[Teszt] Strange Brigade

Strange Brigade

ne5hVáradi Dániel2018.09.04. 10:30

Miközben az Uncharted és a Tomb Raider széria egymásra licitálgat látványosságban és monumentalitásban, addig egyre kevesebb olyan képviselője van a kalandjátékoknak, mely valóban a kaland klasszikus vonatkoztatását helyezi a középpontba. Nevezetesen a '60-as, '70-es évek filmjeinek hangulatát. De nem úgy a Rebellion, akik a Sniper Elite szériát kicsit félretéve a fentebb említett műfajban alkottak egyet. Ráadásul nem is akármilyet.

Adva van nekünk a névadó furcsa formáció, tagjai pedig a legszokatlanabb helyekről származnak és múlttal rendelkeznek, de pont ettől működik annyira jól az alapfelütés. A brigád egy brit titkosszolgálat megbízásából tevékenykedve a világ különböző pontjait járja be, hogy megállítsák az egyiptomi istenség, Seteki ámokfutását. Útjuk során a klasszikus kaland- és szörnyfilmekből ismerős rémségekkel kerülnek össze, miközben persze a kincsek halmozása sem hiányozhat.

A Strange Brigade alapvetően egy többjátékos kooperatív lövölde, a Rebellion azonban gondoskodott róla, hogy az egyszerű puffogtatásnál némileg többet nyújtson a játékuk. Itt van például az a nem elhanyagolható tény, hogy a történeti szál küldetései teljes mértékben teljesíthetőek egyedül is, egyáltalán nem leszünk rászorulva, hogy mindenképpen pajtásokat toborozzunk. Ha azonban mégis többedmagunkkal vágunk neki a kalandnak, akkor pedig attól nem kell tartanunk, hogy túl könnyűvé válik a játék. Sőt, igazából ez a veszély semmilyen leosztásban nem fenyeget minket, mivel egy elég jól skálázható nehézségi mechanika került a Strange Brigade-be, ahol minden küldetés előtt megadhatjuk az éppen aktuális misszió nehézségét, valamint az ellenfelek számát is. A kettő változó variációival tehát mindig az éppen nekünk megfelelő kihívást lőhetjük be.

Az egyes küldetések a puszta hordahentelésen túl tartogatnak némi extrát is, nevezetesen a különféle logikai feladványok ajtajai mögé rejtett kincseket, valamint egyéb gyűjtögetni valókat. Ezek érdekessége, hogy a hangulat megalapozása, valamint a lövöldözés monotonitásának megtörése mellett egy jóval hasznosabb célt is szolgálnak. Egyrészről a kisebb ládákból kapott pénzből tudunk a küldetések alatt és azok között például az arzenálunk fejlesztésével foglalkozni, másrészt a ritkább kincsek segítségével fejleszthetjük a karaktereinket. Mielőtt még valaki elképesztően bonyolult képességfákra és egyebekre gondolna, ilyesmiről szó sincs, a Strange Brigade meglehetősen letisztult, ugyanakkor átgondolt fejlesztési szisztémával rendelkezik. Ami nem mellesleg remekül fonódik össze a már említett gyűjtögetéssel.

Amennyiben a különféle ősi ereklyéket és kincseket találjuk meg, úgy a karakterek által bevethető speciális képességek számát növelhetjük, melyek közül ugyan csak egy használhatunk, viszont a nagyobb választékból könnyebben találjuk meg a nekünk leginkább megfelelőt. Akadnak ugyan köztük olyanok, amik kimondottan egy-egy tag számára érhetőek csak el, viszont könnyen kiszúrhatjuk azokat is köztük, melyek univerzálisak és több figura által bevethető. Jóval nagyobb az átjárás a fegyverek esetében ,ezek ugyanis egyáltalán nem korlátozódnak egy-egy karakterre, bármelyik flinta bárki számára használható. Ez már csak azért is jó megoldás, mivel a fegyverek fejlesztése kissé trükkös, viszont ezáltal használhatjuk a kedvenc golyószórónkat akár a multiplayerben is, miközben a karakterfelhozatallal a csapat érdekeit szolgáljuk. A brigád tagjai ugyanis rendelkeznek egy-egy passzív, egyedi tulajdonsággal, melyek ügyes kombinálásával még hatékonyabban tehetünk rendet.

