Assassin's Creed Chronicles: IndiaTeszt

Meglepően sok idő, nagyjából háromnegyed év telt el az Assassin's Creed akció-platformer-lopakodós spinoff trilógiájának első és második része között, ami mindenképp bizakodásra adott okot, hiszen a tavaly megjelent, Kínában játszódó epizód azért nem tartozott a stílusa élmezőnyébe. Ha pedig ennyi idő kellett ahhoz, hogy kijöjjön a következő rész, akkor csak sikerült a Climaxnak észbe kapnia és kijavítania azokat a zavaró hibákat, nem? Hát nem, az Assassin's Creed Chronicles: India pontosan ugyanazokban a gödrökben bukik el mint elődje, sőt, menet közben talán még talált is néhány újat.

Háromszáz évvel járunk a kínai események után (vagy ha a másik irányból nézzük: úgy huszonöt évvel a Syndicate cselekménye előtt), a helyszín pedig, minő meglepetés, India. Legalábbis a játék java részében, mert kivételesen a sztori folyamán teszünk egy apró túrát is, így például felbukkanunk az éppen az első angol-afgán háborút nyögő Afganisztánban is. Kapunk egy új főszereplőt, egy Arbaaz nevű asszasszint, aki természetesen megint összeakasztja a bajuszát a templarokkal, most éppen a híres Koh-i-Noor gyémánt tulajdonjoga miatt, amiről viszonylag gyorsan kiderül, hogy nem is csak egy szimpla méregdrága drágakő, hanem egyben egy Precursor masina része is. Szóval van itt minden ami Assassin's Creed játékba kell - a probléma az, hogy mindez soha, egyetlen pillanatra sem áll össze egy épkézláb történetté. A sztori darabos és szörnyen kiszámítható, a karakterek rémisztően kidolgozatlanok, egydimenziósak, fordulat pedig lényegében nincs a játékban - oké, az Assassin's Creed sorozatot (különösen az utóbbi részeket) nem is a mélyenszántó, profin megírt karakterekért és történetekért szeretjük, de itt még a sorozat átlagához képest is komoly lemaradást tapasztalhatunk.

Játékmenet tekintetében lényegében száz százalékban ugyanazt kapjuk, mint a korábbi részben, annak minden előnyével és hátrányával. Most is viszonylag szabadon választhatunk, hogy lopakodva, vagy asszasszinkodva járjuk be a pályákat, értelemszerűen (?!) az előbbiért több pont jár, majd a pálya végén az összeszedett pontok függvényében kapunk ilyen-olyan bónuszokat. Minimálisan változtattak az eszköztárunkon (értsd: kaptunk egy chakramot), de ugyanúgy a kicsit fura, két és fél dimenziós pályákon kell navigálnunk. Legutóbb megjegyeztem, hogy karakterünk könnyen eltéved a különböző dimenziók között, ez most is ugyanúgy van, a legkisebb javulást se tapasztaltam. Sőt, bár a kínai kaland se nagyon kedvezett a harciasabb lelkű játékosoknak, itt talán még tovább bünteti őket a játék azzal, hogy Arbaaz rémisztően lassú animációval, kicsit esetlenül kardozik, szóval most aztán tényleg ha csak lehet, érdemes elkerülni a konfrontációt.

Viszont egy dolgot el kell ismernem: ahogy a korábbi részben, úgy most is nagyon rendben van a játék látvány szempontjából. Nyilván nem itt kell keresni a dobozos címek brutálisan kidolgozott környezetét, azonban művészeti szempontból nagyon jól sikerült hozni az indiai szín- és látványvilágot. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy bár nem tartozom az fps számoló emberek közé, még számomra is zavaró volt, hogy egy ilyen, az ügyességre nagyban építő és cserébe látványban nem túl sokat kínáló játék inkább valahol a harmincas másodpercenkénti képkocka környékén tanyázik. Ahogy az is zavaró volt, mennyire lélektelenre, már-már amatőrre sikerült a játék szinkronja, rég láttam (vagyis hallottam) olyan, nagy kiadó egyik stúdiójából kikerült játékot, ahol úgy éreztem, hogy egyszerűen összeszedtek valakit az irodából, hogy ugyan mondja már fel ezeket a szövegeket.

Csalódott vagyok. Csalódott vagyok, mert bár az Assassin's Creed Chronicles kínai része korántsem volt a sorozat kiemelkedő darabja, elég stabil alapot biztosított ahhoz, hogy valamennyi plusz munka belefektetésével egy egészen hangulatos spinoffot tudjon a Climax felmutatni. Ehhez képest egész egyszerűen nem tudom, mit csináltak az elmúlt háromnegyed év alatt, mert látszólag csak annyi történt, hogy gyorsan kicserélték az előd assetjeit, majd összecsaptak valami történetet hozzá. Hát srácok, elárulok valamit: ennyi bőven kevés az üdvösséghez.