[Próbakör] Gran Turismo 5

Gran Turismo 5

dragCsető Zsolt2010.08.18. 16:30

A kölni vásárcsarnokba belépve első utunk - a kötelező körök után persze - a Sony standjára vezetett, hogy még azelőtt rávethessük magunkat a Gran Turismo 5 Gamescomos demójára, hogy a lassan, de biztosan beszivárgó sajtó rávetné ellepné a Polyphony Digital játékát.

A kíváncsi szemek - szó szerint - akár 3D-ben is próbát tehettek az ötödik résszel, mi "hagyományos" formában pattantunk bele a cockpitbe, és igyekeztünk az újdonságokra koncentrálni, mert hogy bizony olyanok is voltak a játék legfrissebb próbaverziójában.

Ott van például a pályafelhozatal. A jól ismert aszfaltcsíkok és raliszakaszok (Nürburgring Nordschleife, Nürburgring GP, Rome, Madrid, Tokyo Route 246, Indianapolis Speedway, Circuit de la Sarthe, Top Gear Test Track, Toscana) mellett két új lehetőség is ott lapult a menüben: az egyik a híres monzai versenypálya, amely a sorozat történetében most először teszi tiszteletét, a másik pedig az első pillantásra meglepően rövid és egyszerű Piazza del Campo, amely szintén egy, a franchise esetében újdonságnak számító dologhoz kapcsolódik.

Hogy mi ez az új dolog? A gokartok, mert hogy mostantól ilyen futamok is lesznek a játékban - így az említett pálya milyensége is érthető. Természetesen ki is próbáltuk őket, és nagyjából pont azt nyújtották, ami elvárható ezektől az agilis miniatűr gépektől - külön öröm, hogy az összes segítség kikapcsolásával a vezetési modell itt is képes kellő kihívást nyújtani a játékos számára.

Apróság, de mindenképpen fel kell írni az újdonságok listájára a régóta követelt guminyomokat, hiszen végre ezek is bekerültek a játékba, emellett pedig két olyan dolog volt még, amit szívesen kipróbáltunk volna, csak éppen a demó erre nem kínált lehetőséget. Az egyik a Course Maker, vagyis a pályaszerkesztő, amivel már csak azért is jó lett volna megismerkedni, hogy végre tisztázódjon, mit is takar pontosan, a másik pedig a Drift versenyek, melyek szintén egy lezárt menüpont mögül csábítgatták a játékosokat.


A FRISS FAMITSU-BÓL

Egy kis kitérő: a japán Famitsu legfrissebb számában Kazunori Yamauchi elárult néhány új információt. Kiderült például, hogy mélyül, és egyben nagyobb hangsúlyt is kap a negyedik részben debütált B-Spec mód, ahol egy utasítható AI-ra bízhatjuk a versenyt: virtuális pilótánk például most már fizikálisan és mentálisan is kifáradhat idővel, így a boxkiállások alkalmával lesz lehetőség sofőrcserére is. Szó esett az időjárásváltozásról is: Yamauchi elmondása szerint még mindig folynak finomítások, így ezzel kapcsolatosan továbbra sem tud végleges állásponttal szolgálni.

A végleges verziót nem érinti, de mi mindenképpen szomorúak voltunk egy valami miatt: ez konkrétan a Gamescomra kicipelt build grafikai minősége, ami nem csak az E3-as, de talán még az egy évvel ezelőtti demóverziótól is elmaradt - szívesen élveztük volna teljes pompájában a játék "normál" körülmények között egyébként abszolút kiemelkedő látványát.

Összességében persze sok rossz szavunk nem lehet: a Gran Turismo 5 szépen bővül hónapról-hónapra, így a november harmadikára kitűzött európai premier alkalmával egy tartalmilag és funkcióit tekintve is lassan egészségtelenül kövér játékot emelhetünk majd le a polcról - jó értelemben véve, persze. Videóztunk is - a mozgókép lent várakozik.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

4 órája
2

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

14 órája

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

22 órája
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

3 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

3 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

4 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

7 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1