GleylancerTeszt

Nyilván, amikor az ember elindítja a Gleylancert (ahogyan a modern kiadás írja), már tudja, hogy mire számít. Mégis, én sem emulátoron, sem máshol nem játszottam a címmel, így meglepődtem, hogy az amúgy egy floppilemezre felférő ROM mennyire szuper mangás átvezetőket és milyen rafkós háttereket, pályákat és sokrétű akciót kínál. A sztori mai szemmel nyilván nem nagy szám, de jó hogy van, és az apja után induló pilótalány karaktere is pozitív energiákat hoz. A szintek felépítése viszont kiváló, minden pályára jut valami mechanikai ötlet, vagy grafikai megoldás, ami visz tovább előre. A lövöldözéshez többféle Gunner/Mover oldalágyút vehetünk fel, az irányításukat pedig hétféleképp állíthatjuk be - ezeket a játék "formációnak" hívja.

A Gleylancer nehézsége egyébként alapszinten meglepett. Halál esetén pálya elejéről, vagy checkpointtól indul a móka. Egészen addig izzadtam a játékkal, míg rá nem jöttem, hogy van save state, és van visszatekerés is, így azt mondom 2021-es mércével is fogyasztható a csomag. Amúgy lehet találni réseket a pajzson, például egy bound shot/search formáció kombinációval atomhatékonyan lehet haladni előre, de könnyú így is életet veszteni.

A készítők frankó CRT filtereket is raktak az emuláció mögé, amit sok-sok opción keresztül lehet beállítani. A késleltetés tekintetében az OLED tévém game módjában elfogadható érzést nyújtott, de nem mondom, hogy nincs minimális késleltetés. Series X-en amúgy Quick Resume-al ugrottam vissza a játékba, szóval minden téren azt lehet mondani, hogy figyeltek az átiratra.

A Gleylancer bátran ajánlható azoknak, akik a shooter műfaj történelmében szeretnének kicsit áskálódni. Az ára Xboxon pl. 2000 Ft környékén mozog, ami tökéletes pozíció egy ilyen újrakiadáshoz. Bár nem a Gleylancerrel fogsz beleszeretni a műfajba, ha kicsit is szereted a scrollozós lövöldéket, akkor érdemes repkedned egy sort az űrsólyommal.