[Teszt] KIDS

KIDS

mcmackoGéczy Attila2019.06.18. 21:37

Néhány sziluett áll egymás mellett. KÖLYKÖK, akik egymásra mutogatnak. Ki tette? Nem számít, a lényeg, hogy a másikra lehessen mutogatni. Ugyanezek a névtelen-arctalan figurák aztán sorban állnak, tömegbe rendeződnek, jobbról balra futnak, majd balról jobbra. Megfordulnak, aztán ismét futnak, közben ha megállnak, ütemre tapsolnak - hat a tömegpszichózis. A sokaság aztán egy sötét lyuk felé veszi az irányt. Az elsők még önszántukból vetik magukat a mélybe, az utánuk következőket azonban már a tömeg löki a feketeségbe. A zuhanást követően egy medence jön, pezsgő gyomorsavval töltve, ami aztán perisztaltikus mozgást végző csatornában végződik. Mire pedig az emésztőrendszer szétszedi, összecsócsálja, megnyomorgatja a KÖLYKÖKET, a rendszer játszi egyszerűséggel köpi ki magából alul őket, hogy az egész mizéria kezdődjön újra elölről.

De mi is az a KIDS? A Double Fine által felkarolt, kétfős indie projekt (Michael Frei és Mario von Rickenbach alkotók tollából) egy rövid, 20-30 perces performansz. Egy olyan cím, ami durván feszegeti a játékok és a művészet határát. Olyan, mint egy interaktív, modern múzeumi installáció (készült is ilyen, Zürichben). Olyan, mint egy animációs film (ilyen is van, a Berlinálén debütált), amelyben te vagy az irányító, vannak mechanikák, kisebb logikai, vagy közösségi feladványok, és az egészet tetézi a döbbenetesen egyszerű prezentáció. De nincs klasszikus értelemben vett történet, nincs főszereplő (vagyis van, több száz), és nincs megoldás, nincs reveláció. Ami van, az csupa kérdés. Ki irányít? Ki vezeti a tömeget? Hogy alakul ki az egyéni alak az uniformizált formák sorából? Mi történik akkor, ha egy irányba megyünk a többiekkel, aztán hirtelen hátraarccal szembefordulunk a többieknek?

Add össze a fentieket, nézd meg a trailert és már ennyiből biztosan kiderül, hogy szerelmes lettél-e a koncepcióba. A KIDS-ben 34 jelenet vár arra, hogy felfedezd a monokróm vizuál és tengernyi kölyökforma szilulett mögé rejtett Ötletet. Persze, hogy az egésznek van-e valódi értelme, az csak rajtad áll. A KIDS-et lehet játszani rövid, tudatod áramlását előidéző chill játékként, és a jelenetfüzérek rejtett üzeneteit és poénjait kereső műértőként. A legjobb, hogy mindkét megközelítés működik.

A KIDS beszerezhető Steamen, App Store-ból és Google Play-en, körülbelül 900 Ft-os áron. Ha be szeretnéd zsákolni a játékot, ez az oldal jó kiindulási alap a nézelődéshez: KATT!

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

6 perce

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

15 órája
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

1 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

1 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

2 napja
2

Welcome to Kowloon

3 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

4 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

4 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

5 napja
2

Star Fox (2026)

5 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

6 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

7 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

7 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

7 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

8 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

8 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23

Deer & Boy

Egy aprócska francia csapat próbál maradandót alkotni a narratív központú cinematic platformerek között debütáló játékával. Segíthet ebben egy csodaszarvas? Tesztünkből kiderül!

2026.07.10.
3