[Teszt] Mail Time

Mail Time

siklaraSimon Klára2023.04.28. 20:00

Apró, ám megbecsült pályakezdő postásként szaladgálhatsz a Mail Time bájos világában, ahol hibbant erdei állatkák ügyes-bajos dolgait megoldva bizonyíthatod rátermettségedet végtelenül stresszmentesen.

A Kickstarteren fogant, alig pár ember szerelemprojektjeként elkészült és a Wholesome Games közösség által várva-várt Mail Time-ban egy pöttöm postás tanonc szerepét ölthetjük magunkra, akinek mozgalmas első munkanapját játszhatjuk végig. A vicces kis figura nemét, haját, hajszínét, gomba tökfödője, ruhája és hátizsákja színét, valamint a sikláshoz használt ernyőjét is testreszabhatjuk néhány megadott lehetőség alapján, majd egyből a munka sűrűjében is találjuk magunkat. A viszonylag kisméretű, ám kellően változatos világ, amelyben első kézbesítendő levelünk címzettje után kutatunk, mintha valakinek a kertje lenne egy hangya szemszögéből. Grumblewood Grove-ot a szokatlan méretarányok teszik némiképp izgalmassá: mi magunk ugyanúgy eltörpülünk a fűszálakhoz, virágokhoz, vagy akár egy kerti piknik kellékeihez képest, mint az erdei állatokból álló sokszínű közösség, amelynek tagjait levelek kézbesítése közben sorra megismerhetjük.

A Mail Time egy egyszerű külső nézetes 3D platformer "cottagecore" kalandjáték elemekkel. Ahová gyalog nem jutunk el, oda ugrálva, vagy a levegőben siklással tudunk, az utunkba kerülő állatokkal beszélgetünk, majd amikor már konkrét megbízásokat hajtunk végre, az aktuális feladatainkat a képernyő bal oldalán látva a noteszünk nyitogatása nélkül is mindig tudjuk, kihez kell épp eljutnunk. Maga a rohangálás nem feltétlenül izgalmas, de mivel a világ eleve nem nagy, sosem tart túl sokáig eljutni a következő címzetthez, engem pedig hamar elkapott a flow-élmény, és nagyon jól esett, hogy különösebb nehézség nélkül teljesítek olyan feladatokat, amivel cuki állatokat teszek boldoggá. A meglepően relaxáló virtuális futkosást idilli zenei aláfestés kíséri, és noha olykor bosszantó egy-egy pontatlanabbnak érződő ugrás (a fizika néha elég viccesen működik), sem ezek, sem a kisebb technikai hibák nem voltak számomra túlzottan zavaróak. A legbosszantóbb az volt, amikor néha egy-egy párbeszédablak nem tűnt el a képernyőről és kénytelen voltam kilépni a főmenübe, majd visszalépni, illetve néha némelyik tereptárgy sem töltött be, ez azonban csak egészen ritkán fordult elő. Az egér és billentyűzet irányítás sokkal jobban rávilágít a csiszolatlanságokra, de Xbox controllerrel nem volt gond.

Bár a történet bő két óra alatt végigjátszható, unatkozni egy percig sem fogunk, mert akárkivel csak beszédbe elegyedünk, az igénybe kívánja venni a szolgáltatásunkat. Az öreg hód a hangos felső szomszédjának üzen, az önbizalomhiányos liba a csigához szeretne közelebb kerülni, a nyúl az elvesztett érméit keresteti meg velünk, amikkel a pénzéhes macskának lóg, és így tovább. Miközben lótunk-futunk és sok vicces párbeszédet olvasunk végig (szinkron nincs), különböző gyűjtögetnivalókat is összeszedhetünk, amelyek némelyike egy-egy ránk bízott feladathoz kell, mások azonban csak a feladatainkat is tartalmazó noteszünkben adnak egy általában achievementnek megfelelő pecsétet. Ezekből nincs sok és némelyik csak a kapcsolódó feladat elvállalása után jelenik meg, például a gombász denevérnek különböző gombafajták mintáit kell leszállítanunk, cserébe pedig egyre többféle, a fejünket ékesítő gombakalap közül választhatunk.

Bájos stílusa, kellemes pasztellszínei, szórakoztató karakterei és humora, illetve általános életbölcsességektől sem mentes könnyed története okán a Mail Time kellemes egyestés kikapcsolódás egy bögre meleg kakaóval arra az esetre, amikor játszanál valamit, de már elfogyott az agyad. Egy interaktív mesekönyv, amely játszatja magát és felnőttként is szórakoztató, ám rövidsége és technikai kiforratlanságai okán talán érdemes megvárni pár patchet, vagy a konzolos megjelenést.

PLATFORM PC (PlayStation 5, Switch később)
KIADÓ Freedom Games | FEJLESZTŐ Kela van der Deijl
MEGJELENÉS 2023. április 27. ÁR 20 EUR (7500 Ft)

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ecstatica I + II

19 órája
5

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

22 órája
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

22 órája
4

Way of the Hunter 2

1 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

1 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

2 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

3 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

5 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

5 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

5 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

6 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

6 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

7 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

7 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

7 napja
3

Silver Pines

8 napja
5

Hello Kitty Party Land

8 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

9 napja
11