Salt and SanctuaryTeszt

Mikortól számít valami igazán nagy sikernek? Nos, az egészen biztosan jó indikátor, ha megjelennek az első másolatok. A Dark Souls sem kerülhette el a sorsát: egyre többen szeretnének kapni egy szeletet a From Software tortájából, így nem véletlen, hogy szép lassan beszivárgott a videojáték-szótárba a "soulslike" kifejezés. A Ska Studios legújabb alkotása, a Salt and Sanctuary mind közül az eddigi legjobb, legminőségibb darab.

Bevallom őszintén, kezdetben kicsit szkeptikus voltam, és azt hittem, olcsó reklámfogás csupán a Dark Souls-hoz való hasonlítgatás a játék esetében. Nagyobbat nem is tévedhettem volna: a Salt & Sanctuary TÉNYLEG egy két dimenziós Souls játék, a legkisebb túlzás nélkül - konkrétan az összes jellegzetes játékrendszert átvették, számos esetben egy az egyben. Lelkek helyett itt sót kapsz a legyőzött ellenfelek után, ebből tudod fejleszteni karaktered és felszereléseidet. Ha meghalsz, elvész az összes, ami éppen nálad volt, és csak egy esélyt kapsz arra, hogy visszaszerezd, méghozzá a legutóbbi checkpointtól indulva - itt most nem tábortüzek ezek, hanem szentélyek. Ja igen, és mindez persze egy akció-szerepjáték műfaji követelményeinek megfelelve - csak éppen most nem térben fedezed fel a világot, hanem 2D-ben. A sort hosszasan lehetne folytatni.

Igazából ez utóbbi, a 2D a legnagyobb különbség, valóban nem túlzok ugyanis akkor, amikor azt állítom, hogy a Salt and Sanctuary szolgai módon másolja a Souls-játékokat. Az oldalnézetes tálalás azonban ad egy kellemes új ízélményt, hiszen hiába épül fel hasonlóan a játéktér - különálló pályák, de mégis egybefüggő világ -, a limitált látómező miatt mégis elveszettebbnek érzed magad, és úgy érzed, minden egyes sarokban lapul valami izgalmas titok. Ezek pedig jó dolgok: rendkívül élvezetessé teszik a felfedezést, ráadásul érdemes is szorgalmasan kutakodni, hiszen komplett opcionális pályarészek is megbújnak a játékban. A harcot is picit "újra kell tanulni", pedig az alapok tökéletesen egyeznek. A kulcs itt is a stamina: minden mozdulatod ezt fogyasztja, így nem lehet agyatlanul csapdosni, ráadásul a fegyverek és mágiák használhatósága és ereje is szorosan függ tulajdonságpontjaidtól - pont, mint a Soulsban. Miután azonban csak síkban tudsz mozogni, ezért a blokkolásra és a kitérésre itt is erősen hagyatkozó harcrendszer kicsit más megközelítést igényel, már csak azért is, mert sokkal könnyebben találod magad ellenfelek gyűrűjében. Ezzel együtt abszolút szórakoztató - mi több, látványra kifejezetten hack and slash-jellegű, ami szintén dob egy keveset az élvezeti értéken.

Annak sem kell csalódnia, aki Dark Souls-szintű kihívást vár a játéktól: pillanatok alatt el lehet hullani, legyen szó egyszerű ellenfelekről, csapdákról vagy éppen elsőre lehetetlennek tűnő bossharcokról. A türelmet és az odafigyelést azonban szerencsére a Salt and Sanctuary is bőkezűen jutalmazza - élményben, persze, akárcsak a Dark Souls, hiszen itt is felemelő érzés átlendülni egy-egy jókora akadály felett. Fontos: ehhez kell az is, hogy a játék korrekt és következetes legyen, máskülönben kártyavárként omlana össze az egész koncepció, de szerencsére nincs gond ezzel. Ha meghalsz, csak magadat okolhatod. Ellenben a győzelem is kizárólag a te érdemed lesz.

Komor hangulatú világ, felszínes történet, közvetlen utalások és egy az egyben átvett játékrendszerek. A Salt and Sanctuary nem is próbálja titkolni, hogy egy óriási főhajtás a Souls játékok előtt, de talán túlságosan is tiszteli az inspirációs forrást: a lehető legtökéletesebben szerette volna "2D-síteni" a From Software remekművét, arra azonban már nem szánt sok időt, hogy a saját képére formálja. Ettől függetlenül egy kiváló alkotásról beszélünk, de kicsivel több egyediséggel még ennél is emlékezetesebb lehetett volna - így is kötelező darab az akció-RPG-k és a metroidvania-rajongók számára, legalább egy próba erejéig.