiljáték, de mobiltelefon és mikrotranzakciók nélkül érkezik. Mega Man X játék, ám a szokásos kihívás helyett eltérő jellegű fokozatossággal, és RPG-light elemekkel operál. Belemélyedéshez így sekély darab; gyorsan megtanulható, casual Mega Man játékhoz képest pedig talán egy picit bonyolult is. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e valaki, aki ezzel a kombóval így elégedett, de abban azért bízhatunk, hogy ez a szereplés nem gátolja, inkább katalizálja majd egy új, igazi folytatás eljövetelét.

PLATFORM PC KIADÓ Capcom FEJLESZTŐ Capcom
MEGJELENÉS 2023. szeptember 01. ÁR kb. 12,000 Ft

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

6 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

16 órája

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

3 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

4 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

7 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1