Ha a tűzerőnket szeretnénk növelni, azt többféleképpen is megtehetjük. Elsőként a pályákon található különleges ládákból tudunk a megfelelő pénzmag ellenében egy véletlenszerű, korlátozottan használható (értsd, limitált a lőszermennyisége), felerősített stukkert venni magunknak. Második lehetőség a küldetések alatt és között elérhető fegyvertár, ahol a meglévő puskákat fejleszthetjük vagy vehetünk újakat - utóbbi küldetések közben nem elérhető -, hogy aztán inkább azokat erősítsük. A fejlesztésnél azonban résen kell lennünk, mivel bár a hozzájuk tartozó módosítások univerzálisak, tehát bármelyiket bármelyik muskétára ráaggathatjuk, ha egyszer valamit egy fegyverre ráraktunk, azt nincs lehetőségünk visszavenni, csak másikra lecserélni. Ilyenkor viszont a korábban használt módosítót elbukjuk. Ezek a speciális bónuszok szintén a már említett puzzle feladványok jutalmai, ezért is érdemes nyitott szemmel járni a pályákon, hogy kiszúrjuk a kincseskamrákat.

Ha végzünk a küldetésekkel vagy éppen mással ütnénk el az időt, a Strange Brigade erről is gondoskodik, hiszen a horda mód nevéből adódóan az egyre több és erősebb ellenséges hullámok legyőzésére bátorít minket, míg a Score Attackban a már teljesített pályákra térhetünk vissza, hogy a már ismerős területen szerezzünk minél több pontot. Mindkét játékmód erősen épít a csapatmunkára, előbbiben a társak folyamatosa segítsége és a jó ütemben elhasznált speciális támadások jelenthetik a végtelen zombisereg elleni leghasznosabb taktikát, utóbbiban pedig szintén hasonlóan jól kell együttműködni a cél minél előbb való elérésében. A három játékmód tökéletesen egészíti ki egymást, hiszen a kampány küldetéseinek váltakozó intenzitását a Horde és Score Attack folyamatos feszültségével és kihívásával lehet alkalmanként megtörni.

A Strange Brigade technikai oldalának firtatása során külön ki kell térni a korábban már említett hangulatra, ez ugyanis a játék egyik legjobb eleme. Az egész körítés, kezdve a küldetések előtti bevezető videókkal, a checkpointoknál kapott újabb és újabb kiegészítő monológok, valamint a bevetések alatt folyamatosan hallható narrátor minden egyes szava tökéletesen alapozza meg, hogy úgy érezzük egy régi TV-sorozat részesei vagyunk. Ehhez az elengedhetetlennek számító klasszikus helyszínek és az előző évezredet idéző zenei betétek sem hiányozhatnak, a hatás pedig garantált. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy a bizonyos esetekben rendkívül sok ellenfelet mozgató játék néhol kissé rondán fest, ami pedig rosszabb, hogy a már említett tömeg miatt itt-ott apróbb belassulások sem kerülhetik el.

A Strange Brigade tökéletes alternatívája vagy éppen kiegészítője a AAA játékok felhozatalának, klasszikus kalandjáték hangulata és ügyes megoldásai gondoskodnak róla, hogy akár egyedül, akár csapatban, de élvezetesen töltsük el az időt, amíg óriás skorpiókkal és élőhalott seregekel dacolva járjuk körbe a világot, gyűjtünk kincseket és nézünk szembe a veszélyekkel.

***Strange Brigade | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One

Kiadó: Rebellion Developments | Fejlesztő: Rebellion Developments

Megjelenés: 2018. augusztus 28. | 13.990 Ft***

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

7 órája

Heti megjelenések | 2026 #42

20 órája
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

1 napja
29

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

1 napja
12

Marvel’s Wolverine

3 napja
12

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

3 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

4 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

4 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

5 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

5 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

5 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

6 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

7 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

7 napja
4

Silent Hill: Townfall

7 napja
4

Future Knight - Nyolc óra világvégéig

2026.10.03.
9

SiN Reloaded

2026.10.02.
4

Kena: Scars of Kosmora csúszás, új PS5 AI upscaler jön – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Elta: Defy All Gods, Croc 2: Kingdom of the Gobbos, VOID/BREAKER, Moadra, Sound System, Metro Redux, Serafini Productions.

2026.10.02.
4

Alien Breed 35th Anniversary Collection

2026.10.01.
10

Független lett a Grasshopper Manufacture – ez történt szerdán

Továbbá: Stranger Than Heaven, Asylum, Grave Seasons, Queen's Domain, Crimson Desert, Antonblast.

2026.10.01.
1