[Teszt] Hyrule Warriors: Definitive Edition

Hyrule Warriors: Definitive Edition

mcmackoGéczy Attila2018.05.17. 11:52

„Juhú, végre megint egy Warriors játék, ráadásul az egyik leghangulatosabb, ami megjelent mostanában!” - gondoltam magamban, amikor megkaptam a program tesztkódját. „Hajjaj, már megint egy musou, ráadásul tök ugyanolyan, mint amilyenekkel mostanában játszottam…” - gondoltam magamban, mikor elindítottam a „Zeldás Dynasty Warriors” első pályáját. Pedig tudtam, mire számítsak, sőt! kifejezetten vártam a játék Switches verzióját. A program már korábban megjelent Wii U-ra, Liquid atyánk pedig komfortzónájából kimozdulva esett neki a játéknak, és kanyarintott róla annak idején egy kifejezetten pozitív hangvételű kritikát. Most valahogy mégis befásultam a programtól. És még csak két órája sem játszottam vele, máris teljesen elfáradtam tőle. Az én készülékemben van a hiba?

Szinte biztos. A Hyrule Warriors ugyanis remekül mondja fel a masszív seregeket hentelős műfaj összes leckéjét. A harc élvezetes, és karakterenként eltérő. A fejlődési rendszer talán nem annyira trükkös, ám mégis jelen van, és húzza a tápolási vágyban forgolódó játékost. A látvány egyenesen parádés, Switch mércével nézve is. A zenék és a hangulati elemek tökéletesen keverik a szokásos Team Ninja/Omega Force atmoszférát a Zeldák egyedi univerzumrendszerével. Minden klappol, minden szép és minden jó. Akkor mi a baj?

Talán az, hogy kicsit sok volt mostanában ezekből a Warriors leágazásokból. Az elmúlt két-három évben féltucatnyi musou játék jött le a futószalagról. És szinte nem telt el fél év sem a legutóbb Nintendós leágazás (Fire Emblem) óta, amihez NAGYON hasonlít a Hyrule Warriors elemi játékmenete. És akkor a Dragon Questekről, Arslanról, a Berzekről és a többiekről nem is beszéltünk.

Persze a Switch változat nem csak egy egyszerű újracsomagolás. A program az összes eddigi DLC-t magába foglalja. A térkép-módban (ahol klasszikus NES-szerű Zelda rácstérképen lépdelünk előre apró missziókat megoldogatva…), annyi feladat vár ránk, hogy jövő ilyenkorig tolhatjuk a henteldét. Ha szeretnénk, tündérkéket tutujgathatunk. (Héjj, liszön!) Könnyen belátható, hogy a kis kártyára (vagy letölthető bitfolyamba) tuszkolt tartalom nagyon rendben van. Szintúgy a külcsín. Hordozható formában annyira jól néz ki egyik-másik jelenet, hogy nem győzöd majd a körülötted ülőknek mutogatni. Remek látni azt is, ahogy húszas-harmincas csapatok szállnak jobbra-balra minden egyes kardcsapásunk után, közel tökéletes framerate mellett. Sajnos a szint azonban nem konzisztens. Elég, hogy bejöjjön egy-két hevesebb átlátszó-effekt (füst, tűz), vagy a képernyőre beugró masszív monszta - az FPS mutató akár 10 alá is beeshet. Szerencsére ezek csak pillanatnyi belassulások, a hordozhatóság és a gép erejének kompromisszumai.

Valószínű sokkal jobb szájízzel fogadtam volna a Hyrule Warriors definitív kiadását, ha nem telítődök az utóbbi időszak hasonló játékaival. Persze ez nem a játék hibája, mert az jó, korrekt, mit sem vesztett varázsából a Wii U verzió óta. Viszont a példám talán a kedves olvasónak is irányt mutathat. Arról, hogy kinek mennyire van tele a zsákja a LEGO játékok bőrlehúzásához hasonlóan elcsépelt formulával. Vagy arról, hogy a cikkíró kezd kiégni, hagyja a fenébe az egészet és inkább menjen vissza a balettba ugrálni…

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

2 órája
1

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

18 órája

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

2 napja
6

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

3 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

3 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

4 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

4 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

4 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

4 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

5 napja
3

Silver Pines

5 napja
5

Hello Kitty Party Land

5 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

6 napja
11

Just Dance: Decades of Hits - Legyen tánc!

6 napja
4

Warhammer 40,000: Boltgun 2 – Nagyobb, véresebb, császáribb

9 napja
9

Kingdom Hearts I-III - Nintendo Switch 2

9 napja
7

Fallen Tear: The Ascension

2026.10.22.
2

Bezár a BioWare – ez történt szerdán

Továbbá: Cyberpunk 2077, Serious Sam: The Third Encounter, Bloody Hell Hotel, Pratfall.

2026.10.22.
47

Game Pass: október utolsó hetei

A Final Fantasy VII Remake Intergrade mellett olyan remek indie címek érkeznek, mint a The Séance of Blake Manor és a Mouthwashing.

2026.10.21.