[Teszt] Jusant

Jusant

Gamer3652023.11.03. 20:56

Az új játékmechanikákra mindig fogékonyak vagyunk, még akkor is, ha az "újdonság" meglévő elemekből áll össze valami addig nem látott mozaikképpé. A Don't Nod csapata a Jusanttal végérvényesen bizonyítja, hogy jóval több van bennük, mint amit az epizodikus kalandjaik után gondolunk róluk. Felmentünk a hegyekbe, hogy lehozzuk onnan a száraz, pusztító Apály ellenszerét! Teszt!

Egy fiú az apokalipszis küszöbén, vagy esetleg jóval utána? A világ kiszáradt, a táskában mocorgó kék lény, és az előtte tornyosuló hegy lehet a jövő záloga? Az Abzu után szabadon ismét a természet erejével mérjük össze erőnket, ám a vizes mélység helyett a száraz magaslat hív minket kalandra. Ebben pedig társunk a hegymászós-játékmenet, a gamepad két analóg karja, és a fiú testi-lelki ereje, akinek szemlátomást nem kottyan meg több száz méter magaslatba törő sziklamászás.

Ha azt hinnéd, hogy a Jusant egy egyszerű mászószimulátor, akkor nagyon keveset érzékeltél eddig a játékból. A mászáshoz köthető szakaszok ugyanis inkább igénylik a térlátást és a felállított "környezeti-puzzle" megfejtésének képességét, mint az ügyességet. A Jusant nem enged meghalni, de kíméletlenül visszaesel a kezdőpontba, ha nem használod jól a helyzetfelismerést, a dinamikus pályaelemek (nap, szél, mocorgó kőbogarak, stb.) összességét, vagy a három, mentőövként szolgáló sziklaszöget, ami nem csak köztes "checkpoint" lehetőségként, de lendületvétel és belógás szempontjából is hozhat új perspektívát.

Emellett a Jusant ügyesen bánik azokkal a kellékekkel, amelyek a narratív, utazást középpontba helyező játékok is munkálkodtak. Ismerős lesz a homokkőből vájt szélmalom, a monolitszerű épületek sora, a már-már törzsi múltat idéző tereptárgyak és gyűjtögetnivalók, a torony apály utáni kiszáradt szegleteiben. És bár minden kiszögellésből ömlik a szomorúság, a Jusant soha nem ül rá a válladra, nem nyom el, gyönyörű zenéivel nem akar mást, csak egy méltóságos atmoszférát húzni köréd.

Ebben az Unreal 5 motor is segíti. A látvány egyszerű, mégis részletes. A bevilágítás már-már tolakodó, mégis hatásos. A grafikusok kiváló munkáját a motor is segíti. Bár minden platformon vannak stutter-jellegű döcögések, azért még a Steam Deck-ből is elfogadható élményt lehet kifacsarni. Nem csak a kő alól másznak elő apró bogarak, pár beakadás és félrecsúszott shader itt-ott elő tud fordulni. Mégsem lehet a Jusant technikai megoldásaira haragudni, az összkép jól szolgálja a belbecs részleteit.

2023 évét jól jellemzi, hogy egy dús időszak közepén, egy ilyen száraz világban játszódó puzzle-kaland is üde oázisként csillog. A Don't Nod csapata előtt jár a fejbiccentés, a Jusant pedig odamászik a brutális őszi megjelenéssorozat legmagasabbra vágyó címei közé.

PLATFORM PC (tesztelt), Xbox Series (Game Pass), PlayStation 5
KIADÓ/Fejlesztő Don't Nod Entertainment
MEGJELENÉS 2023. október 31. ÁR 8740 Ft

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

2 órája

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

11 órája
20

Heti megjelenések | 2026 #30

23 órája
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

1 napja
2

Welcome to Kowloon

2 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

3 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

4 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 napja
2

Star Fox (2026)

5 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

5 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

6 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

6 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

7 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

7 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

8 napja
6

Biomechanical Toy

9 napja
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23

Deer & Boy

Egy aprócska francia csapat próbál maradandót alkotni a narratív központú cinematic platformerek között debütáló játékával. Segíthet ebben egy csodaszarvas? Tesztünkből kiderül!

2026.07.10.
3

Elbocsátások a Ubisoftnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Dragon Ball Xenoverse 3, Once Human, Fright Train, Palworld, Call of Duty: Black Ops 1 & 2.

2026.07.10.
20